French women don’t get fat: hogyan legyen étkezési zavarod á la carte?

A francia nők nem híznak című könyvet idén vettem a kezembe, és már az első oldalak elolvasása után éreztem, hogy ez az iromány gyakorlatilag egy útikalauz az étkezési zavarok világába… De miért probléma a társadalom hiperfókuszáltsága a külsőnk optimalizálása, az egészség, valamint az ideálisnak vélt testsúly elérése kapcsán? Megpróbáltunk választ találni ezekre a kérdésekre.

Bojkott helyett töretlen siker

A fent említett kiadvány 2004-es megjelenését követően egyáltalán nem váltott ki felháborodást, sőt, az író, Mireille Guiliano potom 3 millió példányt adott el belőle, és még az Oprah show-ban is szerepelt miatta. Mindezek mellett a könyv elindított egyfajta fogyókúrás könyv-lavinát, hiszen olyan írások jelentek meg a rákövetkező években, mint a Japán nők nem öregszenek és híznak (Japaneese women don’t get old or fat), vagy a Mediterrán nők is karcsúk maradnak (Mediterranean Women Stay Slim, Too). Nyilvánvalóan ezek a szerzemények a mély általánosítások kicsiny tárházai – de nem csak ez velük a baj.

A francia nőkről szóló könyv semmilyen hitelesnek mondható forrást nem tartalmaz. Ez nem meglepő, hiszen Mireille Guiliano nyíltan kijelentette, hogy egész egyszerűen csak saját tapasztalatait jegyezte le szabad hétvégéi alatt. És ezzel nem volt egyedül. Ha jobban utána járunk, láthatjuk, hogy rendkívül magas az olyan diétás és fogyással kapcsolatos könyvek száma, amelyek részben vagy teljes egészében figyelmen kívül hagyják a tudományos tényeket, és szövegezésüket nem előzte meg semmilyen kutatás.

Az író egyébként Franciaországban született, egy ösztöndíjnak köszönhetően azonban Amerikában töltött egy évet tinédzser korában, ami nagy hatással volt a későbbi életére. Saját bevallása szerint rengeteget hízott ebben az évben, ami az ételekhez fűződő viszonyát a későbbiekben igencsak meghatározta. Amikor hazaért, szülei nem ismertek rá, ezért elküldték a család orvosához, úgynevezett dr. Csodához, aki segített az írónak visszatérni korábbi testsúlyához.

„Úgy nézel ki, mint egy zsák krumpli” – jegyezte meg Mireille édesapja.

Az orvos olyan tippekkel látta el az írónőt, aki ekkor még csak 18-19 éves volt, amelyek jó eséllyel vezetnek egészségtelen kapcsolathoz az evéssel. Például állandóan mérni kellett, hogy miből mennyit eszik és erről naplót is kellett vezetnie. A fő ellenségek természetesen az olyan ételek lettek, mint a kenyér, a sütemények, a csokoládé.

Vékonyság ≠ egészség

A könyv a mai napig kap pozitív véleményeket, és sokan túlnéznek azon a fontos ponton, hogy ez az olvasmány valójában mennyire kövérfóbiás és testszégyenítő, miközben a szerző egyáltalán nem tesz említést az étkezéssel való kapcsolatunk fontosságáról. Sőt, kerek-perec kijelentette, hogy könyve arról szól, hogyan legyen vonzó az, aki olvassa.

Manapság sajnos inkább azt tartjuk fontosnak, hogy valaki hogy néz ki, és nem azt, hogy mennyire egészséges. A társadalomban úgy változtak a szépséggel kapcsolatos elvárások, hogy a túlsúlyos emberek nemkívánatosak lettek, pusztán esztétikai okokból. Valójában senki nem aggódik amiatt, hogy a kövér emberek mit és mennyit esznek…

Vékonynak lenni azt jelenti manapság, hogy a felső középoszályába tartozik az illető, hiszen elviekben van ideje arra, hogy átgondolja és megtervezze étkezéseit, csak friss, nem feldolgozott alapanyagokból főz és mindemellett természetesen sportol is. A vékonyság azonban nem egyenlő azzal, hogy valaki egészséges. Az egészség túlmutat a bevitt ételeken – az egészségi állapot számos tényező alapján állapítható csak meg. A genetikánk, a környezeti tényezők vagy a társadalmi-gazdasági helyzetünk mind-mind szerepet játszhatnak egészség és jólét elérésében.

A kövérségfóbia káros hatásai

A kövérségfóbia a kövér testektől való félelmet és az azok iránt érzett undort takarja. Ebből ered az az elképzelés is, hogy azok, akik nagyobb testben élnek, azok lusták vagy unintelligensek – ez természetesen csak egy mítosz.

Ennek a mítosznak a káros hatásait a nagyobb tesben élő emberek állandóan megtapasztalják, a nőkkel szemben pedig kifejezetten élesebben csapódnak le ezek (nőknél nincs megfelelője a dad-bodynak). A mid-size, plus-size emberek ezért gyakran áldozatai diszkriminációnak az orvosnál vagy a munkahelyükön, de még az utcán is szembesülniük kell a megalázó fújolással, kinevetéssel, sajnálkozással…

„Ha nagyobb súlyú nőként fordul valaki orvoshoz, és ha panasza összefüggésben állhat a testsúlyával, akkor az orvosok automatikusan a fogyást javasolják, egy áttekintő, komplex vizsgálat helyett” – írja Mary Himmelstein cikkében.

A súly szerinti diszkrimináció nem mellesleg beindíthatja az „üss vagy fuss„-rendszerünket, amely tartósan is aktiválódhat társdalami fenyegetés hatására. Ez kortizol szekrécióhoz és stressz által kiváltott étkezéshez vezethet, ami károsan befolyásolja az anyagcsere, valamint a szív- és érrendszer működését.

A súlybélyeg a magasabb vérnyomással, a falási szokásokkal, a bulimiás tünetekkel, a negatív testképpel, az alacsony önbecsüléssel és a gyermekek, serdülők és felnőttek depressziójával is járthat. A tárgyalt könyvben is érzékelhető, mekkora hatása volt Mireille egész életére az, ahogyan a családja bánt vele, mikor serdülőkorában felszedett pár kilót. Láthatjuk, hogy ez a könyv, mint ahogy sok másik diétával kapcsolatos iromány is, normalizálja a kövérfóbiát és a túlsúlyos egyének megalázását kortól függetlenül.

Mit tehetünk a jelenség ellen?

A kövér egyénekre helyezett stigma nem nagyon akaródzik kimenni a divatból, ezért fontos, hogy megpróbáljunk egyéni szinten is tenni ellene. A kövérségfóbia elleni küzdelem sokféle formát ölthet.

Írtsuk ki a diétakultúrát az életünkből!

A diétáknak mindig megvolt a piacuk, és valószínűleg már mindenki kipróbált legalább egyet. A diéták azt hirdetik, hogy a magas testsúly egy olyan probléma, amit minden esetben meg lehet oldani kemény edzéssel és étkezési korlátozással. A testünk kinézete nem egy megoldandó probléma. Ahogy az elhízás elleni kampányok reprezentálják a kövérséget, azzal igyekeznek az emberekbe sulykolni a társadalmi normáktól eltérő testekkel szembeni ellenérzést. Vegyük figyelembe, hogy attól, hogy egy ember kövér, vékony, magas, alacsony, még nem biztos, hogy egészségtelenül él!

Ne kommentáljuk mások testét és sajátunkat!

A „hú, de jól nézel ki most, fogytál?”-féle megjegyzések csak azt erősítik, hogy valaki csak akkor nézhet ki jól és érezheti teljesenek magát a bőrében, ha beleillik a társdalom által elvárt súlykategóriába. Az olyan kijelentések, hogy „fogynom kéne”, vagy „nézd, milyen dagi vagyok!” pedig saját mentális egészségünkre is károsak, amellett, hogy a környezetünkbe is sugározzuk a toxikus kövérségfóbia vibe-okat.

Kéretlen étellel vagy edzéssel kapcsolatos tanácsok mellőzése

A saját test elfogadása eldőlhet fejben, akár gondolatgyakorlatokkal vagy terápiával; kigyomlálhatjuk magunkból a negatív gondolatokat. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy ez a folyamat más és más, ha vékony és ha kövér testben él az egyén. Ha egy vékony ember mondja, hogy a kaja nem ellenség, eszek, amit akarok, az máshogy hat, mint, ha olyan valaki mondja, aki nagyobb testbe él. Utóbbi általánosságban véve többször találkozik negatív felhangú megjegyzésekkel. Fontos, hogy ha mi nem szenvedünk a társadalom kövérségfóbiájától, akkor ne mondjuk egy kövér embernek, hogy hogyan lázadjon az elvárások ellen, vagy, hogy hogyan ne diétázzon! Mint sok más esetben, itt is érdemes a saját viselkedésünkre fókuszálni másoké helyett.

A lényeg: mindenki méltó a szeretetre és a törődésre mérettől és kinézettől függetlenül. A boldogság és az egészség nem a kilók számától és a testalkattól függ. És ha lehet, kerüljük a csodamegoldásokat ígérő, segítőszándékba becsomagolt, de inkább rasszista és kövérfóbiát erősítő kiadványokat.

Szerző: Csorba Eszter, kiemelt kép: Marie-Denise Villers: Madame de Soustra (részlet, fotó: The New Yrok Times)

Források:

További hasznos linkek: