Email Us: juli@themenovo.com
Call Us: 002 01066165701

Szolidaritás (főnév): < francia: solidarité (kölcsönös felelősségvállalás) < solidaire (összetartozó, egyetértő) < latin: solidus (teljes, szilárd) < görög: holosz (teljes). Nézetek és érdekek közössége, mások nézeteivel való együttérzés, másokkal közös cél érdekében történő együtt cselekvés’. A közelmúlt politikai-közéleti eseményei arra ösztönöztek minket, hogy a hagyományos értelmezést árnyalva és aktualizálva civil szervezetek képviselőinek, alkotóknak, kreatívoknak is feltegyük a kérdést: számodra mit jelent, miért fontos a szolidaritás? Az első részben Kövesi Györgyi, Bauer Flóra, Gregor Ivett és Konkol Máté válaszait hoztuk nektek. 

Kövesi Györgyi – pedagógus, emberi jogi képző 

Nagy igazság, hogy ha segítesz és kiállsz valaki mellett, az egy más szinten visszatér hozzád.

Nagyon erős első élményem volt a szolidaritással kapcsolatban. Középiskolás koromban kollégiumban laktam, és volt egy állami gondozott szobatársunk, akinek 16 évesen abortusza volt. Az egész történet titokban zajlott és a vezetőség el akarta őt távolítani a koliból. Nagyon szerettük, ismertük a sorsát és tudtuk, mennyire nehéz állami gondozottként egyedül végigcsinálnia ezt és azt is, hogy mennyire örült annak, hogy kollégiumban lakhat. Nagyon erősen elkezdtünk tiltakozni, azt éreztük, hogy Magdit bent kell tartanunk, velünk kell, hogy maradjon. Kiálltunk érte. Sírtunk, kiabáltunk, dühösek voltunk és szerettük volna megvédeni. Nem értettük, hogy amiért valaki ilyen szerencsétlen helyzetbe került, miért kell még büntetni. Nagyon szar volt, hogy nem ér semmit a szavunk. Elveszítettük a csatát és ez engem nagyon erősen frusztrált. Azért is akartam kollégiumi nevelőtanár lenni, hogy majd később ezeket a gyerekeket, mint ő vagy én, meg tudjam védeni.

Megéltem a többszörös kirekesztettséget, és sokáig nem éreztem jól magam a családi helyzetem és a leszbikussággal való küzdelem miatt sem. Egyáltalán nem tapasztaltam meg, hogy a melegek mellett kiállnak emberek. Rettenetesen hiányzott, hogy valaki azt mondja, oké vagy, rendben vagy, itt a helyed. Eléggé célkeresztben vagyunk most is. Nemcsak az előítéletek, hanem konkrét jogállapotunk indokolja, hogy a változást követeljük.

Kövesi Györgyi (bal oldalon, fotó: Garadnay Berta

Azt gondolnám, a hátrányos helyzeted – nem igazolt, de hiszek benne – érzékenyít arra, hogy észrevedd mások hátrányos helyzetét is. Több rálátásod lesz, több dolgot megértesz, mélyebbre látsz. A Labrisz Leszbikus Egyesület tagjaként is az oktatási és emberi jogi területekkel foglalkozom. A Civil Kurázsi nevű projekttel több stigmatizált kisebbséggel kapcsolatos foglalkozást viszünk iskolásokhoz, ezek közül az egyik a Melegség és Megismerés. Együtt jelenítjük meg a sokféleséget. Ennek a projektegyüttesnek a koordinálását én vállaltam, és mikor elindítottuk, tettünk egy állásfoglalást, hogy ha kiszavaznak egy programot, akkor szolidaritunk, és senki nem megy el. Volt erre példa. Ma már annak is örülünk, ha egy-egy programot beengednek, de erre a helyzetre azt a megoldást találtuk ki, hogy valahogyan megpróbálunk mindenkit képviselni és a beengedett programokon a többiek „jelenítik meg” a kirekesztetteket.

Van egy buddhista tanítás: a kölcsönösen függő létezés. A rend, a világ rendje úgy tartható fönn, ha erre folyamatosan figyelünk. Számomra erről szól a szolidaritás, hogy ahol a hiány mutatkozik (bármilyen szinten), és valahol erőtöbblet van, akkor oda az egyensúly megteremtése miatt az erőtöbbletből kell eljuttatni. Akkor tudunk hosszan működni, ha egyensúly van. Most azt látjuk, hogy nincs, és továbbra is hiánycikk a szolidaritás.

Sokat csalódtam, de nincs más út, mint odaállni, és tenni valamit az elnyomás ellen. Ami újdonság a mostani szolidaritási mozgalomban, hogy a diákok ilyen erőt mutatnak, továbbá, hogy a szülők és a szakszervezetek is ekkora erővel vonódnak be. Ez reményre ad okot. Ha még többen kiállnak, akkor lehet nyomást gyakorolni a hatalomra. Lehet, hogy csak későbbre érik be, de ami most zajlik, az számomra biztató. A különböző területek összefüggnek és nem lehet egymástól függetleníteni. Ha valami egy réteget sújt, az összes többit is, mert egymástól függünk. Az nem oké, hogy ez csak rám vonatkozik, mert (sajnos) mindenki sorra kerül a rendszerben. Abban a rendszerben, ahol mindaddig hallgatnak az emberek, míg nem róluk van szó. Ne hallgassunk!

Bauer Flóra – Oktatási programfelelős, Közélet Iskolája

Van egy önértéke annak, ha egy csoport szolidáris egy másikkal.

Alapból úgy definiáltam volna a szolidaritást, hogy olyan ügyek melletti kiállás, amik engem személyesen nem érintenek. De aztán arra jutottam, hogy minden ügy érint mindenkit és ezek a közös ügyeink. Például, ha valakinek biztos lakhatása van, fontos, hogy azok iránt is szolidáris legyen, akiknek ez nincsen. És fontos, hogy magánemberként is meg tudja tenni azáltal, hogy, ha van egy kiadandó albérlete, azt nem airbnb-zteti, hanem piaci alapon adja ki, vagy ha megteheti, akár egy lakásügynökségnek adja kedvezőbb feltételek mellett. Persze ezt a lehetőségek döntik el.

De nemcsak gazdasági szempontok alapján lehet szolidaritást vállalni, hanem kiállással is. Azzal, hogy nem csak a minket érintő tüntetésekre megyünk el, nem csak olyan petíciókat írunk alá, amik nekünk fontosak, nem csak a minket érintő ügyek kapcsán háborodunk föl, vagy nem engedjük el a fülünk mellett a cigányozást vagy a buzizást, ha az minket éppen nem érint. Ezek mind a szolidaritás mindennapi aktusai.

Fontos aspektus, hogy, ha mi kiállunk mások mellett, akkor mások is kiállnak mellettünk, de nem ez az egyetlen értelme. Van egy önértéke annak, ha egy csoport szolidáris egy másikkal. Én így szeretném, hogy a világ működjön. Ez önmagában értékes és ezért megéri áldozatot hozni, ha a körülmények megkívánják. És közben meg nem gondolom, hogy ez minden esetben áldozathozatal lenne, mert nem hiszem, hogy minden csoport durva érdekellentétben létezik.

Vannak ellentétek, de szerintem nem mindig léteznek ezek. Úgy működnek a narratívák, hogy úgy tűnjön, a különböző elnyomott csoportoknak egymással van érdekellentéte, nem pedig a hatalommal. És így tudják egymást marni ahelyett, hogy a közös ellenféllel mérkőznének meg.

Bauer Flóra

A Közélet Iskolájánál azt szoktuk mondani, hogy dolgozunk valamilyen világért, de már eleve úgy érdemes dolgozni érte, amilyennek ezt a világot elképzeljük. Kicsiben csináljuk azt, amit el akarunk érni. Ha egy szolidáris világot akarunk elérni, akkor azt nem úgy tudjuk megtenni, hogy párhuzamosan, egymástól külön harcolunk, hanem úgy, hogy szövetségesei vagyunk egymásnak. Ezeket meg kell tanulni, mert arra nevel a kapitalista, individualista társadalom, hogy saját magunkban gondolkozzunk. Erről szól minden – közoktatás, munkaerőpiac –, ezért újra kell tanulni a közösségi dolgokat, amiben a szolidaritás fontos érték. Gyakorolni kell ahhoz, hogy meg tudjuk valósítani ezt az utópiát, amit elképzelünk magunknak állampolgárokként.

Volt egy részvételi akciókutatásunk, ami a XX. század lakhatási mozgalmairól és azok fellángolásairól szólt. Az egyik kutatási eredmény az, hogy azokban a helyzetekben tudtak igazán sikeresek lenni ezek a törekvések, amikor osztályokon átívelő váratlan szövetségek kötődtek. Nyilván könnyebb szövetséget kötni, ha egyértelmű, hogy mi a közös cél, de nem csak olyankor érdemes.

A tanár megmozdulások erre tök jó példák. Igazából a tanárok érdekeiért való kiállást a diákok kezdték tematizálni, pedig az ő részükről akár az is logikus lenne, ha mondjuk akár azért tüntetnének, hogy több joguk legyen a nem szimpi tanárt kirúgatni. De mégsem ez a céljuk. És ez oda-vissza működik. Természetesnek vesszük, hogy ők szövetségesek lettek. De ez már egy nagyon jó példája annak, hogy érdekkülönbségek mellett is lehet egymás mellett és egymásért harcolni.


Gregor Ivett – A Labrisz Leszbikus Egyesület irodavezetője, feminista, korábban angoltanár

Átéltem, milyen az, ha megpróbálnak megfélemlíteni és megpróbálják elvenni a hangom.

A szolidaritás szó jelentése „közös, kölcsönös kötelesség- és segítségvállalás”. Az én lelkemben a hangsúly a közös segítségvállaláson van. A terhek ebben a társadalmi és politikai helyzetben nagyon nehezek, mindenféle kisebbséghez tartozót ér diszkrimináció. Fontos, hogy az ember érezze, nincs egyedül, nem kell egyedül megvívnia a harcokat.

A szolidaritásnak sok formája van. Az én megítélésem szerint az egyik formája lehet, ha kedves vagyok más társadalmi csoportba, illetve kisebbséghez tartozó emberekkel, odafigyeléssel és empátiával fordulok feléjük. Kedvesen beszélni, bánni másokkal nem kerül semmibe, nem vesz el időt és plusz energiát. Ezzel máris megtörtént a segítségvállalás. Ezen kívül igazán fontosnak tartom, hogy edukáljuk magunkat, megfelelő ismeretek nélkül nehezebb segíteni. A szolidaritás egy másik nagyon fontos formája a kiállás. Legyen az egy támogató, vagy edukatív jellegű poszt megosztása közösségi médián, részvétel egy tüntetésen, vagy érzékenyítés a közvetlen környezetünkben.

Gregor Ivett (fotó: Erdélyi Tea)

Az elmúlt nyolc évben, amit tanárként tölthettem, igyekeztem a diákjaimat kritikus gondolkodásra inspirálni, segíteni őket abban, hogy kiforrott véleményük legyen társadalmi kérdésekben, értsék és felismerjék a társadalmi csoportokat érintő diszkriminációt. Minden emberi jogi témájú órámon nagy hangsúlyt fektettem a „mit tehetünk mi?”-kérdéskörre. Együtt gyűjtöttük az ötleteket, hogy ők diákként hogyan és mit tehetnek a diszkrimináció és az elnyomás ellen, milyen módokon állhatnak ki számukra fontos társadalmi kérdésekben. Az én megítélésem szerint ezeket a kérdéseket, a kritikus gondolkodásra ösztönzést, az érzékenyítést, az elfogadás fontosságát szükséges beépíteni a nevelői munkába, korosztálynak megfelelő szinten beszélni róluk. Óvodás és kisiskolás korban sok-sok mesével és szerepjátékkal, felsőben és középiskolában már komplexebben, integráltan, projekteken keresztül – természetesen a diákok véleményét figyelembe véve, őket bevonva, interaktív gyakorlatokkal, beszélgetéssel kell megközelíteni a témát.

Amikor a tanári pályát elhagyni kényszerültem, – közvetve a gyermekvédelminek nevezett aljas, homofób törvény hatására – átéltem, milyen az, ha megpróbálnak megfélemlíteni és megpróbálják elvenni a hangom. A Labrisz Leszbikus Egyesületben biztonságos és támogató közösségre találtam, újra van hangom, folytathatom a munkát, amit tanárként elkezdtem. A „minden mindennel összefügg”-elvét követve, nem lehet szó nélkül elmenni olyan problémák mellett, amikről azt gondoljuk, hogy a mi csoportunkat nem érinti. Hiszen közösen kell dolgoznunk azon, hogy az egyenlő jogok a gyakorlatban is érvényesüljenek. Ki kell állnunk egymásért, segítenünk és támogatnunk kell egymást. Hiszen a közös cél egy mindenki számára élhető társadalom létrejötte.

Egy ideális világban nem lenne szükség szolidaritásra. Az utánunk jövő generációknak tiszta szívből egy ilyen világot kívánok. Szolidaritás, ha egy társadalmi csoportot elnémít a rendszer, de mi használjuk a hangunkat és velük kiáltunk, mert együtt hangosabbak vagyunk, mint egyedül.

Ne hagyjuk, hogy bárkit is elnémítsanak!

Konkol Máté – filmrendező, a Társadalomelméleti Kollégium volt tagja, a Szikra Mozgalom tagja

A patriarchátus legalább olyan kézzelfoghatóan okoz szenvedést mindannyiunk hétköznapjaiban, mint a kapitalizmus vagy az autokrácia.

Nekem a szolidaritás a társadalmi cselekvés egyik előfeltétele. Gyakran együtt jár a felháborodással is, de mindkettő már egy tudatos, intellektuális lépés, mert az elnyomást, kirekesztést, megalázást, megfélemlítést, erőszakot látva (és tapasztalva) érzelmi reakcióink vannak először: félelem, harag, féltés, együttérzés.

Szóval szerintem a szolidaritásban is megvan az osztálytudat és a szocializáció kérdése: tudok-e arról, hogy az én kiszolgáltatottságom olyan, mint több millió emberé, és több százezer másik magyaré? Hogyan lehet átlátni a közénk épített falak fölött? Értesülnek-e a tanárok a kukások sztrájkjáról? Vagy a tömegesen leépített postásokról? Tud-e bárki a Volán dolgozók sztrájkjáról? Kezdhetnek-e valaha polgári engedetlenségbe az ápolók, gondozók? Lesz-e általános női sztrájk? Mi lenne, ha csak egy hétig nem csinálnának gondoskodó- és házimunkát?

Azon túl, hogy tudunk egymás szenvedéséről, és mondjuk megosztjuk a Facebookon a gondolatainkat, fontos, hogy szervezetten is tudjunk cselekedni. Civil szervezeteket, szakszervezeteket, sztrájkalapokat, mozgalmakat támogatva lehetőségeink szerint. Részt kell vegyünk a közéletben (politikában), egyrészt, mert a részvételi demokrácia felé így közeledhetünk, másrészt, mert az állam nem látja el a gondoskodó, oltalmazó, felemelő feladatát. A részvétel nemcsak barikád építést jelenthet, hanem például a munkahelyünk szakszervezetének megalapítását, vagy egy szociális kérdésekkel foglalkozó szervezetben való önkénteskedést is.

Konkol Máté (fotó: Takács Borisz)

Én magam több dolgon ügyködök párhuzamosan. Az egyik része a szakmámhoz és szenvedélyemhez kapcsolódik: egyfelől, hogy legyen a magyar filmipar évtizedes egyenlőtlenségeiről szakmabeli párbeszéd (amibe a Fordulat folyóiratba írt tanulmányommal és az Új Egyenlőségre írt cikkemmel kapcsolódtam be), másfelől, hogy a Szikra mozgalomban nézzünk és készítsünk is közösen rendszerkritikus filmeket.

Egy más része pedig a szocializációnk során belénk rögzült férfiszerep megkérdőjelezése és dekonstruálása. Ezzel is szomorúan kevesen foglalkozunk, pedig a patriarchátus legalább olyan kézzelfoghatóan okoz szenvedést mindannyiunk hétköznapjaiban, mint a kapitalizmus vagy az autokrácia. Éppen ezért, a széles és egyben személyes érintettség miatt szeretnék majd a jelenlegi csoportok körén túl is tenni az egyenlő, biztonságos és felszabadító feminizmusért, a gender-szerepek meghaladásával – hogy több és több férfi mondjon le a privilégiumairól, és legyünk tetteinkben is szolidárisak a nőkkel.

A legutóbbi rövidfilmben, amit rendeztem (Ki mint veti ágyát) mindezeket egy tevékenységbe igyekeztem becsatornázni. Abban bízom, hogy ez a munkánk végül eléri célját, és gimnáziumokban beszélhetünk róla fiatalokkal (remélem, a NANE közreműködésével). A fenti gyakorlatokat pedig igyekszem folyamatosan elméleti tudással is támogatni. És mindenek előtt: ezek közül semmit sem csinálok egyedül, csak közösségben, amit nagyon szeretnék tovább bővíteni, mert küzdeni közösen érdemes.

Na és számodra mit jelent a szolidaritás? Meséld el nekünk kommentben Instán vagy Facebookon!

Szerző: Mihucza Niki

Previous
Next