Benkő Bianka fenntartható turisztikai szakértő személyes tapasztalai és tanulmányai által inspirálódva létrehozta az ország első etikus utazási irodáját – az alapítás körülményeiről, a társadalmilag felelős utazásokról, a turisztikai ipar támogató hatásáról, a nők helyzetéről és az első marokkói útjukról is beszélgettünk.

Tudom rólad, hogy gyerekkorod óta utazol. Én Európában és Ázsiában járva, a túlturizmus nyomait látva döbbentem rá, hogy talán érdemes lenne átgondolni, hogyan utazom – nálad pedig odáig fajult ez a dolog, hogy egy komplett turisztikai irodát is felhúztál a társadalmilag felelős, etikus utazások szervezésére. Mi volt számodra a legmeghatározóbb tanítás vagy hatás, ami ebbe az irányba vitt? És hogyan épül be ma ez a filozófia a No Planet B – Travel with B mindennapi működésébe?

Ez egy viszonylag hosszú út volt. Ahogy említetted, gyerekkorom óta utazom. A szüleim vállalkozók voltak, rengeteget dolgoztak, így kevés idő maradt a családra, de az utazások alkalmával együtt tudtunk lenni. Először közelebbi országokba mentünk autóval, később, amikor volt rá lehetőség, messzebb is kalandoztunk. A következő mérföldkő a középiskola és egyetem környéke volt, ösztöndíjakkal, nyelvtanulási célú utakkal. Ilyenkor általában családoknál laktam, így tényleg bele tudtam látni a helyi kultúrába, szokásokba, abba, hogyan élnek kint a mindennapokban. Több országban is így éltem, például Brazíliában és Portugáliában is. Később csatlakoztunk a home exchange rendszerhez, aminek lényege, hogy lakásokat lehet cserélni a világ minden táján. Ekkortájt kezdett el bennem igazán összeállni, hogy mennyivel jobb úgy utazni, hogy helyieknél laksz, olyan éttermekbe jársz, ahová ők, azt eszed, amit ők, olyan strandokra mész, ahová ők. Kimaradsz a turisztikai hubokból, és inkább olyan részeket fedezel fel, amiket az ott lakók szeretnek.

Nagy hatással volt rám az is, hogy Mexikóban éltünk hosszabb ideig, ahol a gyerekek egy nemzetközi iskolába jártak, ráadásul a dzsungel közepén. Ott nagyon erősen jelen volt a fenntarthatóság, környezetvédelem, közösségi projektek. Aztán amikor hazajöttünk Mexikóból, elkezdtem tanulni a fenntartható turizmusfejlesztésről először a Corvinuson, majd Portugáliában fenntartható turizmus mesterszakon.

E 3-4 év alatt, sok tanulás és kutatás mentén, kristályosodott ki bennem az, hogy mitől igazán fenntartható egy utazás és mitől nem, és mit jelent a társadalmi fenntarthatóság a turizmusban. Amit fontos hangsúlyozni: mi nem „fenntartható utazási iroda” vagyunk, hanem inkább etikus, társadalmilag fenntartható szemléletű, mert vannak repülős útjaink. Nyilván a legjobb karbonlábnyom-csökkentés az lenne, ha otthon maradna mindenki, és nem utazna, de az emberek utazni fognak, és egyre többen fognak utazni. Viszont nagyon nem mindegy, hogy hogyan teszik. Szóval ezek vezettek el oda, ahol most tartok.

A weboldalatokon azt írjátok, hogy a turizmust az ökológiai és társadalmi változás eszközeként kezelitek. Hogyan lehet ezt konkrétan megvalósítani, és hogyan lehet mérni a társadalmi aspektust? A repülés karbonlábnyoma egzakt számokkal mérhető, de a társadalmi hatásról miképpen lehet képet kapni, mennyire számosítható ez? Vagy inkább a visszajelzéseket követitek nyomon?

Nem kifejezetten társadalmi vállalkozás vagyunk, mert for profit vállalkozásként működünk. Viszont a társadalmi fenntarthatóság szemléletét vesszük alapul. Nem tudom, hogy ezt lehet-e számosítani, de ami nálunk elsődleges, az az, hogy női utazási iroda vagyunk. Ez nemcsak azt jelenti, hogy nők vezetjük, hanem azt is, hogy a helyi nők szemüvegén keresztül szeretnénk megmutatni a világot.

Igyekszünk helyi női vállalkozókat megkeresni: az ő szálláshelyeiken megszállni, az ő programjaikon részt venni, velük együtt főzni, kézműveskedni. Fontos, hogy az a pénz, amit kiviszünk, a helyi közösségekben maradjon, ne nemzetközi láncoknál vagy nagy nemzetközi szereplőknél landoljon.

Emellett próbálunk, ahol tudunk, voluntourism jellegű projektekben részt venni, ami általában egy félnapos önkénteskedést jelent. Ez jellemzően valamilyen kicsi fizikai munka, de igen sokat ad az úthoz. Zanzibáron például félnapos szemétszedést  tervezünk a tengerparton, majd egy upcycling workshop keretében az összeszedett szemétből saját szuvenírt készíthetnek az utazók. Így nemcsak összeszedik a szemetet, de kapnak egy speciális, kreatív élményt is. Az első utunk során, Marokkóban pedig voltunk egy berber faluban az Atlasz-hegységben. Ez egy elzárt közösség, nincs turizmusa. A nőknek kevés a munkalehetőségük, alig van extra bevételük, de ha havonta egy-egy csoport meglátogatja őket, az már segítség nekik. Együtt tanultuk velük a szőnyegszövést, végigvezettek minket a teljes folyamaton. A társadalmi fenntarthatóság alatt mi inkább azt értjük, hogy olyan nőknek szerzünk bevételt, akik máshogy nem tudnának érvényesülni a turizmusban.

A másik fontos dolog az adományalapunk. Ez nem tőlünk származik, hanem beépítjük az útjainkba. Az utazás díjától függően egy meghatározott összeget adományozunk, és azt eelfelezzük: az egyik fele egy magyar szervezethez megy, a másik fele az adott desztinációhoz köthető helyi kezdeményezéshez. A marokkói úton például a berber szőnyegszövő hölgyeknek hagytuk ott az adományt. 

Úgy érzem, utazni a mai napig kiváltság, és ha valaki megteheti, akkor adjon vissza egy kicsit. Ez nem a repülés karbonlábnyomának kompenzációja, inkább egy másik megközelítés, a társadalmi oldal erősítése. Karbonsemlegessé nem fogjuk tenni az utakat, de a társadalmi hatásunkon tudunk dolgozni.

A voluntourismról szeretnélek még kérdezni. Vannak előnyei az utazók és a helyi közösségek szempontjából is, de egyes projekteket kritika is éri, például, hogy rövid távon hatnak, illetve vannak rosszul működő modellek is – akár olyanok, amik a helyiek munkáját veszélyeztetik. Nálatok ez hogyan működik?

Mi közvetlenül a szervezettel vesszük fel a kapcsolatot, tehát nincs köztes szereplő. Ezek a rövid, félnapos programok tipikusan nem veszélyeztetik a helyiek munkahelyeit. Például Hawaiin voltunk egy nemzeti parkban, ott két és fél órán keresztül invazív növényeket tépkedtünk ki egy adott területen. Nem volt brutálisan nehéz, de elfáradtunk, egyébként kb. 20-an voltunk. Cserébe a nemzeti park megengedte, hogy ott maradjunk egész nap belépőfizetés nélkül, felfedezni a területet és fürödni a vízesésben. A szervező azt mondta, nagyon megéri ez nekik, mert rengeteget számít, ha 20 ember besegít nekik. Továbbá Orlandóban van egy szervezet, ami összegyűjti a hotelekből a kidobásra szánt, használt szappanokat. Ingyen elszállítják, fertőtlenítik, újracsomagolják azokat, majd eljuttatják rászorulókhoz, például Afrikába. Itt az volt a feladatunk, hogy kiválogassuk a még használható szappanokat és bedobozoljuk azokat. Tehát itt sem vettünk el senkitől munkát.

Térjünk rá a slow travelre. Szerinted hogyan lehet, akár rövidebb idő alatt is, jobban megismerni egy adott országot, térséget, illetve mélyebb élményeket szerezni?

Igen, szerintem rövidebb idő alatt is lehet nagyon jó, sőt, sokszor jobb képet szerezni egy helyről, ha nem a látványosságok tömegét darálod le. Marokkó például rendkívül intenzív volt: volt benne aktív turizmus, helyiekkel való kapcsolódás, női vállalkozók meglátogatása. Nemcsak megkóstoltuk a marokkói ételeket, hanem el is készítettük azokat a helyiekkel. Nemcsak megvettük a szőnyeget a bazárban, megnéztük a készítés minden lépését. Lehet, hogy nem láttunk 6 várost egy hét alatt, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy megismerjük a mindennapokat és gazdagabban jöjjünk haza. Persze van, aki a végigfutós utakat szereti, az is egy célcsoport.

Említetted az adományalapot. Tudsz konkrét példákat mondani, hogy kiket támogattatok eddig?

Nem, mert ez még csak most indult el élesben nálunk. A marokkói út volt az első utunk, ráadásul limitált létszámmal, de márciusban már nagyobb, 15 fős közösséggel megyünk. Anyaotthonokat, női vezetésű gyereksegítő alapítványokat, női jogokért küzdő szervezeteket szeretnénk segíteni a jövőben, ebbe az irányba megyünk. Tehát a női vonal nálunk nagyon erős.

Miért volt nektek fontos, hogy kifejezetten női közösségeknek szóljanak ezek az utak, illetve nőkkel valósuljanak meg?

Személyes indíttatásból. Imádok utazni, és minden évben szükségem volt egy olyan útra, amikor barátnőkkel, anyukámmal – nők együtt – utazunk. Ilyenkor olyan programokat szerveztem, amiket én/mi szeretek/szeretünk, és ezek nem biztos, hogy a férjemet vagy a gyerekeimet érdekelnék. Közben ott voltak a tanulmányaim, és kutatásokat is végeztem azzal kapcsolatban, hogyan lehet nőkre szabott, mégis fenntartható módon szervezett utakat összerakni. Elkezdtem „mixelni” ezt a két világot, és jöttek a próbautak: először ketten Brazíliában a barátnőmmel, utána négyen Hawaiin, Marokkóban már 6-an. Aztán egyre többen mondták, hogy csatlakoznának. Közben több egyetem is megkeresett, hogy beszéljek minderről. Így született meg bennem a gondolat, hogy ebből lehetne vállalkozást építeni, amibe olyanok is becsatlakozhatnak, akik nem az ismerőseink. 

És ha valaki nem nőként érdeklődik az etikus utazás iránt és szeretne veletek dolgozni, utazni, mit tehet?

Egyedileg tudunk utazást szervezni, de a csoportjainkban nőkkel szeretnénk utazni. Volt néhány nagyon kedves férfi érdeklődőnk is, de érzésem szerint férfiakkal utazva megváltozna a dinamika. Már volt, hogy „feministának” neveztek minket, de nem erről van szó, hanem arról, hogy olyan programokat szervezünk, amik tipikusan a nőket érdeklik, például a helyi divat, szépségtanácsadások, közös főzés, kézműves programok.

Általában igen, de nem kizárólag…

Igen, de hogy szűrjük ki ezt? Illetve van egy másik praktikus ok is: sokszor megyünk elzártabb, muszlim közösségekbe, ahol a helyi nőknek kellemetlen lehet, ha férfiak is jelen vannak. Marokkóban mesélte a partnerünk, hogy egyszer 6 amerikai srác jelentkezett egy berber női programra – vicces volt, de a nők nagyon szégyenlősek voltak, nehezebb volt a kapcsolódás. Ez egy eldugott atlaszi falu, ahol kevés turista fordul meg, és ha beállít egy férfi csoport, az a helyieknek is kényelmetlen lehet. Mi azt szeretnénk, ha nők kapcsolódnának más országokban élő nőkkel.

Egyre több a solo female traveler, és talán a nők bátrabbak, kalandvágyóbbak manapság. Ti is érzékelitek ezt?

A solo travel irányról nem sokat tudok beszélni, mert én utálok egyedül utazni. Portugáliában egy hónapot voltam egyedül, és közben nem volt kihez szólni, nekem ez nem annyira tetszett. De sokan szeretik és ügyesek is benne.

A komfortzónából kilépés igényét viszont én is látom. Marokkóban például a berber faluban igen szegény körülmények voltak, amire felkészítettük az utazóinkat, mégis, amikor megkérdeztük, melyik nap tetszett nekik a legjobban, mindenki ezt emelte ki. Mert ki lettek mozdítva, olyat csináltak, amit egyedül nem csinálnának, és ezzel a marokkói nőknek is segítettek.

A marrákesi biciklizés is emlékezetes marad… Szűk utcákon tekertünk, és néha tényleg centiken múlt, hogy nekimegyünk valaminek, iszonyú vicces volt. Ráadásul ez is egy női vállalkozás: egy holland hölgy hozta létre a kölcsönzőt. Látta a városban a szennyezettséget, a robogódömpinget, ma pedig már egyrészt turistáknak szervez biciklis utakat, másrészt a helyi nőket is erre tanítja, csökkentve a motoros közlekedés káros hatását. A túra közben olyan helyekre jutunk el, amik egy sima városnézésnél kimaradnának, például közösségi pékségbe, mozaikkészítő műhelybe, egy hammám fűtőrendszeréhez stb. Vagy például Zanzibáron a mangrove erdőben SUP-ozunk majd, közben szemetet szedünnk, ez szintén kimozdít, de közben segít enyhíteni a helyiek terheit.

Igen, és lehet, hogy itthon is beépítik ezeket a szokásokat a mindennapjaikba. Van szerinted szemléletformáló hatása ezeknek a programoknak?

Szerintem lehet. Ahogy egy bécsi, fenntartható fejlődési célokat követő hotel tulajdonosa is mondta, hogy ha már az utazók tudnak arról, hogy léteznek ilyen célok, vagy azt, hogy bizonyos programoknál mik a szempontok, az már jelent valamit. Aki pedig jobban érdeklődik az ilyen dolgok iránt, úgyis továbbmegy, utánanéz stb.

Ha már női vállalkozók és helyi kezdeményezések. Mennyire alulreprezentáltak a nők a turisztikai iparban, döntéshozói vagy vállalkozói szinten?

Nagyon sok helyen nagyon alulreprezentáltak. A guide-ok is inkább férfiak. Sok nő hiába tanult, kevésbé tud a munkaerőpiacon érvényesülni.

De Marokkóban találkoztunk egy 35 éves berber hölggyel. A helyi kultúrában sokszor az az elvárás, hogy a nő a férjét kövesse, az ő karrierjét, ő pedig nem akar férjhez menni, mert annyira szereti a vállalkozását. Létrehozott egy berber házat, ahol kenyeret lehet sütni, főzőprogramokon lehet részt venni, miközben a világ egyik eldugott részén, az Atlasz-hegységnél épít közösséget. Szerencséje volt, mert a családja mögé állt, de nem ez az általános.

Mi kifejezetten női guide-okat kérünk, de ezt sokszor nehéz megvalósítani. Pedig vannak női túravezetők és szeretnének érvényesülni, de nehezen tudnak, a „harmadik világ” országaiban ez nem könnyű. Mi pont azt szeretnénk, hogy ezek a nők velünk dolgozhassanak, az ő vállalkozásaik kerüljenek előtérbe, meghallgathassuk az élettörténetüket. 

Olyan helyekre is utaztok, ahol a nők jogai, lehetőségei korlátozottak, ellentmondásosak. Beszélnek a helyiek érzékeny témákról is, akár arról, hogy guide-ként nem tudnak érvényesülni? Lehet velük erről beszélni, vagy általában inkább a pozitívumok kerülnek elő?

Ha megvan a megfelelő kontextus, akkor igen. Ők is kíváncsiak ránk, mi is rájuk. Marokkóban például egy hölgy beszélt a vetéléseiről és arról is, hogy milyen körülmények között élnek. Előjöttek intim, tabusított témák is, mint például a ramadán alatti menstruáció kérdése.

Amikor Szaúd-Arábiában voltam tanulmányúton, beszélgettem egy idegenvezetővel erről. Ő teljesen más perspektívát adott, azt mondta, kívülről sokan úgy látják, hogy a nők el vannak nyomva, de belülről ez árnyaltabb. Ilyen például az autóvezetés kérdése: amíg nem vezethettek, addig sok mindent közösen csináltak a családban, a vásárlást is. Amióta vezethetnek, sok nő mindent egyedül intéz, több teher kerül rájuk és ez a közös program elmarad. Vagyis ő nem elnyomásként írta le a helyzetüket, hanem egy másik nézőpontot ismertetett.

Nem ismerem ezt a rendszert belülről, de talán nincs sok összehasonlítási alapjuk a nőknek azzal kapcsolatban, hogy milyen egy másik rendszerben élni, viszont igen, vannak előremutató kezdeményezések. Térjünk rá konkrétan az utazásaitokra!

Jelenleg 8-9 desztináció van fent a weboldalunkon, és még 5-öt készítünk elő. A 2026-os évben nagyjából 10-15 utat tervezünk. Van, amiből duplázunk, például Marokkóból, Dél-Koreából, tavasszal és ősszel, mert ezek elég népszerűek.

A desztinációválasztás nálunk sokszor organikusan alakul. Amikor a Corvinus-ra jártam, felhívott a tanárom, hogy van egy idegenvezető, PhD-kutató ismerőse, aki Dél-Koreába visz túrákat, és szerinte kapcsolódnunk kellene. Amikor először beszéltünk Sándor Hajnalkával, rögtön éreztem, hogy remekül fogunk tudni együtt dolgozni. Ő javasolta, hogy nézzem meg a Ha az élet mandarinnal kínál… című sorozatot, hogy kicsit jobban képbe kerüljek a dél-koreai kultúrával. Aztán összeraktunk hárman egy olyan női fókuszú utat, amire nagyon büszkék vagyunk. Például tervezünk programot a haenyeokkal, a szabadtüdős búvárokkal, illetve a koreai női egyetemre is be tudnak menni a csoportjaink, ami amúgy nem látogatható. Mindez a helyi partner nélkül nem lenne megvalósítható – ő az, akik a speciális programokat és szállásokat jól ismeri.

Tahiti is hamarosan jön, ott a gimnáziumi osztálytársam, Végh Teodóra a kulcs. Rengeteg helyen élt, behajózták a csendes-óceáni szigeteket, később Tahitin tanulta meg a polinéz táncot. Hazajőve alapított egy tahiti tánciskolát, közben idegenvezető is. Felkerestem az ötleteimmel, ő nagyon lelkes volt, majd találtunk egy hasonló szemléletű partnert a helyszínen. 

Nem nagyon végzünk kutatást arról, hogy hová szeretnének menni az emberek, inkább az a lényeg, hogy mit szeretnénk mi megmutatni nekik. Nem célunk túlterhelt helyekre vinni utazókat. Még egy Bali, még egy Barcelona… Ott a helyiek már belefáradtak a turizmusba. Afrikában például Namíbia az úticélunk: egy biztonságos ország, ami a környezetvédelmet hamar az alapjogok közé emelte. Plusz sok partnertalálkozóra járunk, ez is segít új közreműködőket találni az utazásainkhoz.

Az az érdekes, hogy nem a trendek mentén választotok desztinációkat, mégis több népszerű helyre is mentek, például Dél-Koreába. Viszont én is azt érzem, hogy nem az a megoldás, hogy nem utazunk, hanem az, hogy okosabban csináljuk. Mondjuk lehet szezonon kívül, és/vagy videóékre is utazni…

Igen, a vidék is nagyon fontos, mert ott sok kis helyi vállalkozás él a turizmusból, és ezeken a helyeken lehet valódi kapcsolódásokat találni, a nagyvárosban ez nehezebb. A mi utazásainkon a nagyvárosokban is töltünk néhány napot, de az út többi része más, vidéki környezetben van.

Ha jól tudom, foglalkoztok beutaztatással is. A Magyarországra érkezők mennyire ismerik a hazai vidéket?

Nem igazán ismerik, nem nagyon tudnak róla. Mi foglalkozunk ezzel is, és már elkészült az első mintautunk. Három nap Budapest, utána Dunakanyar, majd szigorúan vidék, mert Magyarország nem csak Budapest. Megterveztük a keleti útvonalat, a déli is készül, ami egészen Pécsig megy le, és szeretnénk nyugati útvonalat is meghirdetni. Balaton, Balaton-felvidék, akár Győr és egy kis Bécs.

A bécsi utatok városi fenntartható élményeket ígér. Mit javasolsz, mit keressünk egy nagyvárosban, ha fenntarthatóbban akarunk utazni?

A városban is össze lehet rakni olyan programokat, amelyek társadalmi és környezeti szempontból felelősségteljesek. Budapesten is vannak olyan éttermek, ahol hátrányos helyzetűeket vagy fogyatékkal élőket foglalkoztatnak. Fontos az étkezés, a közlekedés (tömegközlekedés, bicikli), újrahasznosított anyagokat feldolgozó workshopok, fenntartható shoppingtúra a helyi ökobarát divat megismerésével, releváns kiállítások meglátogatása. A szállás kiválasztásánál pedig járjunk utána, hogy van-e fenntarthatósági tanúsítványa, vagy ha nincs, milyen kezdeményezései vannak, milyen társadalmi projektekhez kapcsolódik stb.

Bécs ebből a szempontból könnyű, mert nagyon sok társadalmi fenntarthatóságot előremozdító program van. A kedvencem az a kávézó/cukrászda jellegű hely, a Vollpension, ahol nyugdíjasokat foglalkoztatnak. Nagymamák és nagypapák fogadnak, kis „zsetonos” rendszerben lehet sütiket választani, amik klasszikus nagyis sütik. A nehezebb munka nem rájuk hárul, de ők vannak interakcióban a vendégekkel. A Vollpension azért jött létre, mert sok idős ember magányos, elszigetelődik, és ez a projekt összehozza őket, közösséget nyújt számukra. Nem olcsó, de jó érzés otthagyni a pénzünket.

A gasztróra térve, milyen elveket követtek étteremválasztásban?

Ezen a téren is olyan helyeket keresünk, ahol helyi alapanyagokból főznek. Igyekszünk vegán/vegetáriánus opciókat is betenni, de nem mondom, hogy nincs hús, mert például a berber családnál volt bárány is. Keressük az „újhullámos”, fenntartható éttermeket, és ott is nézzük a beszállítókat, a hulladékkezelést, a designt, és hogy van-e szociális projektjük stb. Egyre több ilyen étterem van már.

Ha etikus utazás, akkor az állatok jóléte megkerülhetetlen. Mégis kevesebb szó esik róla itthon, mint amennyi kellene. Téged, titeket mennyire foglalkoztat ez a téma?

Mi igyekszünk kihagyni az állatos programokat, főleg azokat, ahol az állat „használatban van”. De! Vannak helyzetek – Marokkóban például ez történt –, amikor valakinek az a vágya, hogy felüljön például egy tevére, ami régóta haszonállat ott. Mi ilyenkor azt kérjük a helyi partnertől, hogy találjon egy olyan helyet, ahol normálisan bánnak az állattal, ne a város közepén, lesoványodva, sebesen, rossz körülmények között legyen tartva. Amikor pedig állatokkal kapcsolódunk, akkor inkább menhely jellegű helyeket keresünk. Floridában láttam olyat, ahol egy rezervátumban sérült madarakat kell etetni, takarítani a helyüket, illetve részt vettem egy manátusz fesztiválon is, ahol adományt gyűjtöttünk egy szervezetnek.

Igen, ez egy összetett kérdéskör, hiszen például az elefántturizmus is alapvető bevételi forrás a helyiek számára Délkelet-Ázsia egyes országaiban, ugyanakkor nagyon nem mindegy, hogy hogyan bánnak az állatokkal, mennyire „szólnak bele” a napi rutinjukba vagy mennyire teszik ki őket stressznek. A legjobb ugye az, amikor csak távoli megfigyelők vagyunk az ilyen programokon. Zárásként, ha valaki low impact módon szeretne utazni, hogyan induljon el? 

Utazóként először nézzük meg, hogy milyen szállást foglalunk, van-e fenntarthatósági programja, és azt is ellenőrizhetjük, hogy milyen éttermeket választunk. Rá lehet keresni szervezetekre is, például, hogy hová mehetünk félnapot önkénteskedni, mely programok etikusak, hogyan tudjuk segíteni a helyi közösséget? Ha előre tervezünk, ésszerű útitervet rakunk össze, ezek mind könnyen beépíthetők. Ezek nem „nagy csodák”, ez a logikus turizmus: utazás közben nem elveszünk, hanem hozzáadunk.

Továbbá, én mindig veszek egy tervezői ruhát, amikor külföldre megyek. Előre kikeresem, ki a helyi etikus designer, és tőle vásárolok. Nem tagadom meg magamtól a vásárlást, de megnézem, hová, kinek adom a pénzt. Ha valaki végigfuttatja ezeket a szempontokat egy út vagy desztináció kapcsán, maga is meg tudja tenni ezeket a lépéseket.

www.noplanetbtravelwithb.hu | instagram.com/noplanetbtravelwithb | www.facebook.com/noplanetbtravelwithb