Mi történik, ha a gyerekkori vulkánmánia és egy későbbi nyaralás fordulópontot hoz egy magyar tanítónő életébe? Rittling Tünde ma már férjével él Szicíliában, és a keleti régióban vezet túrákat az Etnára, Cataniába, Taorminába, Szirakúzába, illetve a sziget eldugott zugaiba. Beszélgetésünk során olyan témákat érintünk, mint a kiköltözés körülményei, a környék kihagyhatatlan látnivalói, a mennyei gasztrofogások, a maffia jelenlétének megélése vagy a szemétkérdés. 

Szicília volt meg előbb, vagy a túravezetés? 

Mondhatni egyik sem, mert először nyaralni mentünk Szicíliába, kb. 4 évvel ezelőtt. Azért arrafelé vettük az irányt, mert bakancslistás hely volt – imádom a vulkánokat, és mivel ott az Etna, nagyon szerettem volna eljutni oda és megnézni mindent, amit csak lehet a környéken. Már az egy hét alatt, amit a nyaralásunk során kint töltöttünk, beleláttunk az ottani életérzésbe: hogy mennyire vidámak, lazák az emberek, hogy nincs annyi feszültség, mint idehaza, és persze gyönyörű a környezet.

Ekkoriban én tanító voltam, és a férjemmel együtt (ő a saját szakmájában dolgozva) kezdtünk kicsit kiégni, így szép lassan mindkettőnkben elkezdett motoszkálni a kiköltözés gondolata, majd gyorsan megszületett a döntés: megyünk!

A túravezetés ötlete úgy jött, hogy régóta követtem egy hölgyet a social médiában, aki a Kanári-szigeteken csinál hasonlót. És akkor beugrott, hogy na, ezt Szicíliában is meg lehet csinálni. Aztán először csak transzfereket vállaltunk, később – mivel a főiskolán a diplomám mellé meg kellett csinálnom a túravezetői engedélyt is – elkezdtem túrákat is vinni. És mivel vulkánmániás vagyok, alapból sok mindent tudok a vulkánokról, utána az Etnának még jobban utánajártam, és mostmár oda is viszek csoportokat. Vagyis, kapcsolatban vagyok geológusokkal, hivatalosan ők vihetnek szervezett túrát oda, én kísérőként megyek a csapattal, és fordítok. (Szerk.: Tünde azóta megszerezte a hivatalos idegenvezetői engedélyt, képesítést is.)

Vulkánmánia… Ilyet még nem hallottam. Ez hogy jött?

Nem emlékszem pontosan, hogy hogyan indult, de kicsi gyerekkorom óta megvan. Anyukám is nagyon szereti őket, és talán nézett valamit róluk a tévében, én pedig ott ragadtam mellette. Arra emlékszem, hogy volt egy rajzolós füzetem, amibe folyton vulkánokat rajzoltam. Aztán elsős voltam, amikor a tanítónénim környezetórán mesélt a Föld kialakulásáról, a vulkánokról, és ő említette legelőször a Vezúvot, és hogy Pompeit hogyan pusztította el. Tátott szájjal hallgattam, és már akkor elhatároztam, hogy nekem oda egyszer el kell jutni. 2017-ben ez meg is történt, megmásztam a Vezúvot és megnéztem Pompeit is. Aztán úgy voltam vele, hogy ne csak ezt az egyet, így a környékbelieket, sőt a messzebbieket is kipipáltam. Nemrég Balin megmásztam a Baturt is.

Akkor te ilyen vulkángyűjtő vagy.

Igen, ha van rá lehetőség, megyek. Az Etnát imádom. Nyár végén számoltam össze, már több mint 500-szor voltam fent. Egyáltalán nem unom, nagyon szeretek fent lenni.

Szóval a gyerekkorodban kialakult vulkánmánia mellett a szicíliai nyaralásotok volt az, ami feltette az i-re a pontot, és kiköltöztetek. Nehéz volt felmondani?

Abból a szempontból nehéz volt, hogy az utolsó helyem egy magániskola volt, és 11 gyerek volt az osztályomban. Nagyon családias volt a légkör, szerettük egymást, ezért sokáig hiányoztak a gyerekek. De tudtam, éreztem, hogy Szicília az én utam, úgyhogy könnyen mentem ki, de sajnáltam, hogy tőlük el kellett köszönnöm.

Voltak bennetek kétségek az elején?

Volt félelmünk, hogy eleinte nehéz lesz, de egy kedves ismerősünk, aki pár éve kint él Szicíliában és nagyon jól beszél olaszul, sokat segített nekünk. A nyelvvel egyébként hamar összebarátkoztunk, mert az olasz nem annyira nagyon nehéz, gyorsan felvettük az alapokat. Nem mondom, hogy tökéletesen beszéljük, de elvagyunk vele. És én mindig mondom a vendégeknek is, hogy próbálkozzanak az olasszal a boltban, kávézóban, mert sokkal mosolygósabban szolgálják ki őket. Az angol nem annyira megy itt, és nem is nagyon szeretik azt a nyelvet.

Mesélj a beilleszkedésről, mennyire volt nehéz vagy épp könnyű az elején? Hogyan fogadtak benneteket?

Az emberek nagyon befogadóak, barátságosak, segítőkészek. Amikor már többedjére megfordultunk a helyi pékségben, étteremben, mondták, hogy ha segítség kell, szóljunk. Az ügyintézés része nehezebb. Az albérletkeresés során, ha meglátják, hogy külföldi telefonszámról hívod a hirdetés feladóját, sokszor fel se veszik, vagy csak tőmondatokban kommunikálnak. Ilyenkor jó, ha van ismerős, aki olasz számmal rendelkezik. Egy picit bizalmatlanok a külföldiekkel szemben a lakáskiadásnál, de mi szerencsére gyorsan találtunk egy rendes tulajt. Azóta ugyanabban a lakásban vagyunk, már több mint három éve. Ez egy háromszintes társasház, egy emberé az összes lakás, mi a másodikon vagyunk. Mindig mondja, hogy bárcsak az összes lakó ilyen rendes lenne, mint mi, mert egyesek igencsak lelakják a helyeket. Mi vagyunk az egyetlen külföldiek a házban, a többiek mind olaszok. A lakásokon egyébként nincs szigetelés, ezért minden irányból hallunk mindent. Az olaszok hangosak, de ilyen az olasz temperamentum, ezt meg kellett szokni.

Igen, ez egy régi kulturális sztreotípia, de én is sokaktól hallottam már erről, és gondolom délen, ahol talán még szabadabb az élet, erősebben érzékelhető ez. Volt még olyan dolog, amit nehéz volt megszokni? A tömegközlekedést például?

A tömegközlekedés akadozó, ezért mi inkább autózunk, a túrák miatt is. Többször volt olyan, hogy a vendégek nem kérnek transzfert a reptérre, aztán csörögnek pár óra múlva, hogy jaj, mégis kellene, mert nem jön vagy késik a busz, lekéssük a gépet…

Mi pont így jártunk, a palermói reptérről Mondello felé tartva leszálltunk a vonatról, mert valami gyanús lett, aztán vártunk egy buszra, ami elvileg elvitt volna a célállomásunkra, de nem jött. Egy kis falu buszmegállója volt, emberek jöttek-mentek körülöttünk, mosolyogtak, de busz sehol, végül felhívtuk a szállásunkat és ők küldtek értünk egy autót…

Nekem is van egy aranyos történetem erről. A vendégeinknek, akiket Taorminába vittünk, annyira megtetszett a város, hogy egyik este visszamentek vacsorázni. Mi másfelé voltunk, és később hívtak, hogy baj van, rossz helyen szálltak le, eggyel arrébb. Mondtam, hogy nekem kb. egy óra, mire visszaérek, ha meg tudnak várni, elmegyek értük. Közben megbeszéltük, hogy lesétálják a távot, csak 3 km volt. Másnap találkoztunk, és mesélték, hogy bementek egy vasútállomás melletti pizzériába vizet venni, beszélgettek a tulajjal, aki utána bezárta a pizzériát, és hazavitte a őket kocsival. Semmit nem kért érte.

Vagy egyik este sétáltattam a kutyát, és kijjebb mentem a faluból, ahol már alig volt közvilágítás. Jött egy autó, megállt mellettem. Megijedtem, hogy hű, vajon mit akar, de csak annyit kérdezett, hogy kell-e segítség. Mondtam, hogy nem, csak összeszedem a kutyagumit, azért hajoltam le épp. Nevetett és továbbállt. Meglepődtem, hogy egyáltalán megáll és segíteni akar…

Úgy érzem, Szicíliában vannak ellentmondások: kedvesek az emberek, gyönyörű a táj, de nem biztos, hogy mindenkinek való ez a térség. Te mit gondolsz erről?

A palermói részt nem ismerem, csak egyszer voltam azon az oldalon. Catánián belül vannak kerületek, ahová nem tanácsos bemenni. Nem azt mondom, hogy ezek veszélyesek, de vannak „érdekes alakok”, és iszonyatos a szemétmennyiség is. De ezek külkerületek, az utazóknak nem sok érdekesség van ott, ugyanakkor a belvárosban és a látnivalók környékén minden rendezett. Ezen kívül abszolút mindenkinek való ez a része Szicíliának.

Mi azt érzékeljük és a helyiek is azt mesélik, hogy a maffia aktívan működik a térségben. Taorminában és a környező hegyekben van a „központjuk”. Viszont úgy látjuk, hogy a maffia itt nem rossz, sőt, vigyáznak mindenkire. 

Nézzük meg Kelet-Szicíliát mint úticélt! Mi az, ami kihagyhatatlan, és mik azok, amik plusz fűszert adhatnak az utazáshoz?

Itt mindenféle érdeklődésű ember megtalálja a számítását, mert mindent is lehet csinálni. Vannak túrázós programjaink: ott az Etna, továbbá Taormina környékén van egy nagyon szép szurdok, délebbre pedig sok az olyan hely, ami nem kifejezetten népszerű, mégis megéri megnézni. Ezek nemzeti park-szerű területek, túraösvények, és egyszerűen gyönyörűek.

Nyáron a vízimádók is jól járnak, mert tenger vesz körbe minket. Vízisportok nem jellemzőek, de búvárkodni bárhol lehet, gazdag az élővilág. Nálunk a faluban, Aci Castello környékén, kristálytiszta a víz, így nagyon mélyre le lehet látni. Estefelé érdemes kimenni csónakkal is, szinte minden este látni delfineket. Vannak aquaparkok is csúszdákkal, ami a kisgyerekeseknek kedvez. A sziklás partokon nagyon jó strandokat alakítanak ki, stégeket illesztenek a sziklákra, és sok helyen medence is van.

Városi látnivalókban is dúskálunk: Keleten a két legnépszerűbb úticél Taormina, egy hangulatos kisváros, illetve Szirakúza, ami kb. 2600 éve létezik, belvárosa pedig a világörökség része. Ott van még Ragusa, Modica, vagy épp Enna is, római kori romokkal, fürdőkkel, kastélyokkal.

És ami még nagyon vonzó Szicíliában, az a gasztronómia. Mindenkitől azt halljuk, hogy ilyen jókat sehol máshol nem ettek…

Még mielőtt a gasztróra rátérünk, beszéljünk kicsit a túlturizmusról! Szoktál azon gondolkodni, hogy a „muszáj látni”-helyek helyett vagy mellett máskor/máshová is viszed az utazókat?

Igen, de nekünk megvannak azok az útvonalak, amiket követve nem a tömegnyomorban mászkálunk. Fontos, hogy jól válasszuk meg, hogy hová, melyik napszakban és milyen szezonban megyünk. Augusztus az olaszoknál például a szabadságolások ideje, akkor mindenhol rengetegen vannak, parkolóhelyet sem lehet találni…

Régen még lementünk Isola Bellához is, de mostmár inkább felülről nézzük meg, mert lent annyian vannak, hogy lépni sem lehet. Mindig figyelmeztetem azokat a vendégeket, akik strandolni szeretnének ott, hogy nagyon drága, nagyon pici a partszakasz és tömegnyomor jellemzi. Vannak sokkal jobb, szebb partok is a sziget keleti felén, szóval nem kell mindenkinek oda menni.

Az Etna túrák esetében hogy alakulnak a szezonok?

Etna túrára az év bármely szakaszában lehet menni, de télen, ha fent sok hó esik, nem engednek fel a rendőrök – szigorúan ellenőriznek mindent és mindenkit, hogy elejét vegyék a baleseteknek. Télen, hóban azért sem lehet felmenni, mert a lávában lévő radioaktív anyagok a hideg hóval érintkezve robbanásokat okozhatnak. 

Viszont kitöréskor nem marad el a túra, sőt, akkor van csak igazán mit nézni! Jelenleg is tart egy kitörés – az Etna egyik oldalán még csordogál némi láva, messziről is jól lehet látni. Földöntúli élmény.

Azt érdemes tudni, hogy nem a lávafolyáshoz megyünk fel, mert az veszélyes lenne. A lefolyt, megkövült lávafolyamot nézzük meg ilyenkor, és ha szerencsénk van, láthatjuk a leguruló kövek vörösen izzó belsejét is. 

Na és akkor a gasztró: melyik a kedvenc tipikusan szicíliai ételed, és mik azok, amiket mindenképpen ajánlanál?

Az egyik kedvencem a pasta alla Norma, ami paradicsomszószos tészta padlizsánnal és ricottával – valami isteni. Minden étterem más tésztával csinálja, az én kedvencem a casarecce. Sütiben a cannoli a best of, aminél az a trükk, hogy csak olyan helyen érdemes enni, ahol látható az üres tészta a pultban, és ott előttünk töltik meg. Ha már készre töltve áll a pultban, nem biztos, hogy friss, és akkor nem olyan ropogós. Ott van még az arancini is, amivel kapcsolatban vitatkoznak, hogy Palermo vagy Catania a szülővárosa. Végül abban egyeztek meg, hogy a gömb alakú a palermói, a picit csúcsos a cataniai, az Etna miatt.

És a pizzák?

Egyszerű pizzáik vannak, és ez a jó. A legnépszerűbb a margarita, amin paradicsom, sajt, bazsalikom van csupán, és nagyon finom. Van padlizsános pizza is, amit imádok, mivel én vegetáriánus vagyok, így a zöldséges dolgok nálam mindent visznek. Vannak tengergyümölcseis, rákos, lazacos változatok is. Ja, és még sültkrumplis is, amit az amerikaiak miatt találtak ki. Ananászt viszont tényleg nem tesznek a pizzára, mert az szentségtörés lenne. 

Egyébként amikor elkezdtük a túrákat, felmértük a terepet, teszteltük az éttermeket és ezek alapján ajánljuk a helyeket a vendégeinknek. Az Etnánál például a felvonó aljánál lévő étterem lett a befutó: nagyon jól néz ki, isteni a kaja, jók az árak és kedvesek az emberek.

Mi a helyzet a kávéval?

Nagyon finomak a szicíliai kávék, rossz kávét nem lehet kapni sehol, még a legkisebb útmenti bódéban sem. Ők a bivalyerős eszpresszót isszák folyamatosan, napi 6-8-at, akár éjfél körül is. A cappuccinó elvileg délelőtti ital, de kb. bármikor kérhető. A lattéval kapcsolatban viszont fontos, hogy ha így kérjük, akkor lehet, hogy csak egy pohár tejet fogunk kapni, mert a latte itt szószerint tejet jelent. Ki kell mondani, hogy caffè latte. Jeges kávé helyett a crema di caffèt fogyasztják, ami hideg kávéhab és kiskanállal kell enni. Nyáron mennyei hűsítő. A Starbucks és hasonló kávéláncok nem igazán vetették meg a lábukat a szigeten. McDonald’s van valahol, de ott egyáltalán nem kávéznak az olaszok. 

Evezzünk nehezebb részekre! Mennyire nagy probléma a munkalehetőségek hiánya és az ebből adódó kivándorlás a keleti részen, illetve vannak-e bárminemű fejlesztések a szigeten?

A sziget 90%-a a turizmusból él, így ha valaki mást tanul, annak nehéz lehet az elhelyezkedés. Vannak jó egyetemek Szicíliában, de aki diplomát szerez, sokszor elmegy Észak-Olaszországba vagy más országba, mert itt nem nagyon tud elhelyezkedni. A keleti régióban van egy olajfinomító, ott sokan dolgoznak, de más nehézipari létesítményről nem igazán tudok. Sokan foglalkoznak halászattal, de ezek inkább családi vállalkozások. A sziget belsejében a zöldség- és gyümölcstermesztés, az Etnánál pedig a szőlőtermesztés, a borászat jellemző.

Fejlesztések vannak, de kevés. Nem nagyon kap pénzt a sziget az EU-tól, vélhetően a maffia miatt, legalábbis sokan ezt rebeskedik. Egyetlen helyen láttam nagy uniós táblát: épült egy autópálya keresztbe a szigeten Cataniától a déli part közepéig, Agrigentóig, és majd megy fel Palermóig is. Még nincs teljesen kész, de haladnak vele, és ezt az EU finanszírozza.

Az utak állapota nem túl jó, de ahol már szinte járhatatlan, ott gyorsan megcsinálják. Ami riasztó lehet annak, aki először jár a szigeten, az a közlekedési morál és az olasz vezetési stílus… Semmilyen szabályt nem tartanak be, két sávban négyfelé mennek, a körforgalomban pedig az megy be, aki gyorsabb. Ezt meg kell szokni.

És mit látsz a nők helyzetével kapcsolatban, történtek előrelépések az elmúlt években ezen a téren?

Azt látom, hogy egyre több lehetőségük van a nőknek, akár a turizmusban is – ma már több női túravezetőt látok, mint férfit. A nagyobb városokban a nők abszolút el tudnak helyezkedni, de a kisebb falvakban még a hagyományos felállás van: a nő otthon van, a családdal foglalkozik, és több generáció él együtt. Egy apróság ezzel kapcsolatban: a környékünkön azt lehet látni, hogy jó időben, este a férfiak kiülnek a templomtérre, sakkoznak, kártyáznak, társasoznak, de idősebb nőket nem nagyon látni az utcán. Felmerül a kérdés, hogy ők hol vannak? Valószínűleg otthon. Ugyanakkor ezek inkább a falvakban és az idősebb korosztálynál jellemzőek.

Összességében azt látom, hogy modernizálódik a helyzet ezen a téren.

A szemétkérdés mennyire nagy probléma a szigeten?

Nem katasztrófális a helyzet, de vannak koszosabb részek. Azt látom, hogy az olasz mentalitáshoz hozzátartozik, hogy nem figyelnek oda annyira a tisztaságra, sokszor eldobálják szemetet. Cataniának vannak olyan részei, amik nagyon rossz állapotban vannak ebből a szempontból. Láttam olyan utcát, ahol térdig lehet járni a szemétben. Sajnos a reptér környéke is elég szemetes. A turistaövezetekben viszont tisztaság van: a látványosságok környéke rendben van és a kisebb falvakban is figyelnek erre. Nekem ezzel kapcsolatban van egy teóriám. A szigeten szelektíven gyűjtik ugye a szemetet – 5 féle kuka van, minden nap másikat visznek. Viszont a városokban nem kukákat tesznek ki, hanem a megtelt kukazsákokat. És mivel rengeteg a kóbor macska Szíclia-szerte, az ételmaradékos zsákokat másodpercek alatt szétszedik, amiknek tartalmát a szél mindenfelé széthordja.

Szerintem nemcsak az emberek hanyagságán múlik a dolog, hanem ez egy rendszerszinten megoldandó probléma.

Te is hallottál olyat, hogy ehhez a maffiának is köze van vagy volt? 

Igen, valami olyasmit hallottam, hogy volt olyan, hogy az olasz kormány hozott egy rendelkezést, ami nem tetszett a maffiának, és mivel a szemétszállítás is hozzájuk tartozott, szóltak a kukásoknak, hogy oké, akkor holnaptól nem viszitek el a szemetet. Nem vitték el hetekig, a sziget már úszott a szemétben, aztán a kormány leült tárgyalni a maffiával, megegyeztek valamiben, és utána mehetett újra a szemétszállítás. Ilyen legendák vannak, persze.

Zárásként, milyen egy átlagos napod?

Nincsenek átlagos napjaim, mert szinte minden nap viszünk túrákat, de ha épp nem, akkor nagyon lazán toljuk. Olyan 9 körül kelünk, aztán kimegyünk a legközelebbi pékségbe reggelizni, ami közel van a tengerparthoz, és isteni finom minden, a kávé is. Lehívunk 1-2 barátot, kényelmesen eszegetünk, beszélgetünk. Aztán bevásárolok – Szicíliában jóval olcsóbb minden, mint Magyarországon. A kedvenc boltomban a heti bevásárlást feleannyiból tudom le, mint otthon.

Aztán a kutyámmal sétálni megyek a tengerpartra. Imádják az állatokat a szigeten, a kutyát be lehet vinni boltba, étterembe, plázába is.

Otthon ritkán főzök, csak ha tényleg nincs semmi más programunk – olyankor összedobok valami gyors olasz tésztát vagy salátát. Ha ehhez sincs kedvem, akkor van egy kifőzde jellegű hely tőlünk nem messze, ahol fillérekért lehet nagyon jókat enni. De őszintén, ritkán vannak lazulós napjaink, mert általában dolgozunk.

Ha össze kellene foglalnod, neked mit adott Szicília mentálisan, lelkileg, mit mondanál?

Nyugalmat. Már az első alkalommal, amikor kijöttem a cataniai reptérről, szemben megláttam az Etnát, és azt éreztem: hazaértem. Onnantól eldőlt, hogy kiköltözöm.

A végtelen nyugalom, jókedv, életszeretet az embereken is látszik: például hangosan énekelnek az utcán, és nem foglalkoznak azzal, ki mit gondol róluk. Egyszerűen lazább kint minden. Nem mondom, hogy teljesen felvettem ezt a lazaságot, mert szerintem erre születni kell, de sokkal kiegyensúlyozottabb lettem. Rengeteget dolgozom, de szeretem, amit csinálok, és imádom a túrákat, a történetmesélést, jobban érzem magam a mindennapokban is itt, Szicíliában.

Az interjúban olvasható megállapítások Rittling Tünde személyes élményein, az általa látottakon és hallottakon alapulnak, és elsősorban Szicília keleti régiójára vonatkoznak. A beszélgetés nem általános érvényű társadalmi vagy politikai állításokat tartalmaz. Az interjú nem ad objektív helyzetértékelést, hanem egyéni megélésen keresztül mutat be beilleszkedési, életmódbeli, utazási tapasztalatokat.