Művészek, akik feszegetve koruk határait és szabályait, kiléptek az előre kimért keretből és meghatározó művészi nyomot hagytak maguk után. Nők, akiknek nem volt más fegyver a kezükben, csupán a tiszta tehetség és a bátorság. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) nem hátráltak meg, elfogadták a kihívást és győztek. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül merültünk el a legszubverzívebb női alkotói világokban. 

Artemisia Gentileschi

A barokk korban alkotó művész tizenéves korában szexuális erőszak áldozatává vált. Többször feldolgozta azt a bibliai történetet, melyben Judit megöli Holofernészt. Képén a férfit hanyatt döntő, erőt sugárzó nők a bosszú hírnökei, a cselekményt magát mégis természetszerűnek ábrázolja. „Judit mellett az Ótestamentum másik férfiölő hősnője Jáel. Mielőtt a zsidók Kánaán királyának, Jábinnak a hatalma ellen fellázadtak, és Bárák vezetésével a Sziszera vezette kánaáni sereg ellen támadtak volna, Debora prófétaasszony megjósolta, hogy »az Úr egy asszonynak adja kezébe Sziszerát«. A kenita Héber felesége, Jáel tehát az Úr akaratát hajtotta végre, amikor, az emberi törvények szerint hitszegő módon, halálba küldte a hadvezért (Bírák könyve,4,16-21). Különös az a mód, ahogyan a festőnő elénk állítja a jelenetet. Miközben Sziszera, fejét karjára fektetve, békésen alszik, Jáel derűs nyugalommal illeszti halántékához a cöveket és emeli ütésre a kalapácsot. A pillanat fatális jelentőségét semmi sem érzékelteti, a fél térdre ereszkedő Jáel gesztusa indulatmentesnek, rutinszerűnek hat.” (szepmuveszeti.hu).

Habár Gentileschi festői tehetségéhez nem fért kétség, mégis súlyos harcok árán sikerült kivívnia az elismerést. Harcolt. Egyedül. Azért, hogy bebizonyítsa, igenis lehet egy nő is festő. Mindezt egy életen át kísértő és bosszúfestésbe torkolló trauma kíséretében.

Hannah Wilke

Wilke (szül. Arlene Hannah Butter ) amerikai származású festő, szobrász, fényképész, videóművész és előadó. Munkáinak kiindulópontja a feminizmus, a szexualitás és a nőiség kérdéseinek feltárása. Az SOS Starification Object Series-ben (1974-82) Wilke magára ragasztott rágógumikkal állt modellt, pin-up pózokban. A popkultúra egyik jelképével tarkított arcán és pucér testén megjelenő, már-már bizarr mintázatok modern eszközökkel utalnak a törzsi szkarifikációra, megidézve a rituális testmódosításokat. Wilke ezzel a sorozatával éles kritikát fogalmaz meg az amerikai szépségideállal és a nők iránti elvárásokkal kapcsolatban, emellett ráirányítja a figyelmet a férfitekintet (male gaze) tárgyiasító mivoltára. Arra a kérdésre, hogy miért használt nem hagyományos anyagokat munkáiban, például rágógumit, Wilke így válaszolt:

„A gumit azért választottam, mert ez a tökéletes metafora az amerikai nő leírására – megrágod, kihozod belőle, amire vágysz, majd kiköpöd és egy másikért nyúlsz.” 

Adrian Piper

Piper amerikai konceptuális művész, filozófus, akinek művészi munkái az osztracizmus, a másság és rasszizmus ellenében fogalmaznak meg kritikát. Catalysis című projektjében maga volt a megtestesült humán provokáció. Az 1970-es években indította el performansz sorozatát, melyet nyilvános helyeken vitt véghez. Volt, hogy törölközőt tömött a szájába és úgy járt-kelt az emberek között. Máskor pedig „WET PAINT!” (frissen festve!) feliratú pólóban ment vásárolni. Olyan köztéri akciója is volt, amikor ecettel, tojással, tejjel és csukamájolajjal kente össze magát, majd egy hetet töltött így a New York-i metró és könyvesboltok környékén, vagy csak egyszerűen interakcióba lépett emberekkel. Miért csinálta mindezt? Az önvizsgálatot és a fals berögződések, hiedelmek felülvizsgálatát akarta előmozdítani. Előadásainak célja a társadalmi elégedetlenség és végső soron a faji feszültség kimutatása Amerikában. 

Ideológiai hátterének alapja az a meggyőződés, miszerint, ha feltárjuk azokat a beidegződéseket, hiedelmeket, melyeknek szinte már rabjai vagyunk, akkor lehetővé válik számunkra, hogy megértsük, kik vagyunk és hogyan létezünk a világban. 

Georgia O’Keeffe

Georgia Tottoeanocomita O’Keeffe fontos aktora volt az amerikai művészetnek. Elsősorban festményeiről ismert, melyekben egyesítette a hagyományos tájképábrázolást a konceptuális megfogalmazásmódokkal. Munkáinak élesen körvonalazott formái heterogén színű, finom átmenetű tónusokkal telítettek.

Az absztrakció számos formáját létrehozta művészetében, beleértve a felnagyított virágok közelképeit, melyek formájukban a női genitáliára emlékeztetnek, habár a művész következetesen tagadta, hogy erről lenne szó.

Szeretője, a modernista Alfred Stieglitz által készített, szelíden szenzitív aktfotókból mindketten inspirálódhattak. Habár a művésznő érzékenyen ívelt és inkább finomnak, puhának ható munkái a szó szoros értelmében nem szubverzívek, mégis méltó helyet foglal el a lázadó művészek között. Testének és belső világának felfedezésével új, kifejező szabadságot tárt fel a modern művészet női alkotóinak sorában.

Claude Cahun

A francia művész, fényképész és író munkái személyes és politikai tárgyúak, továbbá gyakran hágják át és ássák alá a tradicionális nemi szerepek és hagyományok fogalmát. Ő magát legtöbbször agenderként, vagy más néven non-genderként határozta meg, habár a róla szóló írásokban a női névmással azonosítják. Az 1920-as évektől kezdett el komolyabban foglalkozni a fotózással, önarcképek készítésével. Fotóit ma már Cindy Sherman önarcképeinek elődjeként értelmezik.

Képein gyakran ábrázolja magát férfi ruhákban, hagyományosan maszkulin frizurával, szemlélve saját önmetamorfóziást, kísérletezve a szerepek adta lehetőségekkel.

Cahun úttörő művészete szabadon szárnyalhatott a szürrealizmus égisze alatt, ahol megkérdőjeleződhettek a szexuális és társadalmi konvenciók. Mind ő, mind partnere, Suzanne Alberte Malherbe (vagyis Marcel Moor) meghatározó alkotói voltak e korszaknak, és nem egyszer alkotói világukat is közös nevezőre hozták.

Cindy Sherman

Sherman igazi művészi alakváltó, aki önmagát „használja” szűrőként bizonyos szerepek megtestesítésére, bizonyos üzenetek átadására. Amerikai fotóművész, filmrendező, aki ismertséget az önmagáról különféle női archetípusokba bújva készített képei által szerzett. Az Untitled Film Stills című munkájában kortárs Arcimboldo-ként végtelenszer újragondolja önmagát, identitását. A 69 fekete-fehér fotóból összeállított sorozatban láthatjuk úgy, mint Hitchcock hősnője, de a későbbiekben már színes, életnagyságú képein feltűnik ijesztő, már-már horrorisztikus sminkben is. Végül eljut egészen odáig, hogy eltünteti magát képeiről. Egyik leghíresebb felvételét 1981-ben készítette, a címe Untitled #96, és egyike a világ legdrágább fényképeinek. Alkotói attitűdje nem mutat homogén képet, viszont a lényeg változatlan maradt.

Sherman érdeklődése a változások ellenére is töretlen maradt a huszadik század utolsó évtizedeiben: nemcsak a nemi sztereotípiák sekélyességére, hanem a kukkolás borzongató élvezetére is felhívta a figyelmet.”

Eva Hesse

Hesse német származású amerikai szobrász, aki jelentős szerepet töltött be a process artban. Ő volt az első olyan művész, aki a maszkulin minimalizmus következetesen racionális művészetét oldottabb irányba mozdította el, miközben megőrízte a stílus makulátlan elemekből épülő, steril struktúráját, excentrikusan elhelyezve mindezt. Alkotáskor pszichikai vagy erotikus tartalmakkal ellátott flexibilis, nyúlékony anyagokat használt, és művei gyakran intim testrészek víziójának tűnnek. Az intuíció és humor által a minimalista értékrendek emberibb viszonylatba kerülnek Hesse munkáin.

Ő volt az első, aki feminim, „lenézett” technikákat (képlékeny, organikus anyagok, szövés, horgolás) alkalmazott. 

Szerzők: Zahorján Ivett, Mihucza Niki, kiemelt kép: Tony Vaccaro/Getty