Hagyományosan minden évben megyünk családi nyaralásra, saját szervezésben, mindig máshová. Nálunk Spanyolország a kedvenc, hiszen az árak nem túl magasak, a tájak pedig változatosak. Bejártuk már Andalúziát, Katalóniát, Valenciát és Madrid környékén is többször megfordultunk. Egy ideje már kérletlem a családot, hogy a spanyol partok helyett egyszer végre Olaszországba is nézzünk el, Firenze régi álmom volt. Idén előszezonban végre beteljesült a vágyam, és pár napot eltölthettünk a műalkotások városában, majd bejártuk a környéket. Valasinyovszki Lilla visszaemlékezése.

Repülővel először Pisába érkeztünk, onnan még aznap elvonatoztunk Firenzébe. Airbnb-n foglaltunk szállást – tudom-tudom, felveri a helyi ingatlanárakat, de nekünk bevált és nehezen akadunk le róla. Késő délután futottunk be a toszkán régió székhelyére. Firenzét a Medici család virágoztatta fel, szinte minden múzeumot, templomot ők építettek. Nem véletlenül az UNESCO Világörökség része az óváros – szinte megszámolhatatlan a középkori remekmű a firenzei szűk utcákon és a bájos tereken. Az Uffizi Galériában kezdtünk, amit 1581-ben alapítottak, és az első itteni gyűjteményeket a Mediciek bőkezű mecenatúrája hozta létre. I. Cosimo de’ Medici udvari építésze, Giorgio Vasari tervezte az Uffizi-palotát, aki nemcsak építész volt, hanem a legkiválóbb festők, szobrászok és építészek életrajzírója is. A képtár rendkívül változatos és nagyívű, így érdemes több időt rászánni, főleg, hogy sokan szeretnék látni az Uffizi alkotásait, főleg a kihagyhatatlan Boticelli-művet.

 Az Uffizi után a Pitti Palotában folytattuk, ahol a kedvencem a kicsi, de látványos divatrészleg volt, ahol csodás designer ruhák voltak kiállítva. Az egész leginkább a Versailles-i kastélyra hasonlított, elképesztően részletgazdagok voltak a korabeli szobák, szalonok enteriőrjei.

A Boboli-kert hatalmas volt, de kevésbé látványos, viszont egy kellemes, elmélázós sétát mindenképpen megéri tenni benne. Nagyon szerettünk volna felmenni a Firenzei dómba, de sajnos teltházas volt és nem vettünk előre jegyet, így csak kívülről csodálhattuk meg, nagyon sok más turista csoporttal együtt (tipp: mindenképpen foglaljatok előre jegyet a dómba!). Az olaszul Cattedrale di Santa Maria del Fiore, vagyis a Firenzei főegyházmegye főtemploma építését 1296-ban kezdték meg, a kupolát 1471-ben fejezték be. A Firenze jelképének számító építmény fő éke a Brunelleschi által épített kupola, ami egyben az építész legnagyobb remekműve is. A dómmal szemben található a Firenze védőszentjének, Keresztelő Szent Jánosnak felajánlott, nyolcszögletű keresztelőkápolna, amit szintén csak kívülről tekintettünk meg. A Dóm-téren és Firenze történelmi belvárosában elveszni egyszerre felemelő és megnyugtató érzés – minden utca, tér, zeg-zug a múltról mesél, miközben elénk tárja letaglózóan szép építészeti és művészeti remekeit.

Az elveszve barangolás előnye, hogy az ember olyan eldugott helyekre lelhet, mint páldául egy bőrdíszműves termékeket készítő iskola, ahol az előtérben száraz virágok lógnak a plafonról. És hát mi sem mutatja jobban, hogy Firenze a művészetek városa, hogy szinte minden nyilvános parkban láttunk rajzoló vagy festő diákokat a tanáraikkal.

Sétáink során szinte mindig útba esett az Arno folyó mentén található Ponte Vecchio, ami egy középkori híd. Különlegessége, hogy be van építve kis házikókkal, amelyek ékszer- és óraüzleteket rejtenek. A középkorban mészárosok árulták itt a portékáikat, tehát a környék profilja némiképp átalakult. Természetesen zsúfolt volt a város, sok amerikai turista volt, akiknek a piacon a trükkös árusok magasabb áron kínálták a bőr táskákat. A megelevenedő történelem mellett a gasztronómia is Firenzébe csábít, nekünk a fagyi volt a kedvencünk. 2 euróba került és az egyik helyen, az Arno folyó mentén, óriási választék fogadott. Nagy adagokat és nem mű, cukros ízű fagylaltot lehet ott kapni, hanem igazi kenhető, olasz gelato-t. 

A firenzei dolce far niente után összecuccoltunk és leugrottunk a tengerpartra, Viareggio-ba. Egy művész Airbnb házát béreltük ki, rengeteg kerámiából készült utcatáblával és kekszes doboz dekorációval. Mindenképpen szerettünk volna tengerpartra menni, és hát hová máshová mentünk volna, mint Olaszország első tengerparti üdülőhelyére? Viareggio-ban a legtöbb villa vagy nyaraló felújított art déco stílusban pompázik, és itt található a Neptun fürdő, ami 1864-től üzemel Viareggio tengerpartján. (A part egyébként fizetős, 5 euróba kerül.) Nekünk annyiban nem volt szerencsénk, hogy a hét napból kb. 3-4 nap esős, borongós volt. A halpiacot akkor fedeztük fel, amikor az ingyenes strandra sétáltunk ki, mert ilyen is van, de igencsak szemetes volt. Viareggio-ban tett csendes sétáink alatt derült ki számunkra az is, hogy a városban korábban meghatározóak voltak a jachtokat készítő hajóépítő műhelyek, ahol a munka még most is folyik, illetve hogy a Puccini-villa ma múzeumként üzemel, ahol fesztiválokat is rendeznek.

Viareggio legnagyobb előnye az elhelyezkedése, hiszen egy röpke vonat távolságra található számos más város. Mi Pisába és Luccába ruccantunk ki egy-egy napra kedvezményes családi jeggyel. Utolsó napjainkat a tengerparti sétány üzleteiben töltöttük, helyi portékákat vásároltunk. 

Következő útcélunk Pisa volt. Ez Olaszország egyik legrégebbi egyetemének székhelye, 90 ezren lakják. Egy legenda szerint trójai menekültek alapították. Ma a város nagyrészt az idegenforgalomból és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokból él. Nyilvánvalóan kihagyhatatlan a ferde torony, ami Pisa katedrálisának harangtornya. A katedrális mögött álló torony a pisai Dóm tér harmadik legrégebbi épülete a katedrális és a keresztelőkápolna után. Arra számítottunk, hogy rengetegen lesznek itt, hiszen a torony a világ egyik legismertebb és legkülönlegesebb épülete, ehhez képest egészen elviselhető volt a tömeg az előszezonban. Pisa hangulatos kis városka, kedves helyi butikokkal, kávézókkal és fagyizókkal, ódon épületekkel. Nincs túl sok látványosság itt, az atmoszféra teszi különlegessé Pisát.

Luccáról hallottam már korábban, szintén bájos kis település, amire tökéletesen elég egy nap. Még áll a városvédő fal, azon körbemenve szinte az összes fontos negyed bejárható. Sok az olasz fehérköves templom és a hangulatos tér, ahol leülve elmerenghetünk az élet nagy dolgain. Be is tértünk egy filmes plakátokkal díszített kávézóba, ahol isteni finom kávét kortyolgattunk. Szerintem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Olaszországban még a leglepukkantabb helyen is isteni finom a kávé.

Egy négyórás vonatozást követően érkeztünk meg Milánóba, az út végig a tenger mentén vezetett, így gyönyörködhettünk a Cinque Terre régió falvainak látképében. Milánóról olyan infókat kaptam, hogy egy ipari jellegű város kevés látnivalóval és nagyképű, rideg öltönyös bankárral. Én inkább a tipikus nagyvárosi sajátosságokat tapasztaltam, amibe bőven beleférnek izgalmas helyek is. Madridhoz tudnám hasonlítani, nyüzsgő, színes város, sok emberrel és gyors tömegközlekedéssel.

A nagy teraszos szállásunkon való lepakolást követően az első megállónk egy olasz kézműves sörbolt volt, majd a Galleria Vittorio Emanuele felé vettük az irányt, ami számos designer boltnak ad otthonz. Ami feltűnt, hogy sokkal több férfiruha üzlet található szinte minden olasz városban, ahol jártunk, mint női. Nagyon tetszett a Vittorio Emanuele környékén az a kis utcácska, ahol kevésbé ismert olasz tervezők termékeit árulták. Folytatva utunkat, betértünk néhány templomba a Brera negyedben, ami a művészek otthonaként is ismert. (Milánóban egyébként sok templom fizetős.) Meglátogattuk a Castello Sforzesco-t is, ami egy középkori erőd, utána pedig sétáltunk a közelében lévő Sempione parkban. Később a londoni csatornarendszerhez hasonló Navigli felé vettük az irányt, ahol rengeteg étterem közül lehet választani. Itt ettünk pizzát, ami ízre megfelelt, a kiszolgálás gyors volt és az árak is tűrhetőek voltak.

A kihagyhatatlan látnivalók közé tartozik a milánói dóm, aminek a tetejére fel is lehet menni. Gótikus stílusban készült, olasz márványból. Az épület körül tett séta során közelről láthatóak a részletgazdag díszítések, a gyönyörűen megmunkált szobrok és vízköpők. Mi egy nappal a látogatás előtt szereztük be a jegyeket, nem volt vészesen nagy a tömeg. Csak úgy lehet bemenni az olasz gótika mesterművébe, hogy eltakarjuk a vállainkat, ujjatlan felsőben nem, hiszen ez a Milánói főegyházmegye főszékesegyháza.

Milánóban különleges még a Bosco Verticale, ami a Stazione di Milano Porta Garibaldi vasútállomás közelében helyezkedik el. A Függőleges Erdő valójában egy lakótoronypár, ami a tervek szerint mintegy 900 fának nyújt otthont 8900 négyzetméter teraszfelületen. A tornyokat Stefano Boeri, Gianandrea Barreca és Giovanni La Varra tervezték, és már az elejétől fogva részt vettek kertészek és botanikusok is a munkálatokban. Egyébként egész Milánóra jellemző a virágokkal, növényekkel teli teraszok és tetőteraszok jelenléte.

Örültem, hogy idén végre Olaszországban kötöttünk ki, ami nem, nem olyan mint Spanyolország, csak drágább verzióban. Nyilvánvalóan sok mindenben hasonlít egymásra a két kultúra, de természetesen sokban el is térnek egymástól. Én mindkettőt imádom és bármikor visszamennék az olaszokhoz és a spanyolokhoz is. Remélem, hamarosan ismét lesz hozzá szerencsém, mert ezeken a helyeken járva úgy érzem, nemcsak térben, de időben is utazhatok, a kettő együtt pedig felülműlhatatlan élmény. 

Szerző: Valasinyovszki Lilla