Vedd vissza a jövőd! – A Budapest Pride szervezőinek üzenetei

Hatalmas élmény volt az idei Budapest Pride felvonulás, melyen mintegy harmincezren álltunk ki közösen az emberi jogokért és tettük le a voksunkat az elfogadás és szeretet mellett, egy igencsak vészterhes időszakban. Soha nem vonultunk még ennyien. És most hogyan tovább? Hiszen ezzel még koránt sincs vége az LMBTQ emberek jogaiért is folytatott küzdelemnek. Kíváncsi voltam, hogy a Pride szervezőiben milyen gondolatok, érzések fogalmazódtak meg a 26. fesztivál kapcsán; Merész Gabriella (Gabi), Filó Mariann (Manyi) és Hegedűs Máté osztják meg velünk üzeneteiket.

A Budapest Pride szervezői (balról: Filó Mariann, Merész Gabriella, Hegedűs Máté)

Számotokra mit jelent a 2021-es Pride jelmondata?

Gabi: Az idei év szlogene a „Vedd vissza a jövőd!” Ezt a szlogent úgy terveztük, hogy nem csak egy évig használjuk, hiszen a mai politikai környezetben nagyon fontos üzenettel bír. Ez az utolsó olyan szlogen, aminek kitalálásában még Nagy Szilvi, a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány korábbi elnöke is részt vett, és, aki 2020 februárjában meghalt. Ő volt a feleségem, így nekem ez a szlogen többszörös erővel bír, hiszen kicsit magamra is értem, hogy nézzek előre és tegyek azért, hogy egy boldogabb és jobb életem legyen. Különösen bizarr az is, hogy ezt egy haldokló tudja kimondani, aki valamennyire tisztában van azzal, hogy ő már nem tud tervezni vagy a jövőre gondolni. Nekem, és remélem a közösségemnek is, egy erőt adó mondat a szlogenünk. Rajtunk múlik, hogy mi történik. Nekünk és mindenkinek aktívan tennünk kell a jövőért, hogy olyan legyen, amilyet megálmodtunk, vagy legalábbis jobb, mint ami jelenleg van.

Manyi: Számomra nagyon fontos, hogy az emberek egyénileg és közösségi szinten is akarjanak reagálni azokra a problémákra, amelyek hatással vannak a társadalom működésére. Nekem mindig furcsa, amikor valakit hidegen hagynak a jelenlegi történések – azt viszont teljesen érthetőnek tartom, hogy sokan félünk attól, mi fog történni, ha mindez így megy tovább. Az idei szlogenünk többek között arra buzdít szerintem, hogy alakítsuk úgy most a saját éveinket, hogy a következő generációnak már ne kelljen félnie.

Fotó: Fövényi Fanni

Máté: Sokáig nem értettem, hogy mit is takar az idei jelmondatunk. “Vedd vissza a jövőd!” De hogyan? Tettem fel magamnak a kérdést újra és újra. Mit jelent ez? Akkor kezdtem megérteni, amikor a saját életemben elindult egy változás, és nem magamon kívül kerestem a választ, hanem önmagamban. Elkezdtem magabiztosabb lenni, mivel felismertem, hogy a saját igazságomat senki nem kérdőjelezheti meg vagy veheti el tőlem. Magyar LMBTQ ember vagyok. Ugyanannyi létjogosultságom van, mint bárki másnak és ezt semmilyen tény nem változtatja meg. Elkezdtem bátran és nyíltan megélni a különböző identitásaimat, anélkül, hogy mindig „bocsánatot kértem” volna ezért a viselkedésemmel. Egyre bátrabban és gyakrabban sminkelem magam. Az öltözködésemben is elkezdtem bátrabban kifejezni, hogy a társadalom által közvetített, szigorú férfi identitást elutasítom, és én magam határozom meg, hogy mit jelent számomra a férfiasság és a queer identitásom. Ez persze sokszor nagyon ijesztő és akár veszélyes is lehet, de fel kellett ismernem a különbséget azok között a helyzetek között, amikor saját biztonságom érdekében moderálom a viselkedésemet és aközött, mikor félelemből teljesen elrejtem a személyiségemnek a queer oldalát. Ezen az önismereti és önelfogadó úton értettem meg, hogy a jövőm visszavétele azt jelenti, hogy nem hagyom, hogy a környezetem és a Fidesz kormány homofóbiája befolyásolja, hogy én hogy élem a mindennapjaimat. A jövőm visszavétele nekem azt jelenti, hogy őszintén és bátran vagyok önmagam, mivel csak így tehetek lépéseket a céljaim és egy boldog élet elérése felé.

Miért van szükség a Pride-ra?

Gabi: Rögtön az jut eszembe erről, hogy nekem mint leszbikus nőnek miért van szükségem erre. Azért, hogy egy évben legalább egy napig érezzem, hogy ebben az országban nekem is helyem van, és lássam a barátaimat, ismerőseimet, továbbá az ismeretleneket, ahogy tudnak egymásnak örülni. Egy napig azok is meg tudják fogni a barátjuk/barátnőjük kezét, akik egy hétköznap ezt nem merik megtenni. Büszkén lehet körbenézni és azt mondani, hogy ilyen lenne egy szeretetteljes országban élni, ahol értékeljük egymást, nem a különbözőségünk ellenére, hanem éppen azért is. És ebből a mini univerzumból hatalmas erőt lehet nyerni az év maradék 364 napjára is. De azt is gondolom, hogy a társadalomnak is szüksége van a felvonulásra, hogy megmutassuk, sokszínűek vagyunk és itt élünk. Szeretnénk boldogok lenni és ehhez egyenlő jogokat kell biztosítani az LMBTQ embereknek, hiszen sokan vagyunk. Mi, a családaink és a barátaink. Az a jogi egyenlőtlenség, ami ma Magyarországon van és az ellenséges politikai közbeszéd gyűlöletet szít az emberek között, ami pedig nem lehet célja senkinek sem. Tennünk kell közösen ez ellen. Minél többen állunk ki hangosan az uszítás és jogegyenlőtlenség ellen, annál boldogabban tudunk majd élni itt és most, hiszen senkinek nincsen két élete.

Fotó: Fövényi Fanni

Manyi: A felvonulásnak sok funkciója van, számomra leginkább egy demonstráció, amely láthatóságot ad nekünk és összetartja a közösséget. Az elmúlt másfél évben itthon olyan súlyosan vegzálták az LMBTQ közösséget, és a kormány olyan elképesztő jogfosztásokat követett el, hogy, ha valamikor, hát most aztán igazán szükség van a Pride-ra. Szeretnék egy olyan országban élni, ahol rohamosan növekszik az LMBTQ emberek elfogadottsága, nem pedig a fordítottját célozza a hatalmon lévő erő.

Máté: A Budapest Pride Felvonulás idén erősebben és hangosabban állt ki az LMBTQ emberek alapvető emberi jogai mellett. Meg kell mutatnunk, hogy nem ideológia vagy propaganda vagyunk, hanem egy olyan közösség, aki túl régóta a patriarchális rendszer áldozata. Ez a rendszer még most is olyan pozícióba helyezi az LMBTQ közösséget, amiben szinte elkerülhetetlen a szorongás, a depresszió és az öngyilkosság gondolata. Ilyen körülmények között nem lehet boldog, céltudatos és magabiztos emberré válni. LMBTQ fiatalként, amikor mások már első szerelmeiket élték meg és a jövőjüket tervezték, én saját identitásom miatt szorongtam és kerestem magamban a hibát. Felismerni, hogy a probléma nem velem van, évek munkája. A biztos, támogató környezetem nélkül pedig nem is biztos, hogy itt tartanék ma, ahol most vagyok. Szerintem a Pride az egyik olyan lehetőség ma Magyarországon, ahol mindenki őszintén önmaga lehet, anélkül, hogy szégyent vagy félelmet kellene éreznie emiatt. Nekem személyesen nagyon sokat adott az, hogy mindig elkísértek a barátaim és a családom a felvonulásra. Láthattam, hogy itthon is rengeteg olyan LMBTQ ember van, aki boldog és büszke életet él. Szerintem Pride-ra nem addig lesz szükség, amíg be nem vezetik az egyenlő házasság intézményét vagy vissza nem állítják a nem jogi elismerésének lehetőségét a transz embereknek. Addig kell utcára menni és tüntetni, amíg a többségi társadalom és a közösségünk is megérti, hogy mind érző emberek vagyunk, akiknek jár a tisztelet bőrszín, vallási hovatartozás, szexuális vagy romantikus orientáció, nemi identitás és akármilyen más megkülönböztető tulajdonság alapján.

Fotó: Fövényi Fanni

A hazai LMBTQ+ közösség jelen helyzetére vonatkozóan mi hozhatja el ezt a pozitív változást?

Gabi: Az LMBTQ emberek óvatos becslések szerint is az emberiség legalább 5%-át teszi ki. A magyar lakosságra vetítve (9,7 millió fő) ez majdnem félmillió. Ehhez vegyük hozzá ezeknek az LMBTQ gyermekeknek, felnőtteknek a szüleit (kb. 1 millió), és ne hagyjuk ki a tesókat sem (nagyjából 250 ezer embernek van LMBTQ testvére). Hozzávetőlegesen 1,7 millió ember közvetlenül érintett és érdekelt abban, hogy az LMBTQ emberek jogi és társadalmi egyenlősége megvalósuljon. A fontosabb az lenne, ha a kormány és a hatalom végre nem a gyűlöletre alapozná a kampányát, és segítené a társadalom azon tagjait, akik jelenleg jogegyenlőtlenségben élnek. A gyűlöletkeltés helyett a szeretetre kellene helyezniük a hangsúlyt.  Azok az emberek, akik ismernek LMBTQ embereket sokkal elfogadóbbak, ezért szerintem tud segíteni az érintetteknek az, ha minél inkább olyan kapcsolatokat és közösségeket építünk, amikben önazonosan tudnak élni, tudnak az őket érő elnyomásról beszélni, így a társadalom többi tagját érzékenyíteni.

Manyi: Elsősorban az, ha szembenézünk azzal, ami napjainkban zajlik, és nem fordítjuk el a fejünket. Nemcsak mi a közösségben, hanem főként a többségi társadalom tagjai – nagyon fontos, hogy ők is realizálják, mi folyik itt, és támogassanak bennünket, hiszen a nem LMBTQ emberekkel együtt létezünk mi is, és méghozzá Magyarországon, annak ellenére, hogy a kormánypropaganda igyekszik minket elrejteni és azt a narratívát szuggerálni, hogy ha nem beszélnek rólunk, nem vagyunk. Lényeges lépés volna, hogy a különböző csoportok érzékenyek legyenek egymásra – hiszen gyakorlatilag minden probléma közös, egy a gyökerük.

Máté: Szerintem arra van szükség, hogy egyre többen váljanak aktivistává. És ne aggódjon senki, aktivista sokféleképpen lehet az ember az én szememben. Van, aki névvel vagy név nélkül, de adománnyal támogatja az LMBTQ szervezeteket. Valaki önkéntesnek áll és ott segít, ahol tud egy kisebb vagy nagyobb szervezetnél. De az is aktivista, aki ha kell, eloszlatja a tévhiteket a kollégái, szomszédjai, barátai vagy családja fejében. Mindenki tud tenni valamit, csak tájékozódni kell a lehetőségekről és nem szabad megijedni a Fidesz kormány gyűlöletkeltésétől. Rengeteg a nyitott és támogató ember, erről én is hajlamos vagyok megfeledkezni a Facebook komment szekciót olvasva (amit amúgy nem szabad csinálni). Most ezekre az eddig kevésbé aktív emberekre van szükségünk, hogy ők is megtalálják, hogy mit tehetnek lehetőségeiken belül. Ha mást nem is, de jövőre mindenki el tud menni szavazni! Ez hatalmas változást jelenthet a pozitív irányba.

Fotó: Fövényi Fanni

Mit üzentek a közösségednek és mit üzensz azoknak, akik a gyűlöletkeltés mellett állnak?

Gabi: A közösségemnek üzenem, hogy tartsanak ki és vegyük vissza jövőnket! A gyűlölködőknek nehéz bármit is üzenni, mert szerintem ők sem gyűlölni akarnak, csak félre vannak vezetve. Attól, hogy valakinek egyenlő jogaik lesznek, nekik nem lesz semmivel sem kevesebb joguk. Ez nem így működik. Mielőtt elítélnek vagy megítélnek valamit, kérdezzék meg maguktól, hogy jobb lesz-e az életük, ha valaki másnak rossz?

Manyi: A közösségemnek azt üzenem, hogy kérlek benneteket, legyetek aktívak és tartsatok ki, mert csak együtt tudunk küzdeni a céljainkért! A gyülölködőknek pedig azt mondom, hogy remélem, el tudnak számolni a lelkiismeretükkel – ez szerintem nehezebb lesz, mint nekünk változást elérni Magyarországon.

Máté: A közösségnek azt, hogy tartsátok magasra a fejeteket, húzzátok ki magatokat és vállaljátok őszintén, büszkén autentikus önmagatokat! Nem baj, ha csak egy pillanatra, otthon a tükörben, de mondjátok ki magatoknak, hogy nincs veletek semmi gond és elfogadjátok magatokat úgy, ahogy vagytok! Ez a legnehezebb része és évekig nekem sem ment. Nagyon fontos, hogy mindig lesznek olyanok, akik elfogadnak és szeretnek titeket azért, akik vagytok. Ne felejtsétek, hogy nem vagytok egyedül! Eddig sem voltatok és ezután sem lesztek, csak meg kell találnotok a közösségeteket. Azoknak is üzenek, akik azt hiszik, hogy a gyűlölet és a félelem jó tanácsadók. Tudom, hogy könnyebb elutasítani és megijedni az új és ismeretlen dolgoktól, de ezzel nem jutunk egyről a kettőre. Jelenleg azt látom a környezetemben, hogy rettentően sokan szenvednek különböző okokból olyan problémáktól, amiket meg lehet oldani, de ők egyedül nem tudják. Ha a minket „elválasztó” különbségeket feloldjuk és a közösségeinket összekötő tulajdonságokra fordítjuk a figyelmünket, akkor találhatunk megoldást azokra a problémákra, amelyek mindannyiunkat érintenek. Attól még senki nem lett kevesebb, hogy valaki másnak segített!

Szerző: Mihucza Niki, fotók: Fövényi Fanni

Szólj hozzá!