Dr. Körtvély-Kiss Adrienn eredetileg jogász és hadtudós, a hadtudományok doktora, egyben világutazó, aki saját bevallása szerint valahogy mindig félúton van. Egy abaúji, alig 100 fős faluból, Szászfáról származik, és ahogy ő mondja, sosem hitte volna, hogy egyszer ennyi helyre eljut. Legutóbbi kalandjairól, Algériában átélt élményeiről kérdeztem.

Merre jártál eddig a világban, és mit jelent neked az utazás, az úton levés?

70 országban jártam eddig, közte Európa összes országában, Közép-Ázsiában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Észak-Amerikában. Sajnos, a déli félteke egyelőre kimaradt. Az utazás egyfajta életstílus lett számomra: ismeretszerzés magamról és a világról.

Honnan jött az ötlet, hogy meglátogasd Algériát? 

Évekkel ezelőtt láttam egy képet Constantine/Kaszentina városról, és akkor elterveztem, hogy egyszer ellátogatok majd oda. A vízumigénylés bonyolultsága és persze az ára sokáig engem is eltántorított az Algériába való utazástól. Illetve az is, hogy az ismeretségi körömben senki nem járt még az országban és útitárs sem akadt. Aztán tavaly láttam egy 70 eurós retúr repülőjegyet átszállással, és úgy éreztem, hogy itt a kihagyhatatlan alkalom. Nagyon nagy izgalommal szálltam fel a repülőre és ez az érzés csak akkor múlt el, amikor megérkeztem az algiri szállásra. Ebben benne volt az is, hogy az irataimat ellenőrző hölgy nem tudta értelmezni, hogy honnan jöttem. Nem hallott még Magyarországról.

A későbbiekben mennyire volt nehéz kapcsolatba lépni a helyiekkel?

Nem volt könnyű. Elsősorban taxisokkal, büfésekkel, árusokkal beszélgettem. Ők nagyon érdeklődők és segítőkészek voltak. Volt, aki hallott már Magyarországról, és olyan is, aki tudta, hogy Budapest a főváros. Úgy éreztem, talán kulturális okokból a nők távolságtartóbbak. Constantine-ban az egyik taxis ódákat zengett a város villamosáról. Mondta, hogy mindenképpen próbáljam ki. Persze, számomra az csak egy villamos, különbet is láthat az ember otthon, de megértem a lelkességüket.

Én egy olyan kis településről származom, ahol sok házban még a fürdőszoba sem alap és ahol éppen most lett értelmezhető mértékű buszközlekedés. Szóval teljes mértékben átérzem, hogy az ő életükben mekkora lépték lehet egy villamos.

Igen, ez érthető. Milyen volt nőként, európaiként mozogni az országban? A biztonság szempontjából miket tapasztaltál?

A nagyobb városok között repülővel utaztam, városokon belül a legtöbb helyre taxival mentem, ez itt egy teljesen olcsó közlekedési forma. A vonatra várakozásnak Európa szemmel nézve elég érdekes a kultúrája: sokan felugranak a mozgó szerelvényre, vagy éppen lógnak rajta. A buszozást viszont nem akartam kipróbálni, mert a legtöbb busz állapota kissé aggasztó. A közbiztonságot alapvetően jónak éreztem, félelemérzetem nem volt. De persze betartottam pár íratlan szabályt: éjszaka nem mászkáltam az utcán, kerültem a nagyobb csoportosulásokat. Algír hatalmas város, biztosan vannak veszélyesebb részei, de a látnivalók környéke biztonságos volt, érezhető rendőri jelenléttel. Kevésbé rutinos utazók számára talán ijesztő lehet a zsizsegés, a lüktető tömeg, a zsúfolt utcák, de az emberek nem olyan tukmálósak vagy tolakodóak, mint Egyiptomban vagy Marokkóban. Az autós közlekedési morál katasztrofális, kaotikus. Gyalogosként is nagyon oda kell figyelni.

Nőként nem éreztem magam hátrányban semmilyen téren. Nem tapasztaltam semmilyen illetlen viselkedést, inkább a helyiek részéről éreztem egyfajta meglepettség érzést, hogy mit keres egy idegen nő erre egyedül?

Például a hotelben egészen a személyes találkozásig azt hitték, hogy férfi vagyok és teljesen meglepődtek, hogy egy nő érkezett. (Ez a félreértés akkor derült ki, amikor a reptéren várt a transzfer és a sofőr megjegyezte, hogy azt hitték, egy férfi vagyok). De ez a dolog sem volt újdonság, Kuvaitban hasonló szituációban volt már részem.

Melyik meglátogatott hely volt rád a legnagyobb hatással és miért?

Algériában egyértelműen Constantine volt rám a legnagyobb hatással. Rendkívül bájos város, ha nem Algériában lenne, a tömegturizmus valószínűleg ellepte volna már.. A városkát egy szurdokvölgy szeli ketté. A különböző negyedeket látványosabbnàl-látványosabb hidak kötik össze: vannak monumentális, a szirtek legmagasabb pontjait összekötő, vagy modernebb, pilléres szerkezetű, de római kort idéző, kő- és alacsonyabban fekvő, egyszerű gyalogos hidak is. 

Mit gondolsz, mit nem értünk mi, európaiak Algériából? Van olyan réteg, ami szerinted láthatatlan/tévhitekkel övezett a többség számára?

Algéria egy hatalmas ország, Afrikában a legnagyobb. Én csak egy kis szeletét jártam be, a Földközi-tengerhez közeli régióban. Itt érződik a francia gyarmati múlt, akár az építészetben, akár tömegközlekedésben, akár a nyelvhasználatban is. Ez a gazdagabb rész. Viszont az ország nagy része nem ilyen: sivatagos és a határmenti zónákban gyakran harcok dúlnak. Nehéz lenne általános igazságot mondani. Az a tapasztalatom, hogy az emberek otthon nem igazán tudnak sokat Algériáról, így otthoni szempontból az egész ország láthatatlan (turizmus szempontjából). Ugyanazokat sztereotípiákat és tévhiteket kapcsolják hozzá, mint a többi arab és muszlim országhoz.

Kinek ajánlanád Algériát és kinek nem? Milyen attitűddel, felkészültséggel érdemes belevágni egy ilyen kalandba?

Algériát elsősorban olyan utazók számára ajánlanám, akik egy ország mindennapjaira kíváncsiak és nem a turizmusra. Akiket érdekelnek a turizmus által még nem, vagy kevésbé érintett helyek. Mert a turizmus csak egy álarc, egy díszlet.

Érdemes nyitottnak lenni, levenni az „európai” szemüvegünket és előítélet-mentesen neki indulni.

A felkészültséghez meg annyit, hogy mindent (szállásfoglalás, repjegyek stb.) nyomtassunk ki és vigyünk magunkkal készpénzt (eurót vagy dollárt). Rosszabb a mobilnet lefedettség, mint otthon, ezért érdemes kicsit készülni erre. Amikor elkezdtem utazni,  még nem voltak elterjedve az okostelefonok, a külföldi bankkártya használat és a roaming csomagok is horribilis összegbe kerültek. Ezek a régi tapasztalatok sokszor segítségemre voltak Algériában is.

Jól láttam, 2025-öt Dél-Olaszországban töltötted? 

Tavaly januártól élek Salernóban. Egy új országban életvitelszerűen tartózkodni, mindig nehézség és kihívás. Ezeknek a megoldása nagy erőt és önbizalmat ad. Bejártam az egész „Mezzogiorno”-t, rengeteget tanultam és fejlődtem. Láttam Olaszország másik oldalát, ami nem Positano, nem az Amalfi-part csillogásáról szól, hanem a szegénységről, az infrastrukturális hiányosságról, a kihaló falvakról. Rengeteg hasonlóságot véltem felfedezni az otthonommal, a Csereháttal, ami szintén hasonló problémákkal küzd.

Ezek mellett rengeteg új gasztroélménnyel lettem gazdagabb. Sok-sok receptet gyűjtöttem össze.

Mi mindent tervezel 2026-ra?

2026-os terveim között szerepel Nyugat-Szahara, Zöld-foki-szigetek és a Dolomitok. Szenvedélyes hobbi országúti kerékpárosként régi vágyam a Stelvio meghóditása. Aztán persze ember tervez… És néha spontán a semmiből jön egy olyan ajánlat, lehetőség, ami felülírja az elképzeléseket.