A vadkemping magasiskolája: Mezei Mária

Folytatjuk sorozatunkat, ahol a klasszikus idők lenyomatait kortárs vegyértékkel keverjük. Célunk, hogy kiemeljük a skanzenből a kortalan stílussal rendelkező fáklyavivőket és új megvilágításba helyezzük őket. Sorozatunk legújabb részében Mezei Máriával zúzunk vadkempingre, aki nem fél forró vizet önteni a kopaszra!

Csúszik a kuplung?

Veszteségekkel és nehézségekkel terhelt időkben egyfajta mankóként jöhet egy félelmet nem ismerő, vagány gesztusokkal teli sorstörténet. Mezei Mária nem csupán a 20. századi magyar színházművészet egyik legmeghatározóbb alakja, hanem minden idők egyik legnagyobb punkja is!

Ő az, aki ha nem kap rendes színházi díszletet „anyaszínházától” a Nagykörúton, akkor fogja magát, levonul Bródy Vera báb- és díszlettervező barátnőjéhez az Andrássy úti Bábszínházba, és onnan hozza el vele, vállon cipelve a majdnem százkilós díszletelemet. Nincs primadonna show-elem, csak színtiszta rock’n’roll. Olyan is előfordul, hogy a háború után, Lengyelországból visszafelé, szakadtan, lefogyva, bakancsban beugrik Sárospatakra és saját költségén felújíttatja a sárospataki Rákóczi vár egy részét, majd beköltözik oda, hogy „megcsinálja” a magyar Salzburgot.

Színházi Magazin, 1942/ 27. 15. Arcanum Digitális Tudománytár

A félelmet hírből nem ismerve utasítja vissza a nagyhatalmú színházi vezető, Both Béla ölelési ajánlatát, amelyet a Nemzeti Színházas szerződésekor kap. Ugrik a szerep, a szerződés, de cheer up, a Duna folyik tovább, legalábbis Mezeinek, mégha a „büntetőszázadnak” számító Vidám Színpadon is.

Az elvárásokat és a társadalmi sztereotípiákat felülírva, felvállalja lelki társi szövetségét a nála jóval fiatalabb, szelíd, csendes és nemesen egyszerű Lelbach Jánossal, akivel budakeszi házukban visszavonultan él haláláig. Mezei művészi igazságkeresése Latinovits Zoltán életművével mutathat rokonságot. Ősi, rendkívül mélyről jövő női bölcsessége, az életbe és a szeretetbe vetett hite pedig példaértékű lehet bárki számára. Sorsa, megpróbáltatásai, eredeti stílusa ébresztő, érzékenyítő lehet a mai színtéren.

„Színésznek születtem: a hazugság művészének, mégis az Igazság szolgája vagyok, mert hiszem: csak az művészi, ami igaz.”

Kairó kontra Szeged, avagy spiritualitás bulvárasztrológia nélkül

Mezei Mária 1909. október 16-án születik Kecskeméten. Édesanyja, a szép és rendkívül művelt Igó Mária tanítónő, gyermekágyi lázban szüléskor elhuny. Ez a tragikus esemény Mária egész életére kihat. Vadócságát, drasztikus öntörvényűségét (édesapja magatartásának öröklődésén túl) ezzel is párhuzamba hozza. Már felnőtt színész vidéken, amikor egy barátnője elviszi egy különleges helyre ezzel kapcsolatban:

„Vass Irma hitt abban, hogy nemcsak megfogható, reális dolgok vannak a földön és életünket titokzatos erők kormányozzák. Adott egy könyvet, ami felbolygatott, mert sok dologra kaptam benne választ, amiről addig beszélni sem mertem és összefüggésekre eszméltem rá és arra, hogy milyen messziről jövök és milyen messzire megyek. Egyszer elvitt egy szeanszra is. Parasztasszony volt a médium és még ma is didergek, ha visszaélem mindazt, ami ott történt. Azt mondta, hogy az Anyám őriz engem és azért halt meg akkor, amikor én születtem, hogy jobban tudjon vigyázni rám.”

Édesapja, Dr. Mezei Pál ügyvéd újra megnősül. A család kis időre Erdélybe települ át, ám a családfő nem bírja a magaslati levegőt, így Szegedre költöznek. Mária az alföldi várost tartja igazi szülővárosának. A hely, ahol gyermek és kamaszkori éveit tölti, olyannyira nagy hatással van rá egész életében, hogy még 1962-ben is, amikor Kairóban jár, Szegedet hozza analógiába az egyiptomi városkával. „Az elmúlt hetekben velem varázslat történt. Valóra vált az álmom. Elutaztam egy négymotoros csodagépen a múltba s két hétig „otthon” voltam: Kairóban. Nehéz elmondani. Foltok, fények, képek, arcok, gesztusok, mosolyok, mondatok lejtése, szempárok emléke kavarog, mint egy kaleidoszkóp s mindezt összetartja, mint csodálatos kötőanyag – a magyarázhatatlan boldogság: itt minden-minden ismerős, itt mindenki rokon.”

Fotó forrása: Mezei Mária: Vallomás-töredékek. Budapest, A Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1981.

Nullásgép

Mária eleven, öntörvényű gyermek, aki nehezen tűri, ha bárki koordinálni óhajtja. „Mindig a fiúkkal játszottam, lányokkal csak akkor, ha legalább öt évvel idősebbek voltak nálam. Nem lehetett engem megfékezni: egyszer leestem az akkor félbehagyott Fogadalmi templomról, és ezért óvodába adtak. (…) Talán hároméves lehettem, amikor döntő, új dolog történt velem. Halálosan beleszerettem Kálmán Józsikába. Üvöltöttem a szerelemtől.”

Magatartása és elképzelései miatt Máriának meglehetősen ellentmondásos a viszonya édesapjával, hol jobban, hol rosszabbul vannak egymás nézeteivel. Leginkább a két dudás esete jellemző rájuk.

Mezei Pál szeretné, ha lánya konszolidált, jó viselkedésű polgárlány lett volna. Noha gyermekének jeles tanulmányai vannak, titkon drasztikusan más ambíciók társulnak számára az élet igaz értelméhez. Indíttatásai ellentétben állnak a látszat-pozitív, álharmonikus polgári léttel. Tizennégy éves korában találkozik első szerelmével, aki ekkor szigorú katonaiskolába jár. Randevúzásuk, viszonyuk hamar kiderül, amire a korszak szűklátókörű nevelési, büntetési elvei szerint lakolnia kell Máriának:

„Apuka súlyos büntetést mért rám: nullásgéppel levágatták a hajamat. (…) Az első szerelemért a hajamat áldoztam fel; későbbi szerelmeimen többet is vesztettem.”

Elkerülhetetlen fordulat

Nem sokkal a pályaválasztás előtt, Mária Budapestre utazik édesapjával, hogy találkozhassanak Hevesi Sándorral, a Nemzeti Színház igazgatójával. Hevesi elismeri a lány tehetségét, ugyanakkor nem különösebben „magasztalja”, leginkább plusz kilói miatt. Csupán annyit mond, iratkozzon be majd érettségi után a Színiakadémiára. Mária jelesre érettségizett mindenből, színészi ambícióiról azonban édesapja hallani sem akar.

„Az érettségibált a Kassban rendezték meg. A lányok rózsaszínben jelentek meg, én természetesen feketében. Ők a csokrot fent hordták, én persze lent.”

A vizsgák után atyai kívánság szerint az ifjú hölgy férjhez megy egy jómódú, kedves, gáláns fiatalemberhez, de beiratkozik a szegedi bölcsészkarra, magyar-francia-filozófia szakra.

Szenvedélyes természete, az élet mélységeit magaslataiban szomjazó Mária számára minden igyekezet ellenére egyre elviselhetetlenebb a mások elvárásai szerinti élet. Elhatározza, elválik férjétől, valamint szakít a polgári élet viszonylagos és kissé felszínes mindennapjaival. Budapestre költözik egy barátnőjéhez (vajas kenyéren és teán élnek!). Rózsahegyi Kálmánhoz beiratkozik színésznövendéknek, ahol remekül teljesít. Az Országos Színészegyesület vizsgái után nem Budapesten, hanem először Miskolcon, majd Pécsen kap színházi szerződést.

Nem oda Buda!

Rendkívül gazdag és sokszínű szakmai tapasztalatokat szerez, ugyanakkor egyre inkább vágyja Budapestet. Egy ismerősének segítségével lehetősége nyílik, hogy sanzonestet tartson a Fészek Klubban. Nagy sikert arat. Az előadást a New York kávéház tulajdonosa is látja, aki azonnal szerződteti Máriát énekesnőnek, aki repül a boldogságtól. Reményei korán szertefoszlottak, amikor szembesül azzal, hogy milyen méltánytalan körülmények fogadják őt a kávéházban. Már első fellépésénél ízléstelenül beszólogatnak, bekiabálnak neki, hogy milyen jó a lába, de jó kis bige, nem ülne-e a nagys’urak asztalához…? Egyáltalán nem akar tereferélni a grófurakkal, kitartottjuk pedig végképp nem óhajt lenni.

„Kirohantam. De másnap be kellett menni, és harminc napon át be kellett menni. Tizenkettőtől kettőig gépiesen ledarálni a három számot, miközben a pincérek csörögtek, villanyt gyújtottak, vendégeket vezettek be, a zenekar készakarva hamisan játszott, mert olyan „undok felvágós dög” voltam, hogy nem fogadtam el a gróf uraktól a társasági meghívást, csak ültem az öltözőben és imádkoztam, hogy vége legyen, hazamehessek és legalább bőghessek. És sírtam harminc napon át minden éjjel reggelig. Pár hónappal később, amikor már befutott színésznő lettem, egy társasággal reggelig mulattam ott és senki nem tudta, hogy miért van olyan jó kedvem. Vannak ilyen kis elégtételek az életben.”

Megérdemelt siker – Belvárosi Színház, Vígszínház, Madách Színház

Bárdos Artúr, a korszak talán legéleslátóbb és legkifinomultabb színházi egyénisége (és aki többek között olyan nevek felfedezője, mint Muráti Lili vagy Tőkés Anna) adott lehetőséget Mária számára az igazi művészi kibontakozásra, a független, haladó polgári tendenciákkal operáló Belvárosi Színházban.

Nem kell sok idő, amíg Mezei begyújtja a budapesti kulturális életet és az egyik legnagyobb sztárrá válik. A Belvárosi Színház mellett remek alakításokat mutat a Vígszínházban, olyan ikonikus alkotótársak mellett, mint például Somlay Artúr, Muráti Lili, Jávor Pál, Somló István vagy Kabos Gyula.

Színházi Élet, 1938/ 8. 9. Arcanum Digitális Tudománytár

Fellép továbbá az egyre inkább németbarát orientációval és a szélső jobboldal erősödésével opponáló ellenzéki intézményben is. Pünkösti Andor Madách Színháza (ma Örkény István Színház) valódi pacifista, független intézmény, többségben a zsidótörvények miatt elbocsátott remek színházi szakemberekkel, köztük a rendkívül ígéretesnek mutatkozó Várkonyi Zoltánnal.

Ehhez az időszakhoz tartozik a „vamp”, a démon vagy a végzet asszonya típusba való beskatulyázása is, ami ellen egész életében küzdött. Az intellektuális, egyenrangúságra törekvő nőtípus ideálja ekkoriban még a nyugati kultúrában is igencsak gyermekcipőben jár, itthon pedig Muráti Lili személyében is sok a „sophisticated woman” stílus. És valljuk be, az a fajta természetes szépség vagy fashion revolution-féle pure beauty pedig csak ma, a 2010-es évektől elfogadható és képviselendő érték… Mezei pedig nagyjából 60-70 évvel ezelőtt vívta emelletti csatáját, ufóként saját korában.

Rákóczi bajusz nélkül, avagy hogyan nem lesz Sárospatakból Salzburg?

A háborús események egyre kegyetlenebbé váló atmoszférájában Mária aktívan részt vesz az embermentésben, de a régóta asztmás tünetekkel és légszomjjal küszködő színészt 1944-ben betegsége leparancsolja a színpadról és szigorú kúrára ítéli a Tátrába. Innen csak 1945 nyarán indul vissza.

„Sátoraljaújhelyen, ahova végülis megérkeztem a Tátrából való hazafelé vándorlásomból – hallottam, hogy a szomszédos Sárospatakon van a régi Rákóczi-vár. No ezt megnézem, gondoltam. Bakancsban és nadrágban, egy Bibliával és egy vajas kenyérrel a zsebemben bevágtam magam egy rozzant fiakkerbe s átkarikáztam Patakra.”

Saját költségén rendbehozatja a vár egyik szárnyát, amiért cserébe annyit kér, hogy ott lakhasson. Hosszú sötét haja miatt az emberek azt mondják róla, már-már majdnem olyan, mint Rákóczi, csak éppen a bajusz hiányzik!

Mindannak ellenére, hogy Máriának rendkívül imponál a vidéki, tiszta környezetű „várúrnői lét”, a színház hiánya egyre jobban kínozza. Elméjébe ekkor eredeti és korszakalkotó ötlet támad: micsoda Salzburgot lehetne csinálni Sárospatakból, egy kollektív kulturális igény és szándék szellemében. Kitalálja, hogy előadást rendez, ahol előadhatja a Hoztam valamit a Hegyekből című írásművét, amelyet a szenvedések általi felismerések nyomán írt, és amelyben teologikus hangnemben vall az emberi szeretet és létezés lényegéről.

Az emberek tódulnak a fellépésre, hiszen a „nagy pesti színészné” izgalomba hozza a haknikhoz még nem szokott népet. Mária első öröme azonban csalódásba fordul. Az est hatalmasat bukik. A nézők egyáltalán nem vevők az emelkedett stílusú, filozofikus tartalommal bíró estre, bazári, szórakoztató produkciót vártak. A kiábrándult színész úgy dönt, a körülmények nem alkalmasak a sárospataki kulturális centrum kialakítására, legalábbis nem az ő szemszöge és ízlése szerint. Visszatér Budapestre.

Nagy, méltányos szerepek sorozata következik számára. Ekkor alakítja például a Vígszínházban Mását a Három nővérben, Dajka Margit, Gombaszögi Frida, valamint a fiatal Ruttkai Éva mellett. De itt játsza el a nagysikerű Anna Christie-t is (Greta Garbo után).

Színház, 1948/ 1. 4. Arcanum Digitális Tudománytár

Elindítja műfajteremtő, önálló estjeit is, amelyek alkalmával verseket mond, sanzonokat énekel Cziffra György kíséretében, akit ő „fedez fel”, kihúzva a zongoraművészt a füstös, színvonalán aluli kiskocsmákból. „Óriási eredménye volt hát >>szolgálatomnak<<. Sok-sok útitársat szereztem magamnak, és beszereztem magamnak homlokomra a klerikális reakciós bélyeget is. Félreértettek – gondoltam – nem számít, majd tisztázódik, s dolgoztam lelkesen tovább.”

A rossznyelvek az államosítás közeledtével azonban negatív skatulyába rakják súlyos rágalmak kíséretében. Ő a „zsoltáros Mezei”, a polgári csökevények kiszolgálója. A Vígszínház államosításával elveszíti munkáit, nagysikerű önálló estjeit beszüntetik. Szakmai presztízsétől és rangjától teljesen megfosztva száműzik (számos más sorstársával) a Fővárosi Operettszínházba.

Büntetőszázad: Fővárosi Operettszínház, Vidám Színpad

Az ’50-es évek első felében a Vidám Színpad és a Fővárosi Operettszínház az előző rendszer nagystílű sztárjainak „büntetőszázada”. Sanyarú évek következnek például Sennyei Vera vagy Mezei Mária számára ezekben az ínséges esztendőkben. Az a fajta nőiesség és elegancia, amelynek (egyébként teljesen ellenzéki, haladó elvű, intellektuális) ők ikonjai elítélendő a proletárius elvű, esztergapad-rendszernek. Drasztikus derékbatörések periódusa ez az országban, számos színész kerül perifériára, olyanok, akiknek ekkorra már minimum a Nemzeti Színházban kellene tolniuk a szekeret, a művészi kiteljesedés legdúsabb, legérettebb stációin.

„La Vagabond”

Tamási Áron és Lajtha László kompozíciója monodráma, amely egy 18. századi székely lány tragikus szerelmi történetét dolgozza fel, megtörtént események alapján. A műfajteremtő estet az elvtársak betiltják, soviniszta reakciós kísérletnek titulálva a művet. 1956 után azonban Mezei járni kezdi vele az országot, majd a világot, hatalmas sikerrel. Kolozsvár, New York, Torontó, Párizs – és még számos helyen hírét viszi a bujdosó lánynak.

A ’60-as évek enyhülő érájában visszatér Budapest legnívósabb színpadaira is, például a Madách Színházba, a Nemzeti Színházba és a Katona József Színházba. Utóbbi intézményben a legnagyobb ívű és máig egyik legfontosabb alakítása Tennessee Williams Az ifjúság édes madara című drámában Alexandra Del Lago.

Temperamentumos, lüktető életében későn lel igazi, önzetlen társra, az intelligens, szelíd Lelbach János személyében, aki végsőkig kitart mellette. Budakeszin élnek, természetközelben, állatokkal.

Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan

1970-ben Máriát egy súlyos betegség, a honkongi influenza támadja meg, és az egyébként sem jó állapotú tüdeje teljesen tönkremegy a szövődmények következtében. Az 1983-ban bekövetkező haláláig oxigénpalackkal, ágyhoz kötve, a színpadtól és szereplésektől távol él. Vitray Tamás hosszas, kitartó kérésére elvállal egy utolsó, mindössze néhány perces fellépést a televízióban. Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című versét mondja el, mintegy búcsúként.

„Aki mindent készen kap az élettől, az nem tud értékelni, különbséget tenni.”  – Mezei Mária

Szerző: Rách Ráchel, kiemelt kép: Fortepan

Köszönet Bíró Zsófiának.

Felhasznált irodalom (idézetek): Mezei Mária: Vallomás-töredékek. Budapest, A Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1981.

Szólj hozzá!