Kedvenc RHCP számainkkal hangolódunk a jövő évi koncertre

Nem kisebb hír látott napvilágot nemrégiben, minthogy a Red Hot Chili Peppers világkörüli turnéra indul, és az európai állomások között Budapest is szerepelni fog. 2022 június 15-én lépnek fel a Puskás Arénában, a jegyek pedig extra gyorsan fogynak.

„A Red Hot Chili Peppers eddig is itt volt, és nem csak most esett le a teherautóról, azonban még soha nem voltak ennyire izgatottak, elkötelezettek és motiváltak, mint a közelgő turné kapcsán. Nem céljuk a múltbeli elismeréseken, díjakon vagy kereskedelmi sikereken megpihenni, számukra ez egy küldetés, és szándékukban áll a legtöbbet adni magukból.” ‒ harangozták be a koncertet.

Azt bizonyára nem csak az elkötelezett rajongók tudják, hogy a botrányoktól sem mentes, expresszív megjelenésű zenekar funkkal vegyített rockzenét játszik, amiben más műfajok stíluselemei is megtalálhatóak. Fellépéseiket nézve a jamzenekarokra hajaznak improvizatív előadásmódjuknak köszönhetően, ami még szimpatikusabbá teszi számunkra őket. A magyarországi koncert kapcsán beindultak a fogaskerekeink, és elkezdtük sorolni, hogy melyek a kedvenc RHCP-dalaink, és miért. Az alábbiakban ezeket veletek is megosztjuk, jöjjenek tehát az amerikai banda – szerintünk – legkarakteresebb számai, főleg a korai évekből merítve!

 True Men Don’t Kill Coyotes (1984)

A True Men Don’t Kill Coyotes volt a Red Hot Chili Peppers első albumának első dala. Jött Anthony Kiedis énekkel, Hillel Slovak gitárral, Jack Irons dobokkal, Michael “Flea” Balzary basszusgitárral, és tető alá hoztak egy furcsa és szervezetlen dalt – egy olyat, ami pontos mása volt annak, amit akkoriban a zenekar képviselt. A True Men Don’t Kill Coyotes lényegében egy funk-rock riff, amely kissé monoton, mégis van benne egy megfoghatatlannak tűnő, nyers erő. Az RHCP még gyerekcipőben járt ’84-ben, de a jellegzetes Flea basszusvonalak már kezdtek beérni.

Nevermind (1985)

Az első EP után a zenekar menesztette Andy Gill producert, mondván, monoton és unalmas lett a debütáló korong. Helyette George Clintont, a Parliament Funkadelic legendás frontemberét kérték fel az első teljes hosszúságú albumhoz, amely a Freaky Styly címet viselte. Ez az album meg sem közelíti a zenekar legjobban sikerült lemezének színvonalát, de először látjuk azt a magabiztosságot, amely a kilencvenes években a figyelem középpontjába emelte a bandát. A Red Hot Chili Peppers mindent megtehetett, amit akart. A Nevermind ennek volt himnusza.

Knock Me Down (1989)

A Freaky Styly még mindig túl „off-beat” volt ahhoz, hogy a Peppers-t híressé tegye. A Knock Me Down-ban el is ismerik, hogy ezen a ponton a zenekar nem volt ott, ahol szeretett volna lenni:

“If you see me getting mighty / If you see me getting high / Knock me down / I’m not bigger than life”

A Mother’s Milk a harmadik RHCP album, egyben az a produktum, amely áthidalja a szakadékot a banda kezdetleges munkái és későbbi kereskedelmi sikerei között. Az összes Peppers album közül az Mother’s Milk a legpunkosabb és legdühösebb. De annak idején maga a zenekar is ilyen volt, és ezt reprezentálja a Knock Me Down.

Under the Bridge (1991)

A Mother’s Milket követően a Peppers átalakult. Az Under the Bridge egyfajta versként indult, amelyet Kiedis írt a heroinról. A zenekar annak idején szenvedélybetegségekkel küzdött. Slovak, az eredeti gitáros, a Mother’s Milk megjelenése előtt heroin-túladagolásban halt meg, és Kiedis is függő volt.

Az Under the Bridge volt a Peppers kereskedelmi sikerének csúcspontja. A dal a második helyre lépett a Billboard listáján, és ezzel a zenekar a reflektorfénybe került. 1992-ben csak a Nirvana és a Pearl Jam tudta lekörözni az RHCP-t. A kábítószer-függőségről szóló siralom az egyik legnépszerűbb dalukká vált. A Blood Sugar Sex Magik, a dalt hordozó album nemzetközi szenzáció lett, és a zenekar tagjait szupersztárokká tette.

Fotó: Clash Magazine

My Friends (1995)

A Blood Sugar Sex Magik és a Under the Bridge sikerei után jött a My Friends, ami egy zavaros, lassú jam túlterhelt szövegekkel, mint például: “On the brink of emptiness / No words I know of to express / This emptiness.”

A zenekar népszerűsége nyomán John Frusciante – aki Slovak halála után lett a banda tagja – kilépett. A dalban megfogalmazott „magány” jól kifejezi, hogy a zenekar hogyan érezte magát Frusciante nélkül. Az új gitárost, Dave Navarro-t viszonylag hamar kirúgták az RHCP-ből.

Around the World (1999)

Miután Navarro elhagyta az RHCP-t, úgy tűnt, hogy a zenekar széteshet. John Frusciante azonban visszatért, miközben Flea igyekezett lehozni őt a heroinról. Ezután az RHCP szinte azonnal a stúdióba ment, hogy újabb lemezt készítsen. Néhányan talán a Scar Tissue-t választanák a Peppers-t 1999-ben újjáélesztő dalnak, de valójában egyetlen szám sem tartotta össze a bandát ekkoriban. Flea segített a közönség figyelmének fenntartásában, és ő volt az, aki új tagokra talált, folytonosságot biztosított a daloknak, amelyek sorában olyan közkedvenccé vált szerzemények is felsorakoztak, mint az Around the World.

Californication (1999)

Ha valami, akkor a Californication mindenképpen egy élő fellépés repertoárjának alaptétele! Mondanunk sem kell, a zenekar nagy sikerrel adta ki a Californication-t, a hetedik stúdióalbumot. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy csaknem 15 millió példányban kelt el! A zenekar világkörüli turnéra indult, melynek 1999-es szettje Woodstockban fejeződött be. Az egyre inkább fokozódó népszerűség miatt a Peppers a háromnapos szabadtéri koncert utolsó produkciója volt.

A zenekar beérett: a tagok szupersztárok lettek, de nem tudták uralni a tömegek rájuk nehezedő figyelmét. Koncertjeiket rongálás, erőszak és fosztogatás övezte. A punk zenekarként indult banda most nyugodtabb volt, mint a fellépéseikre járó rajongói (persze, mint tudjuk, az RHCP-tagok sem voltak angyalok).

Fotó: Markus Ravik

Can’t Stop (2002)

A turné befejezése után szinte azonnal nekiláttak a nyolcadik stúdióalbumuknak, a By The Way-nek. Az albumon szereplő Can’t Stop című dalban Kiedis a szerelemről énekel:

The world I love / The trains I hop / To be part of / The wave can’t stop / Come and tell me when it’s time to

A Peppers a rock and roll magasságába emelkedett, majd visszazenélte magát gyökerei, a funk felé. A By The Way groovy-sabb lett, mint a Californication. A zenekar közben bejárta a világot, megjelent Greatest Hits albumuk – a csúcson voltak.

Dani California (2006)

A Stadium Arcadium lett a Peppers első számú albuma, amely négy Grammy-díjat is nyert, köztük a legjobb rockalbumnak járó trófeát.

A Dani California nem azért nagyszerű, mert új utat nyit egy olyan zenekar számára, amely egészen addig az albumig folyamatosan fejlődött – hanem pont azért, mert ugyanazok a példás basszusok jönnek Flea-tól, ugyanaz a funk gyökerű rock csendül fel és ugyanaz a duruzsoló hang hallható Kiedis-től, mint amiért Peppers a Peppers.

A Dani California egy dal egy lányról, de egyben arról is szól, hogy a fiúk jól érzik magunkat a turnékon és az elismerések tengerében lubickolva. Könnyű lett volna leírni és eltemetni a zenekart a Stadion Arcadium után, de ahogy a Dani California is mondja: “Too true to say goodbye to you / Too true to say say say…”

The Adventures of Rain Dance Maggie (2011)

“Tick tock I want to rock you / Like the 80s” – énekli Kiedis a The Adventures of Rain Dance Maggie-ben. A zenekar nyolcadik stúdióalbuma, az I’m With You éppen ezt teszi: visszatér a funk, heavy-bass, szexuális erejű gyökerekhez, amelyek 1985-ben izgalmassá tették a Pepperst. Közben a zenekar ismét elvesztette Frusciantét, de folytatta útját a siker felé.

Hey now / We’ve got to make it rain somehow / She told me to / And showed me what to do / Our Maggie makes it in a cloud

A zenekar minden bizonnyal megtalálta a módját, hogy „valahogy essen az eső”. Az I’m With You 39 millió dollárt gyűjtött be az album- és koncertjegyek értékesítésével, ez pedig a Red Hot Chili Peppers tagjait a világ 25. legjobban fizetett zenészeivé tette.

Dark Necessities (2016)

A 2007-2019-ig tartó Josh Klinghoffer-korszak vitathatatlanul legnagyobb dala a tizenegyedik stúdióalbumon, a The Getaway-en található, amely az álomszerű funk-rock megbízható képletével operál. A számban Anthony elmélkedéseinek lehetünk tanúi, aki egy múltbeli élményről és azokról a titkos, narkotikus, sötét szükségletekről vall. Josh nyersen villogó gitárszólója megfelelő ellenbizonyítékul szolgált azoknak, akik kritizálták a zenekarral töltött idejét, míg a feltűnő videoklip – Olivia Wilde hollywoodi színésznő rendezésében – egy újabb réteget adott ennek a hűvös opusznak.

Goodbye Angels (2017)

A gitár és az ének közötti kontraszt a veszteség és az elfogadás témája köré épül a Goodbye Angels-ben. A dal előrehaladtával az elfogadás köré szerveződő és az erkölcsi alapú szövegek fejlődnek ki, majd egy különleges outro-val jön a lezárás, az elmúlt évtized egyik legfigyelemreméltóbb szinkronos basszus- és gitárszólójával.

A Goodbye Angels-t a Dark Necessities árnyékolta be a mainstream figyelem tekintetében. A 25. helyen végzett az amerikai Alternative Billboard listán, de a rajongók a mai napig odavannak érte.

A sor természetesen tovább folytatható – ti mely számokkal egészítenétek ki a cikket, nektek melyek a kedvenceitek?

Forrás: vox.com. A cikk a Koncertbooking.com tulajdona. Szerző: Zahorján Ivett, kiemelt kép: Clara Balzary

Szólj hozzá!