Két világ közt: Perceptual Thinkers

Létezik egy olyan divatmárka Magyarországon, amelynek célja, hogy kollekcióival összekapcsoljon két világot: az autizmussal élőkét és a hétköznapi emberekét. Ők a Perceptual Thinkers. Munkájukat már régóta nyomon követem, és mivel az Autistic Art Alapítvány kampányaiba is igyekszem besegíteni, hiszem, szeretném hinni, hogy sikerült kicsit jobban megismernem az autistizmussal élő emberek világát. Tehát a PT márka mögött húzódó filozófiáról, az autizmussal élők öltözködési nehézségeiről, a ruhatervezés mikéntjeiről, az esélyegyenlőségi törekvések válságáról és még környezetbarát divatról is kérdeztem Szász Esztert, a Perceptual Thinkers brand managerét.

Világok keresztmetszetében

A Perceptual Thinkers darabjai az autizmussal élők különleges érzékelési és öltözködési szokásaiból táplálkoznak, melyek megismerhetővé válnak minden ember számára a ruhákon keresztül. A ruhadarabok funkcionális és elméleti síkon is megérintenek, összekötő kapocsként működnek, kommunikálnak. A márka a két világ összefűzésével a hasonlóságokat mutatja be, így mi is betekintést nyerhetünk az autizmussal élők mindennapjaiba.

„Az ő esetükben, állapottól függően, több olyan viselkedészavar, illetve érzékelésbeli zavar áll fenn, mely azt eredményezi, hogy nagyon különleges módon hordják az öltözékeiket. Vagy éppen nem hordják, hiszen annyira érzékenyek tudnak lenni egy varrásra, szabászati megoldásra. Ezek zavarhatják őket, vagy éppen ezekben a részletekben merülnek el teljesen. Ez a fajta szenzoros, taktilis érzékenység inspirálta a kezdetektől a PT tervezési irányait.” – vezet be Eszter a márka filozófiájába.

Később azt is megtudom, hogy a külső varrások, rejtett varrások, különleges szabászati megoldások vagy adaptált technológiai újítások mind-mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az autizmussal élők kényelmesebben töltsék hétköznapjaikat, élményszerűvé változhasson az öltözék viselete (pl. elbújhatnak benne, ölelést imitálhatnak a ruha egyes részeivel). A legújabb fejlesztéseinkkel pedig akár kifejezhetik érzéseiket, gondolataikat is a külvilág felé, vagy szenzorosan stimulálhatják magukat az autizmussal élő felhasználók.

„Ezek az öltözékek mindenkinek szólnak”

A Perceptual Thinkers alapító tagjának, Szalkai Daninak – személyes érintettsége révén – több évtizedes intuitív és empírikus tapasztalata van az autizmus társadalmi jelenségével kapcsolatban, de a csapat tagja Dr. Kollárovics Nóra pszichiáter és autizmus szakember, illetve a márka együttműködik a Miskolci Autista Alapítvány szervezetével is.

A márka managere rámutat, hogy „az évek során meglehetősen nagy kutatási anyag halmozódott fel, amelyek eredményire támaszkodhatunk a tervezési folyamat során. Mi a specifikus célcsoport viselkedésének, öltözködési igényeinek megfigyeléséből inspirálunk és ezeket a sok esetben gesztusértékű jelenségeket transzportáljuk a divat eszközeivel egy bárki számára hordható, különleges viseletté. A sziluettek vagy a kollekció stílusa tulajdonképpen már tervezői döntések, ízlés vagy éppen az aktuális trendek alapján alakulnak ki. Ez egy esztétikai rend, tervezési módszertan, amely nagyon erősen meghatározza a PT aktuális irányait.”

Igen, a brand ruhadarabjait nem kizárólag autizmussal élők viselik, hanem tudatos vásárlók, érintett személyek, támogatók, divatrajongók. „Nem akarunk kategorizálni, ezek az öltözékek mindenkinek szólnak. Természetesen a ruhák egy része autizmussal élő emberekhez kerülnek; tesztdarabok, formamodellek vagy olyan darabok, amik nem keltek el, vagy épp utángyártottunk.” – teszi hozzá Eszter.

Válságban vannak az esélyegyenlőségi projektek?

A Perceptual Thinkers egy sajnálatos történésre is rávilágít, ami talán hozzájárul ahhoz, hogy még nehezebb legyen az esélyegyenlőségi projektekkel foglalkozni itthon és világszerte, pedig mondanunk sem kell, nagy – ha nem még nagyobb – szükség van rájuk napjainkban.

„A jelenleg erősen tematizált és a pandémia által uralt közbeszédben ezek az adaptív, inkluzív vagy szociális projektek is megtörni látszanak, hiszen erősen érezhető egyfajta társadalmi krízis, amelyben az egyének a kevéssé empatikus oldalukat mutatják a periférián élő, erősen traumatizált társadalmi csoportok felé. Ha lehet így fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy jelenleg a többségi társadalom kifejezetten antipatikusan vélekedik az ilyen esélyegyenlőségi integrációs projektek irányában.”

Eszter és a PT márka gondolataival sajnos egyet kell értenem, az elmúlt bő egy évben, amióta tart a járvány, tapasztaltam olyan hozzáállást, amelyről fentebb szó esik. Valamiért, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, akkor lesznek még harsányabbak a kirekesztő, elutasító, egyoldalú hangok, megközelítések… Ugyanakkor a COVID-19 a fenntarthatóság, lelassulás terén pozitív változást hozott (egyik oldalról), amit szintén megéreztem magam is a munkám és a mindennapjaim során.

A környezetvédelem ugyanolyan fontos

Lehet, hogy kicsit elfogult vagyok a PT-vel, de talán akkor lopták be magukat igazán a szívembe, amikor megtudtam, hogy még arra is figyelnek, hogy ruhadarabjaik GOTS vagy más eco minősítésű anyagokból készüljenek. Minden munkafolyamatot helyben, magyar gyártókkal végeztetnek és saját bevallásuk szerint nagy álmuk az, hogy a későbbiekben MMK vagy autizmusban érintett munkavállalókkal, védett munkahelyekkel, manufakturákkal dolgozhassanak együtt.

Emellett a felelős és tudatos vásárlás terjesztését is fontosnak tartja a márka: „szerintünk nagyon lényeges, hogy egy vásárlási döntés előtt az emberek tájékozódjanak a brand céljairól, működéséről és értékrendjéről. Így lehetővé válik a szimpatikus értékrendű márkák támogatása, melyek például környezettudatos anyagokat használnak vagy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató kivitelezőkkel dolgoznak.”

A 2019-es évtől kezdve a PT ruhakészítésről vallott filozófiája megváltozott. Nem ragaszkodik a megszokott évente két szezonális kollekcióhoz, adott esetben egy éven belül csak egy új kollekciót mutat be, amennyiben az adott projekt úgy kívánja. Ennek oka, hogy a csapat a jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt fektet az innovációra és az anyagokkal, illetve formákkal való kísérletezésre, ezért a kollekciók mérete is változó lesz.

Hová tovább?

„Jelenleg egy tavaly indult befektetési folyamatban veszünk részt, ahol a cél az lenne, hogy egy inkubációs befektetéssel a jelenleg fejlesztett szenzoros, kapacitív technológiából, kész terméket konstruálhassunk. (Az első kísérleteket itt láthatjátok – a szerk.) Ez akár már jövőre eljuthat az autizmussal élőkhöz. Jelenleg ezen a fejlesztésen dolgozunk. Ez az R&D folyamat a karanténban is működőképes tud lenni, a csapat online jól együtt tud működni és eredményes tud lenni.” – zárja a beszélgetést a manager, amikor végül az aktuális projektekre is kitértem.

Kiváncsian várom a fejlesztéseket, addig is hozom az adaptív divatról szóló sorozat következő epizódját.

Szöveg: Zahorján Ivett | képek: 1. montázs, 2. kép, kiemelt kép

Instagram: @perceptualthinkers | Facebook: facebook.com/perceptualthinkers | Web: pthinkers.com

Szólj hozzá!