A Küzdelmeink története a magyar tiltakozási események egyedülálló adatbázisa, melynek egy szeletét a Budapest Pride Fesztivál keretében szervezett Büszkeség és kiállás című műhelyfoglalkozáson ismerhettük meg Hanzli Péter történész, a Háttér Archívum és Könyvtár vezetője, valamint Bauer Flóra a Közélet Iskolája oktatási programfelelőse közreműködésével. A foglalkozás kapcsán a hazai LMBTQ+ mozgalom rendszerváltás utáni történetéről és az egy éve elindított adatbázisról kérdeztük a szervezőket.

Mióta beszélhetünk magyar LMBTQ+ mozgalomról?

Hanzli Péter: Már a rendszerváltás előtt létrejött egyfajta mozgalom. 1987-ben megalakult a Homérosz Egyesület – teljes nevén: Magyar Homoszexuálisok „Homérosz Lambda” Országos Egyesülete (a szerk.) – , ami nemcsak Magyarországon, hanem az egész kelet-közép-európai régióban az első általános meleg szervezet volt. Ez nemzetközi szinten is példaértékű. A Mások újság is a rendszerváltás előtt indult már, csak az egyesületet később jegyezték be.

Hamar kiderült viszont, hogy a Homérosz nem képes az egész közösséget képviselni, nem tud mindenféle témával foglalkozni. Világossá vált, hogy specializálódásra van szükség, és ez a különböző szervezetek, csoportok létrejöttét hozta magával, mint például VándorMások Túracsoport, vagy az első LMBTQ+ vallási csoportok (KeserGay, Bíborpalást). A Homérosznál, később a Szivárványnál, majd a Háttér Társaságnál is voltak leszbikus csoportok, de fontosnak tartották, hogy létrehozzanak egy külön leszbikus szervezetet is, ez lett a Labrisz Egyesület (1998-99-ben).

Még lehetne sorolni a különböző tevékenységeket, mint például a sport területe (Atlasz Sportegyesület), vagy olyan szervezeteket, amelyek nem kifejezetten LMBTQ+ szervezetek, de elkezdtek ezzel a témával is foglalkozni, mint a HIV/AIDS prevencióval, vagy nőjogokkal foglalkozó egyesületek. Ekkoriban viszonylag gyorsan és elég sok szervezet jött létre, melyek specializálódtak különböző területekre.

Az Óvegylet aktivistái beszédeket mondanak a Parlament előtt 1997. december 1-én, fotó: Takács Bencze Gábor _ Mások Újság (Háttér Archívum és Könyvtár)
Mik voltak a magyar LMBTQ+ mozgalom céljai és harcai a rendszerváltást követően?

HP: Az LMBTQ+ szervezeteknek több célkitűzése is volt, ezek közül akkoriban néhány igen fontos helyet töltött be.

A korai évektől kezdve fontos volt, hogy rendezzék az azonos nemű párok jogait, mert abszolút rendezetlen volt a helyzetük, nem volt jogintézmény, ami vonatkozott volna rájuk, semmilyen védelemben nem részesültek. Például, ha az egyik fél meghalt, akkor a megözvegyültnek semmilyen joga nem volt, nem tudta intézni a kórházi adminisztratív teendőket (sem), kizárólag az elhunyt szülei rendelkezhettek a továbbiakról.

Teljesen más a helyzet, ha a felek házasok, ezért is lényeges cél – jogi szempontból is – ennek elérése. A bejegyzett élettársi kapcsolat akkoriban még nem merült föl, nem nagyon volt rá példa nemzetközi szinten. Végül 1996-ban az élettársi kapcsolat nyílt meg az azonos nemű párok előtt. A másik fontos célkitűzés a különböző diszkriminációk megszüntetése, erre egy konkrét példa a beleegyezési korhatár kérdése. A szervezetek szerették volna elérni, hogy ugyanaz az életkor vonatkozzon a külön és azonos nemű párokra is. Már a kilencvenes évek elején adtak be ilyen folyamodványokat, de olyanokat is, amik azt kérelmezték, hogy az élet egyéb területein se érje hátrányos megkülönböztetés az LMBTQ+ embereket. Ennek az egyenlő bánásmódról szóló törvény lett az eredménye, csak több mint tíz évvel később, 2003-ban. De ezek mellett azt is érdemes megjegyezni, hogy maguk között az LMBTQ+ szervezetek között is voltak különbségek, más-más terület állt a tevékenység fókuszában.

Milyen eredményeket tudtak elérni? 

HP: Az egyik legfontosabb eredmény nem is feltétlenül jogi. Ezek a szervezetek és mozgalmak láthatóvá tették az LMBTQ+ embereket. Az első Pink Piknik még a közösségnek szólt, viszonylag zártkörű rendezvényként, de megnyitottak a meleg szórakozóhelyek, ahova nem csak LMBTQ+ emberek jártak el.

1993-ban volt az első Meleg és Leszbikus Filmfesztivál, 1997-ben pedig az első Pride felvonulás is, ami szintén a láthatóságot erősítette. 

A Szivárvány-ügy kapcsán – amikor az ernyőszervezet bejegyzését nem hagyták jóvá, és ez egy tiltakozást váltott ki – aláírásgyűjtés kezdődött, az újságokban hírként szerepelt és szó esett róla pro és kontra állásfoglalásokkal. Az országgyűlésben is beszéltek erről, politikusok, írók, közéleti személyiségek álltak ki az ügy mellett. Szerintem nagyon fontos ez a fajta láthatóság. Ebben a tekintetben a 90-es évek első felében, illetve a 90-es évek folyamán ez volt a legnagyobb hatás. A jogi lépések pedig már inkább a 2000-es évekre estek és esnek. 

Az 1. Pink Piknik a Hármashatár-hegyen 1992. szeptember 13., fotó: Wikipédia _ Mások újság – Háttér Archívum
Miért fontos, hogy többen ismerjék a magyar LMBTQ+ mozgalmak történetét?

HP: Önmagában is nagyon érdekes így harminc év távlatából visszatekinteni a kezdetekre. Arra, hogyan jöttek létre ezek a szervezetek, hogyan tudtak működni, milyen kifejezéseket használtak, milyen belső vitáik voltak és így tovább. Én történész vagyok és a közösség tagja is, nálam a kettő együtt találkozik és kétféle szemmel nézem a dolgokat. De abból a szempontból is érdekes, hogy akkor és most mik voltak a követelések, hol tartottunk akkor, hol tartunk ma. Fontos tudni, mi volt korábban, honnan hova jutottunk el és, hogy napjainkból lássuk azt, hogy ma mi a helyzet, mit lehetne tenni még az általános egyenlőségért. 

Mikor és miért döntöttetek úgy, hogy létrehozzátok a  Küzdelmeink története adatbázist?

Bauer Flóra: A mozgalmi történet ismerete inspirálóan hat a jelenre, nemcsak érzelmi szinten, hanem nagyon tanulságos is. Ahol most tartunk, az is rengeteg szerveződés eredménye, nem adottként kaptuk.

A Közélet Iskolája foglalkozik mozgalomtörténettel, ennek talán az első példája a Mikor van a tettek ideje ha nem most? című részvételi akciókutatás és kiállítás, ami a 20. századi lakhatási mozgalmat derítette fel. Ebből kiderül, hogy nagyon sok sikeres lakhatási szerveződés, lakbérsztrájkok, lakásfoglalások voltak akkoriban. Ez azt mutatja, hogy lehet változásokat elérni, és igazából nem az történik, hogy a hatalmon lévő döntéshozók meg akarják adni azt, hogy maguktól jobbá teszik a világot, hanem ehhez az kell, hogy emberek ezt együtt érjék el.

Csomó jó példát, radikális fellépéseket látunk ezekre, és itt a radikális alatt nem azt értem, hogy agresszív vagy erőszakos, hanem azt, hogy átlépi a szabályokat, a normákat, az arról való elképzelést, hogy mit lehet csinálni. Pont ettől tudnak ezek a megmozdulások erősek lenni. A lakhatási mozgalom tekintetében a rendszerváltásnál nagyon sok éhségsztrájk volt, vagy arra is vannak példák, hogy a hajléktalan emberek elfoglalták a pályaudvarokat, hogy kapjanak valamiféle ellátást. Ezekből a tapasztalatokból született meg az az ötlet és igény, hogy ismerjük meg jobban a rendszerváltás utáni mozgalmak történetét.

Ebben Sebály Bernadett – aki nálunk képzőként is szokott dolgozni – alkotta meg a Küzdelmeink Története Mozgalomtörténeti adatbázist, ami egy korábbi kutatáson alapul, és amit a Közélet Iskolája és a CEU Demokráciai Intézete közösen fejlesztett. Ez az adatbázis tizenegy mozgalom tiltakozási eseményeit mutatja be, jelenleg 1990-től 1998-ig, de hamarosan 2002-ig fog bővülni. Mozgalmakként meg lehet nézni, hogy kik és milyen típusú akciókat hajtottak végre, és fel lehet építeni egy történetet arról, hogy mik azok a célok, melyeket már elértünk. Szeretnénk az adatbázist folyamatosan bővíteni, nemcsak időben, hanem terjedelmében is és szeretnénk minél több emberrel megismertetni. Már volt két másik műhelyfoglalkozásunk, amiket többször is meg fogunk tartani. Az adatbázis nagyjából egy éve elérhető. Célunk, hogy minél többen megismerjék, köztük olyanok is, akik most is szerveződnek. Azért, hogy tudjanak erről tanulni.

Azt gondoltuk, hogy nemcsak a médián keresztül szeretnénk terjeszteni, hanem szeretnénk azt is megmutatni, hogyan lehet ezt közösségeknek átadni, hogyan lehet megélni a felfedezés örömét. Ezért szervezünk műhelyfoglalkozásokat, és ennek egyik állomása a Büszkeség és kiállás, ami a hazai LMBTQ+ történelem rendszerváltás utáni időszakáról szól, és amit közösen alkottunk meg Hanzli Péterrel. 

Az első Pride felvonulás Budapesten a Dunakorzón 1997. szeptember 6-án, fotó: Takács Bencze Gábor _ Mások magazin 1997 október
Mi a történeti munka és az emlékezet jelentősége? 

BF: Nagyon sokszor szoktuk mondani, hogy az emberek passzívak, nem akarnak kiállni ügyek mellett és azt is, hogy nem lehet változást elérni. De pont ezek a múltbéli történetek és sikerek mutatnak rá arra, hogy ez nem igaz, vagy nem ebben a formában igaz.

Nagyon sok ember, nagyon sok munkával már rengeteg eredményt és változásokat ért el, csak ezekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Ha azt gondoljuk, hogy az emberek passzívak és nem lehet változtatni, akkor az egy önkorlátozó gondolat, ami egy önbeteljesítő jóslat lesz. Nagyon fontos felülírni ezt a mítoszt, mert ezáltal elképzelhetővé válik, hogy a világ lehet másmilyen. Lehet olyan hely, ahol az emberek egyenlőek egymással és jobb körülmények között élnek.

Ha el tudjuk képzelni ezt a jövőt úgy, mint egy lehetséges jövőképet, akkor el tudunk kezdeni rajta gondolkodni, hogyan jutunk oda, mert elkezdjük látni az utat és el tudunk kezdeni lépkedni ebbe az irányba. A múlt megismerése a jövő felé vezető út nagyon fontos kulcspontja. Az LMBTQ+ mozgalom története a Háttér Társaságnak köszönhetően elég jól dokumentált. Számomra érdekes volt amikor készültünk a műhelyfoglalkozásra, hogy nagyon sok kulturális eseményről van rengeteg beszámoló, és jogszabályok és jogi alkotmánybírósági beadványok is nagyon jól dokumentáltak, de kevés infót találtam arról, hogy emberek milyen akciókat hajtottak végre, milyenek voltak egyes tüntetések. Pont az a könnyebben megfogható része kevésbé feldolgozott, amiket az utcán átlagemberek csinálnak, nem pedig jogászok. A mi adatbázisunk nem tölti be teljesen ezt az űrt, de inkább erre fókuszál. 

Személyes szinten miért fontos a mozgalmaink történetének megismerése és megismertetése?

BF: Ahogy elkezdtem foglalkozni a témával, számomra nagyon inspirálóak voltak ezek a történetek. Én magam is megéltem azt a felszabadító érzést, hogy ezáltal valóságosabbá válik és lehetségesebbnek tűnik a változás. Másrészt pedig baromi izgalmas, ahogyan összeállnak ezek a megmozdulások és fel lehet fejteni, hogyan alakult egyes szervezetek, vagy emberek sorsa. Nekem az is lelkesítő amikor azt látom, hogy valaki a nőmozgalomban volt aktív, de az LMBTQ+ mozgalomban is megjelenik. Ezek nagyon jó példái lehetnek a szolidaritásnak és az összefogásnak.

Szerző: Mihucza Niki

Kiemelt kép: A második melegfelvonulás Budapesten 1998-ban, fotó: Takács Bencze Gábor _ Mások Újság (Háttér Archívum és Könyvtár)
[age_okay hide=true]

Previous
Next