A test és annak hiánya – Sandra Mujinga elképzelt világa

Ahogyan arra már én is emlékeztettelek benneteket, a Cecilia Alemani kurátori munkáját fémjelző, The Milk of Dreams című 59. Velencei Biennale 2022. április 23. és november 27. között látogatható a Giardini és az Arsenal épületeiben. Nyáron nekem is volt alkalmam bejárni ezt a két helyszínt, ekkor ismerkedtem meg a kongói születésű művész, Sandra Mujinga gyakorlatával.

Mindig nagy érdeklődéssel figyelem a textilek és egyéb ruhaanyagok újrafelhasználási metódusait a kortárs művészeti installációkban. Emlékszem, keveset videóztam a Biennálén, egész egyszerűen azért, mert sokan voltunk, nehezen lehetett felvételeket készíteni úgy, hogy látszódjon is az, amit rögzíteni szeretnék. Viszont Sandra Mujinga intallációjának neonzöld termébe érve, muszáj volt előkapnom a telefonom. Egy külön világ tárult elém – egy olyan univerzum, amelyben túlméretezett textillidércek vették át a hatalmat. Nem gondoltam, hogy létezik a nyomasztóan varázslatos jelző, de lám, bizonyítást nyert, hogy igen.

Sandra Mujinga (fotó: Chai Saeidi)

Ahogyan az artnet.com-nak nyilatkozta, Mujingát nagyon is érdekli a világéptés, illetve az, hogy egyszerre több szerepben is helyt álljon. Amellett ugyanis, hogy művész, Mujinga DJ, író és ruhakészítéssel is foglalkozik, amik mind-mind hozzáadnak sajátos univerzumához.

Munkái, amelyek főleg a fekete közösségek reprezentációjáról, társadalmi kérdésekről, valamint a poszthumanista és afrofuturista elképzelésekről szólnak, lelkes közönségre találtak az utóbbi években – annak ellenére, hogy a műbésznek kezdetekben nem voltak olyan ambíciói, hogy beilleszkedjen a művészvilágba vagy galériát találjon magának.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban született Mujinga édesanyjával és két testvérével Oslóban nőtt fel, ami elmondésa szerint nem volt mindig könnyű. Többször szembesült ugyanis a kirekesztés, megbélyegzés különböző formáival. Később élt Nairobiban és Berlinben is.

Legismertebb alkotásai nagyméretű textilplasztikái, hibrid lényei, csuklyás árnyékfigurái, amelyeknek nincs arcuk, és szándékaik – ha vannak – kifürkészhetetlenek. Jelenlétük erőteljes, gyengéd, titokzatos és kissé kísérteties – egyszerre. Az, hogy a művek baljós érzéseket vagy félelmet keltenek, a nézőn múlik.

Sentinels of Change (2021), fotó: Zahorján Ivett, 59. Velencei Biennále

Ahogy a Biennále oldalán is olvashatjuk, Sandra Mujinga multidiszciplináris gyakorlatát a test – és annak hiánya – iránti mély érdeklődés vezérli.

Elképzelt világában a kiborgok létezése nem feltétlenül jelent veszélyt; a hibriditás afféle védelemként funkcionál. A neonzölden vibráló installációban bemutatott, Reworlding Remains (2021) és a Sentinels of Change szobrai (2021) újrahasznosított textilekből készültek, és egy olyan liminális térben helyezkednek el, amelyben a pusztulás és az újjáépítés ugyanazon az idővonalon zajlik.

Kiemelt kép: www.dw.com

Szólj hozzá!