Kálovics Enikő: „A természetben feloldódik a feszültség”

Az ’erdőfürdő’ kifejezés az 1980-as években alakult ki, a japán Tomohide Akijama nevéhez fűződik. A szóösszetétel ma már tudományosan megalapozott módszertan, a természettudatosság egy fajtája, amely során mentális és lelki dimenzióinkkal egy letisztult állapotban kapcsolódhatunk. Tudatos séta a természet csendjében, amely segíthet fejleszteni érzékeinket és harmonizálni a rohanó életmód által kialakult nyavalyáinkat. Kálovics Enikő, a természetfotózás ifjú titánja ilyenfajta élményekre és kalandokra inspirálhat minket gondolatai mentén. #Interjú

Honnan ered a szenvedélyed és a szereteted az erdő, a természet és az állatvilág iránt?

Már gyerekkoromtól fogva imádom az erdőt, ugyanis a nagypapám vadászott és már gyerekként vele mentünk az erdőre, vadászbálokra az öcsémmel. Mindig is lenyűgözött, amikor élőben, pár méterre előttem léptek ki a szarvasok a nyiladékra és a jelenlétemet nem is sejtve falatoztak, léptek interakcióba egymással, így akár órákon át követhettem titokban a rutinjukat.

Hogyan kaptál rá a fotózásra és miért a természetfotó műfaját választottad?

Mindig is ismerős terep volt számomra az erdő, a vadvilág és már gyerekként szerettem volna leképezni ezt a rejtett világot. Négy évvel ezelőtt kezdtem természetfotózással foglalkozni Zalában, ahol 10 perc alatt bármelyik közeli erdőbe vagy szántóföldre kijuthat az ember – természetesen „álcaruhába” bújva, hogy utána órákon keresztül mozdulatlanul figyeljem az előttem elterülő teret.

Ha jól tudom, nagyon másfajta területről „érkezel”, politológiát végeztél az ELTE-n, és jelenleg is egy sokkal zártabb struktúrában, irodai környezetben dolgozol. Egyfajta kikapcsolódás is a természetfotózás? Milyen tapasztalatokkal, benyomásokkal gazdagodsz a kirándulások alkalmával?

Így van. A mindennapi munka, a mókuskerék, a kötelezettségek stresszt és feszültséget okoznak a hétköznapokban. Az egyetlen dolog, ami tényleg kikapcsol, az a természetfotózás. Gyakran túrázom, de azért a táskámban mindig ott van a fényképezőgépem is. Ez egyfajta pozitív, előremutató addikció is, azt hiszem. De ez ilyen: vagy teljes odaadással és szenvedéllyel, vagy sehogyan nem csinálja az ember.

Szerinted fontos, hogy több időt töltsünk a természetben? Milyen jótékony hatásai lehetnek a természeti környezetben töltött szabadidőnek?

Azért is szeretek a természetben időt tölteni, mert ott valahogy lelassul, kitágul az idő. A futó, rohanó hétköznapok eltűnnek és létrejön valami állandó, esszenciális jelenlét, amelyben csak a pillanat, a megélés van.

A természetben például egyáltalán nem használok telefont, mert annyi csodálatos dolog vesz körül, hogy vétek mobilpötyögéssel pazarolni a csodálatos perceket. Fontos, ha a természetbe megyünk, hogy szívvel-lélekkel tegyük azt. Figyeljük a fák ágainak a mozgását, a lábunk előtt heverő csapákat (nyom), figyeljük meg, ahogyan a lepkék táncot járnak a levelek közt. Ez rendkívül idillikusan hangzik, de ha valaki jól figyel, ez egyfajta flow-élmény lehet.

Már maga a friss levegő, a mozgás és természetesen az, ha az ember ilyen módon ,,zárja” el magát a mindennapi stressztől és mókuskeréktől is jótékony hatással van az emberi szervezetre, így az idegrendszere is újra a régi lesz. A természetben feloldódik a feszültség és a stressz. Csak ajánlani tudom ezt a bárki számára elérhető, gyönyörű és low-budget kikapcsolódást.

Csak hazai vidékeken jársz-kelsz a fotózások alkalmával, vagy nemzetközi talajon is kipróbálod magad?

Imádok utazni és általában úgy választok desztinációt, hogy ott elérhető, fotózható állatfaj is legyen. Tavaly (2021-ben) sikerült majmokat fotóznom Gibraltáron, medvéket két alkalommal Erdélyben, bölényeket és jávorszarvasokat pedig a lengyel-fehérorosz határnál. Megfigyelni ezeket a számomra idegen élőlényeket a saját természeti környezetükben, akár órákon át, lehengerlő élmény.

Van esetleg kedvenc helyed és témád? Milyen különleges élményed volt, amit szívesen megosztanál velünk?

Zala – „szülőföldem” – örök kedvenc marad mindig, hiszen rengeteg élményt adott, és persze a természetfotózás tanulási folyamata is odaköt. Ott vannak a gyökereim. Imádom az ottani zöld dombokat, az őzbakokban, rókákban és szarvasbikákban gazdag területeket, de Magyarország egésze gyönyörű, nagyon gazdag a különböző fajokat tekintve, úgyhogy bárhova nagyon szívesen megyek országhatáron belül.

Mit tartasz célnak, missziónak a fotóiddal?

Szeretném, ha minél többen kedvet kapnának a természetjáráshoz, illetve szeretném közel hozni kicsit azt a világot, ami a hétköznapokban nem látható, hétvégéken is csak akkor, ha az illető álcaruhába bújva járja a hazai erdőket, és el tud vegyülni a bokrok és ágak közt.

Vannak olyan fotósok, akik inspirálnak, vagy erős hatással bírnak a szemléletedre?

Természetesen. Nagy kedvencem például a dán Morten Hilmer, elképesztőek a képei. Viszont a magyar természetfotós közösségben is számos kiemelkedő fotográfus van, innen is rengeteg inspirációt kapok.

Jelenleg megtekinthető egy kiállításod (Vadcsapáson innen és túl) az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. Milyen további terveid vannak a közeljövőt tekintve?

Mindenképpen szeretnék minél több állatfajt fotózni, élőben megfigyelni őket és tanulmányozni a viselkedésüket. Idei bakancslistás a fekete gólya, nagyon szeretném végre lencsevégre kapni, de meglátjuk, hogy hogyan alakul a nyár és sikerül-e rálelni erre a ritka fajra.

Szerző: Rácz Ráchel, fotók: Kálovics Enikő

Szólj hozzá!