Egy 2000 fős magyar faluból indult, majd Japánban épített karriert, ma pedig tour guide-ként utazókat visz nemcsak a szigetországba, de Dél-Koreába is. Koreai férjével több kultúra metszetében létezik, és nemcsak földrajzi értelemben világpolgár. Turi Zsófiát többek között arról kérdeztem, hogy mi vitte először Japánba, mit tanult a kelet-ázsiai életszemléletből, milyen egy multikulturális kapcsolatban élni, mit jelent valóban beilleszkedni egy másik országban, van-e megoldás a tömegturizmusra, vagy épp mit érdemes mindenképp megkóstolni, ha valaki Japánban, Koreában jár? 

Miért pont Japán?

Nem emlékszem pontosan, de valószínűleg TV-ben régebben futó Sailor Moonnal és a Dragon Ballal kezdődött. (Akkor még nem tudtam, hogy ezek japán animék, mivel mi a jogokat Franciaországból vettük, ezért francia rajzfilmekként voltak feltüntetve.) Én egyébként egy kis 2000 fős faluból jövök, ahol gyerekkoromban sosem láttam ázsiai embereket. A kilencvenes évek elején, amikor gyerek voltam, még az is nagy szó volt, ha az ember eljuthatott Ausztriába. Valahogy én mindig vonzódtam az egzotikus dolgokhoz, helyekhez. Arról álmodoztam, hogy egyszer egy nagyvárosban fogok élni. 17 évesen aztán elmentem egy előadásra, ami Japánról szólt és egy japán srác tartotta. Teljesen elvarázsolt, amit mondott, és onnantól kezdve megállíthatatlan voltam: tudtam, hogy egyszer el kell jutnom a szigetországba. 

Végül sikerült megvalósítanom az álmomat, és ugyan több felvonásban, de 7 évet éltem Japánban. Elvégeztem kint egy MBA képzést japánul, utána pedig egy IT-s cégnél helyezkedtem el, először Okinawán, majd áthelyeztek Tokióba.

Mivel korábban itthon már foglalkoztam tolmácsolással, illetve dolgoztam koordinátorként japán TV stábok mellett, egyfajta összekötő lettem a magyar és a japán fejlesztők között, majd cégen belül váltottam a HR-re. Aztán a Covid után hazaköltöztem – kicsit fájó szívvel, kicsit kiégve… Vágytam arra a szabadúszó életre, amit Japán előtt éltem. Egy kis kerülővel végülis a másik nagy szerelmem, az utazás mellett kötöttem ki, és csoportkísérő lettem. 25-30 fős csoportokat viszek ki Koreába és Japánba Magyarországról. Mellette tolmácsolok és felkészítőket tartok azoknak, akik először mennek ezekbe az országokba.

Van olyan japán kifejezés, szemléletmód, életfilozófia, ami különösen közel került hozzád?

Természetesen igen. Az egyik dolog, ami miatt nagyon szerettem Japánban élni, és a mai napig visszavágyom, az az, ahogy az emberekhez és a körülöttük lévőkhöz viszonyulnak. Mi egy individualista társadalom vagyunk, a japán és a koreai pedig kollektivisták. Nem az egyéni, önös érdek a fontos, hanem a csoport jóléte. Ez juttatta oda őket, ahol most vannak.

Van egy kifejezés a japánban, ami rettentően fontos, és már picikorukban megtanítják a gyerekeknek. ‘Meiwaku wo kakenai’, vagyis nem okozunk másoknak gondot. A mai napig nehezen tudok visszaszokni az európai mentalitáshoz ebből a szempontból. De azt hiszem, nem is akarom megszokni, csak valahogy meg kell tanulnom vele ismét együtt élni.

A férjed koreai, te magyar vagy, éltél Japánban, most pedig, ha jól tudom, Közép-Európában van a bázisotok. Hogyan jut közös nevezőre ennyiféle kulturális hatás az életetekben? 

Jelenleg Csehorszában élek a férjemmel. Itt akkora kulturális különbségek nincsenek köztem és a csehek között, valahogy nekem mégis nagyon nehezen megy az adaptálódás. Magyarországon Pesten éltem jellemzően, Tokió és Szöul után pedig igazán kisvárosiasnak hat Ostrava. Arról nem is beszélve, hogy egy ipari régióról van szó, ahol persze szép a természet, de a város elég unalmas. A férjem sokkal jobban adaptálódik az új helyekhez. Talán az is segít neki, hogy bejár az irodába minden nap. Egyébként ő is nagy utazó és sok helyen dolgozott már a világban.

Most egy nagy koreai autóipari vállalatnál dolgozik a férjem, középvezetőként. A helyiek és közte rengeteg kulturális különbséget látok, még úgy is, hogy 15 éve külföldön él. Sokszor jön haza azzal, hogy nem érti a helyi kollégákat, miért viselkednek úgy, ahogy, miért nem tartják be az előírásokat stb. Hiába mondja el nekik, hogy mi az elvárás, nagyon sok ellenállásba ütközik, és már csak azért sem úgy csinálják, ahogy kéri.

Én hasonló profilú japán cégnél dolgoztam otthon korábban, és láttam ezeket a problémákat a japánok és a magyarok között. Úgyhogy esténként leülünk és átbeszéljük ezeket a helyzeteket. Elmondom neki, hogy mi az, amin változtatnia kellene ahhoz (igen, neki), hogy szót tudjon érteni a helyiekkel. Mióta ezt csináljuk, sokkal jobb a légkör az irodában. 

A hétköznapokban természetesen nekünk is vannak nézeteltéréseink, amik a különböző kulturális háttérből erednek. Habár azt hiszem, én mára kívül-belül megismertem a koreaiakat és a japánokat, mégis előfordulnak ilyen helyzetek. Én sokszor érzelmi alapon hozok döntéseket, ő sokkal racionálisabb, mint ahogy általában a koreaiak egyébként. Én sokszor halogatok dolgokat, nehezen állok neki valaminek, neki pedig a vérében van, hogy ha van valami, azt azonnal meg kell csinálni, mert már tegnapra is késő. Ez nagyon erősen benne van a koreaiakban, az egész életüket áthatja. Aztán ott van az is, hogy mikor, kivel és hogy viselkedünk egy adott helyzetben. Nálunk nincs olyan erős hierarchia a kor vagy a beosztás alapján, gyorsan tudunk baráti kapcsolatokat kiépíteni. Neki ez sokkal lassabban megy, emiatt sokszor távolságtartónak tűnik például a magyar barátaimnak is.

Beavatnál egy-két személyes sztoriba a kulturális különbségekkel/adaptációval kapcsolatban? Persze csak, ha nem kényelmetlen ez számodra.

Persze. Például furcsa volt az elején, amikor még csak néhány hete ismertük egymást, hogy gyakorlatilag teljesen kifaggatott a pénzügyi helyzetemről, a terveimről, hogy hogy viszonyulok a családi dolgokhoz stb. Olyan volt, mint egy 2 órás mélyinterjú, ami alatt csak sorozott a furcsábbnál furcsább kérdésekkel. Mi magyarok általában nem megyünk ezekbe ennyire bele, pláne nem a kapcsolat elején.

Aztán a találkozás a szülőkkel… Egyszer úgy alakult, hogy amikor kb. 3 hónapja ismertük egymást, kocsival haza vitt vidékre Pestről. Elég késő volt már. Behívtam, de hihetetlenül befeszült. Ragaszkodott hozzá, hogy hazavezet, akkor még Zsolnálra, késő este. Hiába mondtam neki, hogy nyugodtan nálunk aludhat, akár a vendégszobában is. A szüleim miatt nem mert. Náluk, ha valakit bemutatnak a családnak, az már nagyon komoly szándékot, értsd házasságot jelent.

Illetve volt még egy érdekes beszélgetésünk, amiben nehezen jutottuk dűlőre. A házasságunk előtt felmerült a kérdés, hogy hogy kezeljük az anyagi részét a kapcsolatunknak? Nekem eszembe sem jutott a közös számla, neki meg az nem, hogy nem nyitunk közös számlát. Koreában minden párnak közös számlája van. Szóval azt érezte, hogy én nem veszem komolyan a kapcsolatot, és már most egy jövőbeni válást fontolgatok. 🙂

Wow. De ezek szerint sikerült ezt megbeszélnetek. Ha már pénz: ha összehasonlítod Japánt, Dél-Koreát és Európát, mit látsz a pénzhez való viszonyulásban a legnagyobb különbségnek?

Érdekes a kérdés, mert nagyon más ebből a szempontból Japán, Korea, és persze hozzájuk képest mi európaiak is. Általánosságban a japánok nagyon takarékos nép. Megfontoltan gazdálkodnak, a mindennapokban nagyon egyszerűen élnek. A mértéktartás, az egyszerűség szinte beléjük van kódolva. Érdekes viszont, hogy ha ajándékozásról van szó, nagyon sokat tudnak költeni. Fontos nekik, hogy minőségi dolgokat ajándékozzanak. És van néhány dolog, amiben kifejezetten a luxusmárkákat keresik. Ilyenek a táskák, az órák, a pénztárcák és az ékszerek. Emiatt aztán a világ legnagyobb használt luxusmárka piaca itt van.

A koreaiakról a takarékoskodást nem tudom elmondani. Szeretik kimutatni, hogy van pénzük, sokat költenek luxusmárkákra és nyugati luxusautókra. Sokszor a fiatalok el is adósodnak ezek miatt. A külföldi utazásaik során is sokat költenek.

Érdekes, hogy sem a japánoknál, sem a koreaiaknál nem létezik a borravaló kultúrája. Egy forintot sem fogadnak el, sőt Japánban sértő is, ha borravalót szeretnénk adni. Emiatt mindig zavarban vannak aztán, amikor Európába látogatnak és megkérdezik tőlük, hogy mennyi borravalót szeretnének fizetni.

Igen, ezt én is tapasztaltam, amikor kint jártam, mármint, hogy a jattolás nem divat. Vissza a kapcsolatotokra, jelentett nehézséget bármikor a nyelviség abban az értelemben, hogy a férjeddel nem egy az anyanyelvetek? Milyen (volt) számodra, hogy az intimitás nyelve nem az anyanyelved?

Nem igazán. Annyira régen élek és dolgozom külföldiek között és külföldiekkel, hogy nagyon természetes az, hogy idegen nyelven kommunikálok. Talán annyiban nehezebb, hogy a japán a legerősebb idegen nyelvem, és a férjem nem beszél japánul. Tehát maradt az angol és a nem túl magas szintű koreai nyelvtudásom.

Sok érdekes aspektust adott a kapcsolatunkhoz a nyelv. Elég viccesek lehetünk a kívülről személőknek, amikor egy mondaton belül is keverjük a koreait és az angolt. Az idő előrehaladtával egyre erősebb lett a koreaim, így egyre többet használjuk egymás között. Én ezt kifejezetten élvezem.

Plusz mindig nagyokat nevetünk, mikor egy furcsa szót vagy kifejezést megtanulunk egymás nyelvén. Nekem nagy előnyöm van, hiszen a koreai és a japán sokban hasonlít, így külön élmény számomra, amikor rájövök egy-egy ismeretlen koreai szó jelentésére, mert vissza tudok kapcsolni a japánhoz.

Japánnál maradva, szerinted mennyire lehet valóban beilleszkedni ott expatként? 

A japán kultúra nagyon más, mint a magyar. Szigorú, kimondatlan szabályrendszerrel rendelkezik. Ha ezekre az ember nem tud ráérezni, nem fog tudni beilleszkedni. Van egy japán kifejezés, ami úgy szól, hogy ‘kuki wo yomu’, ami annyit takar, hogy olvasni a levegőben, azaz észrevenni magunkat, a helyzetet és eszerint cselekedni. Ha erre valaki nem képes, a japánok kirekesztik. Illetve a másik, amit tapasztaltam, hogy ha nem beszéled a nyelvet, teljesen el vagy veszve és ki vagy rekesztve. A japánok nem tudnak túl jól angolul, így a mindennapok elengedhetetlen része a japán nyelvtudás.

Azt gondolom, hogy az átlagnál sokkal jobban beilleszkedtem. Gyakran mondták, hogy a szívem egyik fele japán. Amire mindig csak legyintettem egyet, hogy ugyan-ugyan, de azért persze jól esett.

A japán gazdaság az elmúlt években vesztett erejéből, mondhatni, stagnál, és demográfiai problémák is vannak. Mit lehet mindebből tapasztalni a hétköznapokban, mit mesélnek a helyiek? 

Sajnos ez valóban így van. Amit én látok, hogy például nem utaznak külföldre. Míg néhány évvel ezelőttig minden európai város tele volt japán turistákkal, addig ma alig látni néhányat. Japán belföldi viszonylatában nem látom annyira súlyosnak a helyzetet, ugyanis minimális az infláció az országban az európai gazdaságokhoz képest. Egy átlagos fizetésből relatíve jó életszínvonalat lehet fenntartani.

A demográfiai kérdésben inkább vannak látható jelek. Vannak gondok az egészségügyben, az idősgondozásban és a földművelésben. Az utóbbi években ezért nagyon megnőtt a külföldről érkező vendégmunkások száma – sok vietnámi, indonéz és afrikai érkezett. Emiatt az utóbbi időben a jobboldali nézetek itt is előtérbe kerültek.

Igen, ez már máshol is felütötte a fejét. És mi a helyzet a túlhajszoltásggal? Érezhető változás akár a ‘karoshi’-val, overwork death-tel kapcsolatban?

Nagyon sokat javult a helyzet az elmúlt 10 évben szerencsére. Sok szabályozást vezettek be, és már a japán fiatalok sem akarnak éjt nappallá téve dolgozni. Ez persze egy hosszú folyamat, hiszen a mostani közép- és felsővezetők a régi rendszerbe nőttek bele. Elmondható azonban, hogy pozitív változáson megy át az ország ilyen szempontból. A Covid óta megjelent a home office, a rugalmas munkaidő. Nekem vegyes tapasztalataim voltak.

Viszont szeretném kiemelni azt, hogy a japánok sokszor nem azért dolgoznak sokat, mert rájuk van kényszerítve. Egyszerűen máshogy állnak a munka kérdésköréhez. Nekik nem teher a munka, hanem az élet természetes velejárója. El sem tudnák képzelni az életüket munka nélkül.

Mennyire drága Japánban élni? 

Nem mondanám kifejezetten drága országnak. A vendégeim mindig meglepődnek, hogy a gondoltnál sokkal olcsóbbak a dolgok. Az ételek, éttermek lényegesen kedvezőbb árúak, mint otthon. Egy kisebb lakás bérlése sem sokkal drágább, mint Budapesten, és a gáz, a villany is nagyjából annyi, amennyit Magyarországon fizetünk. Ahogy korábban említettem, egy átlagos fizetésből relatíve jó életszínvonalon lehet élni.

Ha az utazást nézzük, azt szoktam mondani a vendégeimnek, hogy napi nagyjából 5000 jen költőpénzzel számoljanak. Ez 12 000 forint körül van most. Ebbe belefér két bőséges főétkezés (1500 jen nagyjából egy szép menü), két kávé és még egy kis szuvenír vásárlás is. Persze, ennél olcsóbban és drágábban is ki lehet hozni egy napot.

Miben különbözik a japán és koreai konyha, illetve mit ajánlanál kipróbálásra egyik és másik országban?

Én mindkét konyhát imádom, de nagyon mások. A japán, ahogy a mindennapokban, az ételek kapcsán is az egyszerűségre törekszik. Egy átlagos japán étkezés szerény, de nagyon kiegyensúlyozott. Ezt kell benne értékelni és szeretni. Kevés fűszert használnak, és nem főzik szét az ételeiket, sok dolgot fogyasztanak nyersen. Habár valószínűleg Japánról mindenkinek a sushi jut először eszébe, meglepően sok húsos ételük van. A legnagyobb félelme a magyar turistának, hogy mit fog enni, mert ugye a halat és a tengeri herkentyűket annyira nem szeretjük. Mindig megnyugtatok mindenkit, hogy van japán rántott hús és húsleves is. 🙂 A wag-yu (japán marha) a világ egyik legmagasabb minőségű marhahúsa. 

A magyar utazók számára mindenképpen a wag-yut és a rámen leveseket ajánlom, illetve általában az okonomiyakit is szeretik a vendégeim. A koreai konyhát tekintve, a kimchi-jjigae-t érdemes megkóstolni, ami olyan, mint a mi töltött káposztánk, csak csípős, de egy jó grillvacsorára se mondjuk nemet.

A koreai konyha igazi ízoriga. A férjem mindig meglepődik, hogy mennyi hasonlóság van a magyar és a koreai konyha között. Előszeretettel fogyasztanak savanyított ételeket, húsételeket és az egyik alapfűszerük a paprika. Vagyis lényegesen közelebb áll a koreai konyha ízvilága a magyarok ízléséhez. Nagyon sok csípős étel van a koreai gasztronómiában, emiatt sokan megijednek, de nem minden piros azért a koreaiknál sem. Nagyon sok herbáliát és a kínai gyógyászatból talán sokak számára ismert alapanyagot használnak a főzésnél, ilyen a ginzeng vagy a jujuba (vörös datolya). A koreaiknál nagyon sok a leveses étel is.

Az látszik, hogy más mellett a gyengülő jen is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az utóbbi években Japán egyre felkapottabb turisztikai desztináció lett. Szerinted hogyan lehetne enyhíteni a tömegturizmus okozta terhelésen?

Így igaz, a gyengülő jen miatt kifejezetten erősödött a turizmus irama, továbbá a világ egyik legegzotikusabb országáról van szó, vagyis nem hiába ekkora az érdeklődés. Minden szezonban rekordszámú turista érkezik oda, és szerintem ez elért egy olyan szintet, amit már nem tudnak sokáig fenntartani. Egyszerűen bárhová megyünk, rengeteg ember van. Sajnos látom a csoportjaimnál is, hogy sokszor csalódottak, mert a béke és nyugalom helyett a hömpölygő tömeggel szembesülnek, ami az európai ember számára már kényelmetlen.

Sok helyről elkezdték kitiltani a külföldieket, mert nem tartják be a szabályokat, nem tisztelik a szokásokat, rongálnak, vagy egyszerűen nincs kapacitása a helyi személyzetnek a japánul nem beszélő vendégeket kezelni.

Most talán elindult egy olyan folyamat a kínai-japán kapcsolatok romlásával, aminek hatására csökken a beérkező kínai turisták száma, ami egyébként szignifikáns. El kellene érni továbbá, hogy a japán vidék is érdekes legyen a turisták számára, ne csak a Tokió-Kiotó-Oszaka tengely legyen a cél, illetve, hogy a főszezonon kívüli időszakok is vonzóak legyenek. Lehetne szigorítani a turista vízumok kiadásán is.

Mik azok a kisebb, vidéki helyszínek, ahová érdemes ellátogatni Japánban?

Nekem a japán vidék a szívem csücske, mert én is sokat életem ott. Érdemes ellátogatni Takayamába és Kanazawába, ha érdekel a klasszikus Japán, a gésák és a szamurájuk világa. Aztán ott van Tokiótól nem messze Kamakura, amit kis Kiotónak is hívnak, vagy Enoshima szigete.

Ha nem szeretnénk Tokiótól nagyon messze menni, éjszakai komppal ellátogathatunk valamelyik kis szigetre is a főváros mellett. Fantasztikus helyek vannak arra. Úszhat az ember delfinekkel nyílt vizen, megmászhat vulkánokat, élvezheti a szabad hőforrásokat, vagy a gyönyörködhet tenger és a naplemente panorájában.

Ajánlom Kyushuu szigetét, ami páratlan természeti csodákkal és fantasztikus melegforrásokkal bír. Illetve, nagyon más, mint Japán többi része, de ne hagyjuk ki Okinawát sem. Életemben nem láttam még annyira csodás, tiszta vízű tengert és fehér homokos partokat, mint Okinawa környékén. És persze a listát folytathatnám még nagyon sokáig…

Beszéljünk Dél-Koreáról is! A világ sokszor a K-popon, K-drámákon. K-beautyn keresztül kap betekintést az ország színes kultúrájába. Te mit emelnél ki ezzel kapcsolatban, mi az, amit innen Magyarországról nézve valószínűleg kevesen gondolunk, látunk?

A hallyu-nek (koreai hullámnak) köszönhetően tényleg többen ismerik az országot, mint azelőtt, de sajnos még mindig nem annyira népszerű úti cél, mint Japán. Én mindenképpen hozzátenném a listához a K-foodot, azaz a koreai ételeket is. Illetve – válaszolva a kérdésre – azt a fantasztikus mentalitást, ami áthatja a koreaiak gondolkodásmódját azzal kapcsolatban, ahogy az életet látják.

A mai napig nagyon erősen gyökerezik a konfucionista szemléletmód és értékrend a koreaiakban, aminek az egyik nagyon erős alappillére a család. Továbbá, a koreaiak patrióták és jó értelemben vett nacionalisták. Elképesztő az az erős hazaszeretet és összetartás, amit képviselnek. Nem véletlenül tart ott a gazdaságuk, ahol.

A 4B mozgalom egy dél-koreai radikális feminista irányzat, amely a „négy nem” elvén alapul: nem randiznak férfiakkal, nem létesítenek velük szexuális kapcsolatot, nem házasodnak össze velük, és nem vállalnak gyereket. A mozgalom a patriarchális társadalmi elvárásokkal és a nők strukturális elnyomásával szembeni tiltakozásként jött létre. Mit látsz, hallasz ezzel kapcsolatban?

Igen, és az utóbbi években ez valóban egy nagyon erős tendencia lett Dél-Koreában. Bár alapvetően egy ázsiai országról beszélünk, ahol a hagyományos párkapcsolati szerepek meghatározóak, Korea ebből a szempontból erősen nyugatias irányba mozdult el.

A nők egyre inkább irányító szerepet vállalnak, karrierorientáltak, és társadalmilag is sokkal érzékenyebbek lettek. Az ország sokat dolgozott a korábban jelen lévő problémák, például a szexuális zaklatás és a hatalmi visszaélések visszaszorításán, ami szintén hozzájárult ehhez az átalakuláshoz.

Ezzel párhuzamosan egyre több nő dönt úgy, hogy a karriert és a szingli életformát választja. Ennek egyik oka, hogy elegük lett a hagyományos családi szerepekből és az azokkal járó elvárásokból – abból, hogy egyszerre kell megfelelniük a saját családjuknak és a férjük családjának is. Emellett a gyermekvállalás rendkívül költséges, és Koreában az anyákra hatalmas felelősség hárul a gyerek jövőjének biztosításában, különösen az oktatás terén, ami gyakran a karrier feladásával jár. Ez egy gyors és látványos társadalmi átalakulás, talán még gyorsabb is, mint például Japánban. A koreai nők ma már rendkívül öntudatosak és erősek, amit az elmúlt 10–15 évben kialakult nagyobb nemi egyenlőség is támogatott. Emellett fontos szempont az életminőség is: sokan inkább saját egzisztenciát építenek, utaznak, és a megkeresett pénzüket magukra költik – anélkül, hogy le kellene mondaniuk ezekről a lehetőségekről.

Mit érdemes megnézni, ha valaki odautazik?

A két legnépszerűbb nagyváros Szöul és Busan, de ennél lényegesen többről szól az ország.

Ha valaki úgy dönt, hogy odautazik, semmiképpen se hagyja ki a határszakasz látogatást. Sok vendégem vonakodik tőle, de a végén mindenki úgy jön haza, hogy ezt kár lett volna kihagyni. Érdemes kisebb városokat is felfedezni, mint a Szöultól nem messze lévő Suwon városát, illetve mindig nagy kedvenc az autentikus hanok házakkal Gyeongju. Ott van két fantasztikus buddhista templom is, a Bulguksa és a Seokkuram-grotto. A Popcsusza templom a félsziget közepén egy igazi gyögyszem – az a nyugalom és béke, ami a templomot és a nemzeti parkot körbeveszi, egész egyszerűen leírhatatlan. Van lehetőség templomszálláson aludni és betekinteni a szerzetesek mindennapjaiba.

Aztán ott van Jeonju városa is, és persze nem hagynám ki Jeju szigetét sem, ami nemcsak a dél-koreaiak legmagasabb hegyének ad otthont, de fantasztikus természeti csodái, csodaszép tengere, elképesztőek vízesései vannak, és még sorolhatnám.

Zárásképp, mit jelent számodra ma az otthon fogalma?

Ez azért érdekes kérdés, mert az elmúlt hónapokban nagyon sokat gondolkodtam ezen. Épp egy olyan életszakaszon megyek keresztül, ami őszintén szólva, nem ideális számomra. A férjem Csehországhoz van kötve, de én nagyon nem találom a helyem itt. Nem érzem otthonnak az otthonukat. Sokat töprengek és sokat beszélgetünk arról, hogy hol érezném magam jól, és mindig arra jutok, hogy valahol, ami egzotikus és izgalmas. Vágyom vissza Japánba és Koreába is. Valahogy Ázsia az emberek mentalistása miatt sokkal közelebb áll hozzám, mint Európa. Persze, mikor tartósan kint éltem, hiányoztak az itthoni dolgok, a család, a barátok. Most is sokat megyek haza a szüleimhez, lélekben nehezen tudok elszakadni a szülői háztól, azt hiszem. 🙂

Nehéz az otthon fogalmát definiálni, amikor az ember annyira sokat jön-megy a világban. Kicsit talán hontalanok vagyunk mi expatok.

Szöveg: Zahorján Ivett