Rédai Dorottya genderkutató, aktivista. A CEU kutatójaként is dolgozik, de nevét sokan a Meseország mindenkié kapcsán ismerték meg. Nemrég felkerült a TIME Magazin legbefolyásosabb embereinek listájára. Munkájáról, civilségről és az elismerésről beszélgettünk vele.

Mi a gender és miért lettél genderkutató?

Nagyon egyszerűen azt szoktuk mondani, hogy van a biológiai nemünk és a velünk született testi adottságok, viszont ezekből nem következik feltétlenül az, hogy nőként és férfiként hogyan élünk a világban, mert az adott társadalomban elvárt vagy kialakult női-férfi viselkedési normák szerint élünk. Történelmileg és földrajzi területenként nagyon változó, hogy mit jelent nőiesnek vagy férfiasnak lenni. Ebből is látszik, hogy a társadalom határozza meg, hogy mit jelent ez.

A férfiak társadalmilag magasabb hatalmi pozíciókban vannak és több előjoguk van, de ez sem feltétlenül a biológiai adottságokból következik, hanem mert így alakult ki a rendszer. Ez nem egy igazságos rendszer, és ezért fontos dolgozni azon, hogy nagyobb igazságosság és egyenlőség legyen.

Angol szakos egyetemistaként jártam egy Társadalmi nemek és a nyelv (Gender and Language) című órára, amit Antonia Burrows tartott. Feminista szövegeket olvastunk, és ezeken az alkalmakon világossá vált számomra, hogy mi a szexizmus, férfielnyomás, és hogy mi a probléma a világban a nemek közti viszonyokkal. A feminizmus a hatalmi rendszereket kritizálja, és van egy teljesen koherens magyarázata arra, hogy miért úgy rendeződnek el a hatalmi viszonyok a társadalomban, ahogy. Az angol szak elvégzése után jelentkeztem a CEU gender szakára, és megtaláltam azt a területet, ami engem érdekel: a nemek és az oktatás viszonya. A doktori fokozatom megszerzésénél már egészen biztos voltam abban, hogy kutató akarok lenni.

Szerinted miért lett a kormány egyik szitokszava a gender?

A feminizmus a hatvanas évektől elkezdett küzdeni a nemek egyenlőségéért, és ez egy hosszú küzdelem. Azt lehet látni, hogy az elmúlt néhány évtizedben nagyon erősen változnak a nemi szerepek, a nemek közti viszonyok, habár néha úgy érezzük, hogy nem haladunk semmit. De, ha nagy léptékben nézzük, akkor ez nem igaz, nagy változások vannak. Ez nyilván azzal jár, hogy a férfiak veszítenek a hatalmukból, ez pedig félelmet jelent, különösen azoknak a férfiaknak, akik elsősorban azért politizálnak, hogy hatalmuk legyen.

A társadalmi nemi szerepek változásának van olyan része is, ami sokak számára nem olyan könnyen elfogadható, vagy nagyon szokatlan, például, ha valaki nemet vált. Egyébként a történelem során már korábban is jelen volt a nemváltás, csak az orvostudomány nem állt olyan szinten, hogy tudja támogatni ezt a folyamatot. Mindig is voltak nőként élő férfiak, és férfiként élő nők, ez sem egy újdonság. Tehát vannak olyan részei ennek a folyamatnak, ami ellenérzéseket kelthet.

Azt lehet látni, hogy mostmár odáig jutott az antigender propaganda a politikában, hogy a gender mintha már kizárólag csak azt jelentené, hogy transzgender (transznemű), ami egy eléggé leszűkített értelmezése az egész területnek. Természetesen beletartoznak a gender témába a transzneműek jogai és helyzete is, de beletartozik még egy csomó minden, kezdve a nők elleni erőszaktól a gyermekjogokig – szinte az élet minden területe érintett ebben. A gender mint szempont, amin keresztül nézhetjük a társadalmi viszonyokat, nem csak a meleg és transz emberekről szól. A kormánynak sikerült mostanra erre redukálni ezt a témát, miközben a gender-kérdés egyéb oldalaival egyáltalán nem foglalkozik.

A kormány nem támogatja, hogy egyenjogúbbak legyenek a nők, vagy, hogy több nő legyen a politikában. Nem támogatja igazán hathatósan azt, hogy a családon belüli erőszak visszaszoruljon. De még azt sem támogatja, amiről állandóan beszélnek, hogy ők a gyerekeket védik. Semmi olyan intézkedést nem hoztak még, ami megvédené a gyerekeket a szexuális erőszaktól, vagy, ami elősegítené a megelőzést. A „pedofiltörvényben” (azaz melegellenes törvényben) semmi olyan intézkedés, semmiféle forrás, semmiféle intézmény nincs megjelölve arra, hogy a gyerekek elleni szexuális erőszak áldozatait kezelje, vagy megelőzze az abúzust. Azt lehet tudni feminista kutatásokból, hogy az erőszakot elkövetők nagy része családtag, és többségük hatalmukkal visszaélő, ezt valamiért élvező férfiak. Erről nem szól ez a törvény. 

Szakmailag nem támadható ez a fajta kommunikáció a kormány részéről?

Óriási küzdelmek vannak. A kérdéssel foglalkozó kutatók azt mondják, hogy az autoriter rendszerek nagyon erős oszlopa a nők testének kontrollálása, a szexualitás kontrollálása, a gyerekek kontrollálása. Én is ezt gondolom. Azt mutatják az elemzések, hogy azokban az országokban, ahol antidemokratikus fordulatok vannak – mint például nálunk -, nagyon erősek az antigender intézkedések és kommunikáció. Együtt jár a kettő.

Hatalmas mérföldköve volt a genderellenes harcnak, amikor 2017-ben betiltották a gender mesterszakokat a CEU-n és az ELTE-n. Ez minket gender tudósokat, kutatókat, oktatókat nagyon megviselt. 

Milyen témában folytatsz most kutatást?

Szabadúszó kutató vagyok, nem dolgozom egyetemen, úgyhogy, ha valamilyen kutatásban dolgozom, akkor azok általában projektek. Most az a tervem, hogy a gyerekvédelmi területtel foglalkozzak. A kormány újabban gyerekvédelem címszó alatt kontrollálja az LMBT emberek szexualitásáról szóló információnyújtást, közbeszédet. Tulajdonképpen közvetetten kontrollálja a szexualitásunkat és a gyerekek szexualitását is.

A gyermeki szexualitást nem úgy kell érteni, mint a felnőtt szexualitást, de a gyerekeknek is van szexualitása, csak a saját életkori szintjükön élik meg. Ezt a felnőttek sokszor félreértik, vagy egyáltalán nem értik, vagy úgy csinálnak, mintha a gyerekek ilyen steril lények lennének, akik egyszer csak felnőtt korukban majd elkezdenek szexuálisan viselkedni. De az már a felnőttkori szexualitás lesz. A gyerekkori szexualitást a gyerekek a saját szintjükön élik meg, ezért fontos már korai életkorban beszélgetni velük ilyen témákról, mert a maguk szintjén megértik és feldolgozzák.

A gyerekek és a szexuális nevelés kontrollálása az új vonal, ami bejött az antigender irányba. Ez is összefügg azzal, hogy a rendszer egyre kevésbé demokratikus és egyre több dolgot akar kontrollálni. Ezzel vannak tudományos terveim, érdekes és érdemes vele foglalkozni.

Hogyan kerültél a Labrisz közelébe és milyen munkát végzel az egyesületen belül?

Amikor a CEU mesterképzésére jártam, volt egy kisebb leszbikus csoport az évfolyamunkban és ők kerültek kapcsolatba a Labrisszal. Elmentünk az egyik programra, majd személyes kapcsolatok útján kerültem be az egyesületbe. Megtetszett és úgy döntöttem, hogy belépek, mert én is akarok tenni valamit a nagyobb elfogadásért. Emellett nagyon jó női közösségben lenni. Az aktivizmusom elején még keresgéltem, hogy mi is az a terület, ami tetszik, és ahol hasznos tudok lenni.

A Melegség és Megismerés képzésen világosodtam meg, hogy ez az, ami érdekel, mert alapvetően leginkább az oktatási terület vonz. Elvégeztem az MM önkéntes képzést, és nagyon boldog voltam, hogy ez most egy olyan dolog, amit teljes szívvel tudok csinálni. Később a program egyik trénere lettem, fejlesztettünk és fejlesztünk oktatási segédanyagokat is. Emellett részt veszek egyéb programok szervezésében, továbbá többször voltam az egyesület ügyvivője.

A két hivatalosan bejegyzett  leszbikus szervezetből a Labrisz az, amelyik politikailag is állást foglal kérdésekben, ott van politikai megmozdulásokban, szerveződésekben. Kommunikáljuk, hogy mi az álláspontunk. Ez nagyon fontos, mert a nők sokszor a mai napig láthatatlanok az LMBT mozgalmon belül, illetve a külvilág számára is. 

Ezért is szerepel a molinón a „Látható leszbikusok”?

A Labrisznak mindig is fontos volt, hogy a leszbikusok láthatóságát növelje. Tudjon róla a többségi társadalom, hogy vannak leszbikus nők, mert nem mindenki heteró nő. Fontos ezt folyamatosan jelezni a heteronormatív rendszernek, melyben alapból azt feltételezik, hogy mindenki heteró. Ezért mi nem vagyunk láthatóak, ami sok problémát tud okozni társadalmilag, jogilag és egyénileg egyaránt. Igazán most lettünk láthatóak a Meseország mindenkié kapcsán. Mostanra elértük azt, amit üzenni akartunk a molinónkkal.

Honnan jött a Meseország mindenkié ötlete? Milyen cél fogalmazódott meg benned, bennetek ezzel kapcsolatban?

A Meseország mindenkié kis projektnek indult.

Az alapötlet az volt, hogy csináljunk egy mesekönyvet, mert egyrészt egyre rosszabb a társadalmi hangulat, egyre intoleránsabbak az emberek, megy a gyűlöletkeltés, és ez már kicsi korban hatással van a gyerekekre. Ez rossz. Azoknak is, akik gyűlölködően viselkednek másokkal, azoknak meg pláne, akiknek ezt el kell tűrni. Jó lenne már fiatal korban valamit csinálni ezzel, mert az MM program főként középiskolás vagy annál idősebb korosztályt szólít meg.

Módszertanilag is más szükséges a kisgyerekekkel való munkához, mint amit mi az MM programban nyújtani tudunk. Egy mesekönyv a legjobb mód arra, hogy kisgyerekekhez is tudjunk szólni.

A másik motivációnk az volt, ami a feminista és genderelméletben egy ideje már fontos szempont, hogy nemcsak egyféle elnyomás van, hanem több, és azok összekapcsolódnak.

Vannak más társadalmi csoportok, akik ugyanúgy diszkriminálva vannak, és ezeket az elnyomott csoportokat is meg kellene jeleníteni. Nem beszélhetünk mindig csak arról, hogy a nők vannak elnyomva, hanem az is fontos, hogy milyen nők, vagy milyen férfiak vannak elnyomva mások által. Úgy gondoltuk, jó lenne, ha mi most túllépnénk azon, hogy LMBT embereket képviselünk, illetve behoznánk többféle kisebbséget és különböző társadalmi problémákat.

Így jött létre a mesekönyv koncepciója. Miután sikeres volt a pályázatunk, kellett valaki, aki elvégzi a koordinátori feladatokat, és én vállalkoztam erre. Ez aztán a könyv megjelenése után egy sokkal komplexebb feladatkörré vált, mint amilyen eredetileg volt. 

Szerinted mi hozta meg a könyv sikerét?

Magunktól nem biztos, hogy ki tudtunk volna találni egy annyira ütős húzást, mint a darálás, mivel nem vagyunk járatosak a marketingben. De azt gondolom, hogy nem lenne ez a könyv annyira népszerű és nem akarnák mindenféle külföldi kiadók több nyelven kiadni, ha nem lenne egy jó könyv. Sok visszajelzést kaptunk az antológiával kapcsolatban, pozitívat és negatívat egyaránt. Többen érveltek amellett, hogy összességében jó. Eredetileg mi egy pedagógiai-módszertani eszköznek szántuk, és célba is ért. Azok a pedagógusok, gyerekekkel foglalkozó szakemberek, akik használják a könyvet, úgy gondolják, hogy egy nagyon jól alkalmazható, hasznos és fontos könyv. Csomó olyan téma van benne, amiről nehéz beszélni felnőtteknek gyerekekkel, mert nem tudják, hogyan kellene. Ebben segít a mese. És mindegyik mese olyan, amiről jót lehet beszélgetni. 

Hogyan vált mégis szimbólummá a könyv?

Kiderült, hogy sokan azért vették meg, hogy tiltakozzanak valahogy az ellen az iszonyatos hatalommal való visszaélés, ellenségeskedés, kirekesztés, megkülönböztetés ellen, ami nagyban megy a politikában, és az egész társadalom érzi. A magyar gyerekkönyvpiacon egy év alatt eladni valamiből harmincezer példányt, óriási nagy szó.

Ebből is látszik, hogy nagyon mellélőttek ezzel az LMBT ellenes politikával, mindamellett, hogy persze ijesztő az a tendencia, hogy szinte egyik napról a másikra átfordultunk ilyen spicli országgá, amiben magánszemélyek jelentik fel a könyvesboltokat és könyvtárakat amiatt, hogy ott van a polcokon akár a Meseország mindenkié, vagy a Szivárványcsaládokért Alapítvány által nemrég kiadott Micsoda család! című könyv.

Emellett a verbális és fizikai agresszió és erőszak is megjelent, ami ijesztő.

Döbbenetes dolgok történnek, amióta meghozták a melegellenes törvényt. Mintha nem létezne az az alapvető morális kiindulópont, hogy nem bántom a másikat. És ez mind ennek a politikának a számlájára írható. Ez egy hosszú folyamat, ami már 2010-ben az alkotmány átírásával elkezdődött, amikor definiálták, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke. És onnantól kezdve fokozatosan haladtunk idáig. Lehet, hogy a Meseország… felgyorsította ezt a folyamatot, de ez létezett már, és szerintem mindenképp eljutottunk volna idáig. Azt látom, hogy a dolog felrázta a többség demokratikusan gondolkozó részét is, akiket sokkolt, hogy ez megtörtént. Megértették, hogy ez ellen már ki kell állni, mert ez mostmár tényleg nem elfogadható.

A mesekönyv is része lett ennek a fellépésnek. És lett egy összefogás az LMBT és az őket támogató, változtatni akaró szervezetek között is. Együtt jobban és hatékonyabban tudunk fellépni, és amennyire lehetett, szerintem megerősödött az LMBT aktivizmus is. 

Mit jelent számodra a civilség?

Amikor ráébredtem, hogy mi a probléma a világgal, akkor rögtön éreztem, hogy jó lenne tenni is valamit. Aktív típus vagyok, érzem magamban a motivációt, hogy fel kell lépni az igazságtalanság ellen. Ezt civilként lehet talán a legjobban megtenni. Nekem nagyon alapvető, hogy valamilyen szerepet vállalok mint civil. 

Nemrég beválasztottak a TIME Magazin 100 legbefolyásosabb embere közé, ami óriási elismerés. Mit szóltál hozzá?

Nagyon jó, hogy elismerik a munkámat, nagyon-nagyon jólesik, mert borzalmasan sokat dolgoztam a könyv projekttel. Nyilván nem egyedül – nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy ebben nagyon sok ember munkája benne van. Szerintem ez egy elég fontos geopolitikai üzenet nekünk és a nagypolitikának is. Azt jelenti, hogy a világban figyelik, mi történik. Azt gondolom, hogy ez a lényege az ilyen elismerésnek. Karikó Katalin mellett egy magyar civil szerepel ezen a listán, nem pedig egy magyar politikus. Százból két magyar és ráadásul nők, amire akár büszkék is lehetnének a politikusaink is. Szeretném hinni, hogy az elismerés bátorítást ad más aktivistáknak is. Szerintem ez a díj mindenkié, aki valamilyen szinten aktivista. És remélem, hogy sokan úgy érzik, ők is részesei ennek, hiszen önmagamban nem tudnék akkora befolyást gyakorolni semmire. Ez az elismerés a közösségnek szól. 

És merre tovább?

Gender és oktatáspolitika témákon dolgoztam eddig is, és most szeretnék a gyerekpolitikával foglalkozni. Tudományos szempontból nagyon elkezdett érdekelni az antigender, gyerekvédelmi és nőpolitikák, LMBT politikák és iskolai esélyegyenlőségi témák együtthatása. De a Meseország… projektnek és a koordinálásnak még mindig nincs vége, ebben a történetben is ott kell állnom erősen.

Szerző: Mihucza Niki, kiemelt kép: Adrián Zoltán / kepszerk.hu