Mengyán Esztert talán nem kell bemutatnom azoknak, akik az elmúlt években nyomon követték a fenntartható divat hazai alakulását. 2016-ban indult Holy Duck! nevű blogja az első számottevő médium volt ezen a területen. Eszter azóta könyvet írt Hello, slow fashion! címmel, ma pedig önazonos öltözködés mentorként és coach-ként inspirálja klienseit és követőit. Legutóbbi projektje egy különleges naptár, amit többedmagával hívott életre, és aminek célja, hogy az év 365 napján segítsen az önismeretben és az önazonos öltözködésben. Ennek apropóján beszélgettem vele.

Miért fontos, hogy az emberek jól érezzék magukat abban, amit viselnek?

Egyrészt, ha valaki jól érzi magát abban, amit visel, akkor felszabadul benne egy csomó energia, és képes lesz arra fókuszálni, ami valóban fontos az adott szituációban. Nem azon fog gondolkodni és aggódni, hogy jól áll-e neki az adott szín, és nem fog feszengeni a ruha szabása miatt, hanem magabiztosan szerepel majd az adott szituációban. Teljesen mindegy, hogy egy szülői értekezletről, fontos ügyféltalálkozóról, randevúról, vagy egy „végre kimozdulok a gyerek mellől és elmegyek vásárolni”-programról van szó. Másrészt, egy jó öltözék képes tölteni és átlendíteni az adott nap nehézségein. Energetizál, átölel, tartást ad, vagy csupán csak mosolyog tőle a viselője egész nap. Ha pedig jól érzi benne magát, akkor azt kifele is sugározza, mások pedig visszatükrözik rá ezt az energiát.

Az önazonos öltözködés egy markáns belső munka eredménye is.  Tapasztalataid alapján mi a leggyakoribb akadály, ami miatt valaki nem tudja megélni, kibontakoztatni a saját stílusát?

Talán meglepő, de ennek egy nagyon egyszerű oka van: a legtöbben nem a jó kérdéseket teszik fel. Nem az a lényeg, hogy milyen ruhadarabokra van szükség, hanem az, hogy ki az az ember, aki viseli azokat? Mit szeretne megmutatni a lényéből? Milyen élethelyzetben van, milyen közegben mozog?

Az ügyfeleim többsége a 25-45 év közötti nő, akik általában akkor találnak meg, amikor valamilyen nagyobb fordulat történik az életükben. Új városba költöznek, kezdenek az első vagy az új munkahelyükön és szeretnék, hogy komolyan vegyék őket. Kisgyerekes anyukaként teljesen elveszítették önmagukat, de lassan szeretnének visszatérni, vagy épp túl vannak egy törésen, váláson, ami miatt rengeteget változtak. Az is lehet, hogy mindezektől függetlenül egyszerűen elkezdtek mélyebben foglalkozni az önismerettel. A bennük bekövetkezett változásokat nem követi le azonnal a gardrób, így gyakran előfordul, hogy ott állnak a szekrényük előtt és azt érzik, hogy egyik ruha sem illik hozzájuk, nincs egy göncük se. Itt kell feltenni a jó kérdéseket, és ezek terén én tudok nekik segíteni, de a megfejtés náluk van.

Gondolom, az is fel szokott merülni, hogy mit gondol majd róluk a környezetük, ha ezt vagy azt vesznek fel…

Igen, mások azért akadnak el, mert félnek attól, hogy mások mit szólnak majd az a megjelenésükhöz. Például, ha csinosabban, összeszedettebben vagy színesebben érkeznek a játszótérre. Azt gondolják, hogy biztos ítélkeznek majd fölöttük, hogy hogy volt erre idejük a gyerek mellett? Előfordul, hogy ezek a párbeszédek csak a fejükben zajlanak, de soha zajlottak le a valóságban. Mások viszont meg is tapasztalták, hogy egy közeg mennyire bántó lehet, és ez a bántás az öltözködéssel kapcsolatos megjegyzéseken keresztül érkezik. Például, hogy már megint nadrágot vett fel az illető, miért nem öltözködik nőiesebben, miért nem visel szoknyát, hát olyan jó alakja van, miért takargatja magát stb.

Vannak, akik egészen egyszerűen nem kaptak mintát arra, hogy hogyan lehet az öltözködéssel foglalkozni. Sokszor a környezetük ezt felesleges időtöltésnek, úri huncutságnak bélyegezte, vagy épp túl feltűnőnek gondolták azt, aki odafigyel erre. Ők most tanulják az öltözködés erejét. Ezeket a témákat érintjük, beszélünk róluk a foglalkozásaimon, de sok esetben az én munkám mellett párhuzamosan terápiás folyamat is zajlik, ami a legszerencsésebb együttállás.

Nem ritka, hogy valaki a mi beszélgetésünk hatására ismeri fel, hogy az öltözködéssel kapcsolatos elakadás csak a felszín, és más szakemberre is szüksége van amellett, hogy velem nagyon sok mindent megtanul a folyamat során az öltözködésről, mert a lényeg belül történik.

Ki merem jelenteni, hogy a Holy Duck! indulása óta sokat fejlődött a fenntartható(bb) divatról szóló párbeszéd Magyarországon. Miben látod a legnagyobb gyakorlati változást ezen a téren, és mi az, amiben még mindig nehezen mozdulunk előre?

A Holy Duck! indulásakor, 2016-ban én is csak kerestem a szavakat, mert nem ismertem az alapfogalmakat sem, vagy ha igen, nem tudtam, hogy írjak róla magyarul. Ma már nemcsak a szakma, de a hétköznapi fogyasztók is ismerik a fast fashion, az etikus gyártás, a lokális márka, a fenntarthatóság fogalmát, ezek részei a mindennapi szóhasználatnak. Én azt látom, hogy egyre többen vannak azok, akik szeretnének valóban tudatosan dönteni, egyre kevesebben hisznek a greenwashingnak. Ma már szerencsére nagyon jól lehet tájékozódni itthon is, így ki lehet kerülni ezeket a csapdákat akkor, ha valakit valóban érdekelnek a megoldások, és hajlandó egy kicsivel több időt szánni a tájékozódásra, vagy tudja, hogy érdemes a sorok között olvasni.

Pozitív változás, hogy egyre többen mondjuk ki, hogy nem kell a fogyasztót, vagyis magunkat, a lelkiismeretfurdalásig nyomasztani csak azért, mert vásárolt valamit egy fast fashion üzletben. A lényeg, hogy törekedjünk minél többen a változásra, tegyünk fel fontos kérdéseket, de legyünk elnézőek és kedvesek magunkkal szemben. A részei vagyunk a változásnak, és a legfontosabb feladatunk a nyomásgyakorlás a rendszerre, a politikára, aminek nem biztos, hogy a fast fashion bojkott a legjobb eszköze. Én most azt gondolom – és fenntartom, hogy változni fog valamikor ez is –, hogy a legtöbbet azzal tehetjük hétköznapi fogyasztóként, hogy körbejárjuk, mit és miért vásárolunk. Mit várunk attól, ha valami új dolgot beemelünk a gardróbunkba?

Ha jobban megismerjük magunkat és a vásárlási motivációinkat, akkor sokkal könnyebb tudatosabb döntést hozni. Az önazonos öltözködés és az önismeret itt kapcsolódik össze a fenntarthatósággal. Ha tudom, ki vagyok és mi motivál, akkor tudom azt is, mit és miért csinálok, ez a tudás pedig az első lépés a fenntarthatóbb gardrób felé.

Térjünk át a 2026-os Önazonos Öltözködés naptárra. Hogyan fogalmazódott meg benned, bennetek ennek ötlete?

Eredetileg azzal kerestem meg Bánkövy Katát, a naptár art directorát, aki jelenleg egy kreatív ügynökség társ-kreatívigazgatója, hogy csináljunk egy gardóbnaplót, ami segít az önazonos öltözködésben. A naptár ötletét csak a mellékprojektként említettem neki, de végül úgy alakult, hogy ez vált az idei év fő projektjévé, mert a naplót én túl nagy falatnak éreztem. A naptár viszont nagyon lelkessé tett bennünket, szeretjük ezt a médiumot, és mindketten nagyon szeretjük a hazai illusztrátorokat. Én korábban, egy online magazin főszerkesztőjeként több illusztrátorral is dolgoztam együtt, akik mindig nagyon sokat hozzátettek az írásokhoz. A naptár ráadásul egész évben szem előtt van, így az év 365 napján hatnak ránk az illusztrációk és a melléjük került rövid, elgondolkodtató szövegek.

Mi alapján választottátok ki a 12 illusztrátort, illetve a hónapokhoz kapcsolódó témákat? Mennyire alapulnak személyes megéléseken ezutóbbiak, és mennyire a klienseid visszajelzései alapján formálódtak?

Arra törekedtünk, hogy sokak számára befogadhatók legyenek az illusztrációk, mert szerettük volna, ha sok otthonba eljut a naptár. Szerettünk volna szélesebb körben ismert illusztrátorok mellett kevésbé ismertekkel is dolgozni. Volt, akiket személyesen ismertünk, a többieket ajánlás alapján, illetve az Instagramot böngészve fedeztünk fel. Olyan is akadt, akit a RaD Home Festivalon ismertem meg, ahol teljesen más termékkel jelent meg kiállítóként, és ott derült ki, hogy mellékesen illusztrátor.

A témákat én írtam össze a személyes tapasztalatok és az ügyfeleim elakadásai alapján, de maguk az illusztrátorok is sokat hozzátettek egy-egy témához, így a hónapok mellé került végleges szövegek közül több alakult az illusztrátorokkal folytatott levelezések alapján. Nagyon izgalmas folyamat volt, mivel a szövegek elég rövidek, így nagyon velősnek is kellett lenniük.

Az illusztrátorok, akikkel dolgoztatok, mind más vizuális világot képviselnek, a naptár képi univerzuma mégis összehangolt. Mit gondolsz, milyen ereje van a vizualitásnak egy ilyen projektben?

Szerintem ennél a projektnél nagyon nagy ereje van ennek. Viszont az nem volt cél, hogy mindenkinek minden illusztráció nagyon tetsszen. Az én munkámban nagyon fontos, hogy lássam a sokszínűséget, hiszen ahány ember, annyi gardrób. És egy kicsit talán a missziómmá is vált, hogy láttassam is ezt a sokszínűséget. A naptár pedig egy tökéletes hordozója ennek a missziónak.

A naptárt a Mittersisters stúdiójában mutattátok be nemrég, az alkotások által ihletett 12 Mittersisters MINI táskával együtt. Közben csendes licitet hirdettetek a naptárban szereplő 12 illusztrációra és a 12 táskára, a befolyt összeggel pedig az Adománytaxi Alapítvány munkáját támogattátok. Miért pont ezt az alapítványt választottátok és milyen eredménnyel zárult a licit?

Olyan alapítványt szerettem volna támogatni, akikkel évek óta kapcsolatban vagyok. Az Adománytaxi Alapítványt évek óta támogatom, mert nagyon fontosnak és hasznosnak tartom a munkájukat. Rendszeresen ajánlom őket az ügyfeleimnek is, akik szeretnének megválni a jó állapotú, de már nem használt ruháiktól, egyéb tárgyaiktól. Igyekszem az alapítvány munkájára rendszeresen felhívni a figyelmet, pénzadománnyal támogatom őket, nagykövetként karácsonyi adománygyűjtő kampányukban is részt vettem már.

12 nagyméretű pintre és 12 Mittersisters MINI táskára lehetett licitálni, ezek közül nem lett még mindegyiknek gazdája, így a gyűjtés sem zárult le, de jelenleg már 400 000 forint gyűlt össze az Adománytaxi számára, és messze van még a vége.

Mit remélsz, mit ad majd ez a naptár azoknak, akik egész évben lapozgatják majd, illetve el tud-e szerinted jutni olyanokhoz is, akik kevésbé tudatosak az öltözködést tekintve?

Én azon dolgozom, hogy sokakhoz eljusson a naptár. Ez azon is múlik, mennyire tanulom meg eladni ezt a sok-sok értéket, amit tartalmaz. Remélem a legjobbakat!

A visszajelzések egyébként fantasztikusak, nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki nemcsak megvette a naptárat, hanem utána írt is, hogy mennyire tetszik neki, mennyire várja, hogy 2026-ban időt és energiát szenteljen a témáknak. Többeket nagyon megérintett egy-egy téma, másokat az illusztrációk varázsoltak el teljesen. Én hiszek benne, hogy sokakat elindít az önazonosabb, tudatosabb öltözködés felé vezető úton, de már az is nagyon fontos lépés szerintem, hogy elkezdenek másképp gondolkozni az öltözködésről, mint korábban.

Kiemelt kép: Sámson Réka