Korábban már gondoltam rá, hogy meg kellene írni ezt a cikket, de mindig volt valami, ami miatt nem kezdtem el. Vagy az attól való félelem fogott vissza, hogy ha hosszasan foglalkozom ezzel a témával, akkor engedni fogok a nikotin utáni vágynak, vagy az a gondolat, hogy az én sztorimban nincs semmi érdekes, semmi olvasmányos, semmi világmegváltó, más sokkal nagyobb démonokkal is megküzdöttek. Miért kellene erről írni? Leszoktam, ennyi. Aztán belegondoltam, hogy nekem is segítettek ezek a történetek, szóval megosztom a sajátomat is, bízva abban, hogy lesz olyan, aki megtalálja benne azt, amit keres.

A kezdetek

Ahogyan sokan mások, én is tinédzserkoromban vettem az első doboz cigimet, akkorban potom 2-300 forintért lehetett kapni. Hogy honnan volt rá pénzem, arra nem emlékszem pontosan, valószínűleg zsebpénzből, vagy többen összedobtuk a rávalót. Merthogy a cigizésnek összetartó ereje volt, legábbis akkor erről meg voltam/voltunk győződve. Egyesített, miközben kiemelt.

A lázadás szimbóluma volt úgy, hogy ez természetesen nem volt kimondva – mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy tizenéves, aki tartozik valahová, cigarettázik.

Az első próbálkozások nyilvánvalóan nagyon kellemetlenek voltak, olyannyira, hogy a legelején kocadohányos voltam, de ez hamar megváltozott. Viszonylag korán rászoktam a cigire annak ellenére, hogy a szüleim szinte minden eszközzel próbáltak meggyőzni arról, hogy ez így nem oké és hagyjam abba. Nem sikerült, bár őszintén, nem is nagyon szerettem volna, hogy sikerüljön. Teltek az évek, az általános iskolai bénázások után a gimiben már legálisan is cigizhetett az, aki elmúlt 18. Én nyilván köztük voltam. Mindig az órák közötti szüneteket vártam, na nem azért, hogy cigizzek, hanem, hogy találkozzak a többiekkel, felsőbb évesekkel vagy csoporttársakkal, akikkel sulin kívül is kialakult egyfajta közösség, már korábban.

Akarva-akaratlanul, ezek a találkozások együtt jártak a dohányzással, és ahogy elkezdtem bulizni járni, benézett az alkohol is, aminek természetesen hű társa a cigaretta – mondják sokan, mondtam én is.

Ezután az egyetem, az első munkahelyem és a párkapcsolataim miatt új, más szociális hálóban találtam magam. Továbbra is voltak körülöttem olyanok, akik ugyanúgy dohányoztak, ahogy én, de olyanok is, akik ellenezték a káros szenvedélyemet. Néha nekem is fel-felsejlettek bizonyos ellenérzések, de már nem tudtam elképzelni, hogy nem dohányzom. A cigi ott volt velem a vizsgák előtt, ott, amikor várok a buszra, amikor összeszólalkozom a barátommal, amikor kiakadok a munkatársamra, ott volt reggel, délben, este, és persze az egyes napszakok között. Volt, hogy félóránként, óránként vagy egy alkalommal többször is. Számítottam a segítségére, számítottam arra, hogy lenyugtat, hogy új lendületet ad, hogy stresszmentesít, oldja a szorongásaimat. Jól megvoltunk, gondoltam én, mit sem törődve azzal, hogy rombolom magam közben. És ez így ment hosszú-hosszú éveken keresztül.

Próbálkozások a leszokásra

Noha elképzelhetetlennek tűnt az életem a cigi nélkül, voltak időszakok, amikor próbáltam letenni ilyen-olyan okok miatt, vagy legalábbis azt hittem., hogy le akarom tenni. Mások miatt, vagy azért, mert azért éreztem a testemen a negatív hatásait, vagy mert nem akartam, hogy bárminek a függője legyek. Amikor mások unszolására kezdtem bele a leszokásba, kudarcot vallottam. Bár innen nézve úgy gondolom, hogy az a próbálkozás eleve kudarcra volt ítélve, hiába a nikotintapasz, hiába az ígéretek és a nagy fellángolás. Tettem egy kísérletet, adtam egy esélyt a dolognak, de nem akartam igazán, és azt sem fogadtam el, hogy valaki ilyesmire kér. Akkor úgy voltam vele, hogy meg akar változtatni az illető, és hát ugyanmár, engem te ne…

Nyilván utólag jó lett volna, ha másként fogom ezt fel, de nem így történt. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy mások nem lehetnek pozitív hatással a leszokásra, mert igenis lehetnek. De nekem, akkor és abban a helyzetben nem segített. Jobban szerettem a cigit, mint a személyt, aki szinte azt követelte tőlem, hogy váljak meg tőle. Ez ennyi.

Az egyetem elvégzése után nem sokkal elköltöztem Kelet-Magyarországról Budapestre. Ismét új, más közegbe csöppentem. Még mindig cigiztem, még mindig sokat cigiztem. Pár év kellett, mire elkezdtem tudatosabban élni, egészségesebben és rendszeresen enni, mozogni. Volt, hogy beszélgettünk barátokkal, kollégákkal a dohányzás abbahagyásáról, felmerült a gondolat sokszor, de legtöbbször még csírájában elfojtottam. Nekem a cigi az életem része, én szeretek cigizni, ez van. Viszont voltak olyan napok, amikor sokkal kevesebbszer gyújtottam rá. Például, amikor tudtam, hogy edzős nap van. Nem akartam szenvedni attól, hogy nem bírom az iramot, hogy hamar kifulladok, hogy köhögök stb. Aztán jött egy magánéletbeli változás és kicsit elengedtem magam, majd visszacsöppentem a rendszeres cigizésbe…

Vagyis az, hogy kevesebbszer gyújtok rá, majd így szokom le szépen lassan, szintén nem vált be. Persze, ha kitartóbb vagyok, lehet, hogy sikerül. Nem voltam az, nem hiszem, hogy akartam igazán. Még ekkor sem. Féltem attól, hogy ha megint kudarcot vallok, csalódom magamban. Tartottam attól, hogy a karrierépítés közepette nem fogok tudni fókuszált maradni, nem fogok tudni teljesíteni.

Amikor vállalkozó lettem, már magamnak osztottam be az időm, és elkezdtem jobban keresni. Hiába drágult meg a cigi, erre midig volt pénzem, és már senki sem szólhatott bele, hogy mikor megyek ki rágyújtani. A kapcsolatunkat a világjárvány előidézte elszigeteltség csak erősítette. Ha unatkoztam, ha stresszes voltam, ha a barátaimmal, családtagjaimmal, ügyfelekkel lógtam telefonon, a cigi és olykor az alkohol voltak a társaim…

A fordulat és a tényleges leszokás

Ezzel párhuzamosan és némiképp paradox módon, egyre erősödött bennem a felismerés, hogy a leszokás elkerülhetetlen. Ismét elkezdtem sportolni és egészségesebben étkezni, a cigire pedig úgy gondoltam, mint egy olyan dologra, amitől minél előbb meg akarok mielőbb szabadulni. De hogyan, amikor az életem szerves része? Egyáltalán miért is kell tőle megszabadulnom?

A Coviddal, a világban zajló borzalmakkal, a politikával, a családi tragédiákkal, a karrierrel, az elvándorlással kapcsolatos érzéseim, a csalódottságom, a dühöm és a kétségbeeséseim miatt felhatalmaztam magam arra, hogy legalább ezt a „kis örömet” meghagyjam magamnak.

De terhessé vált az egész. Zavart, hogy nem tudok nélküle élni, hogy már egy óra után hiányzik, hogy bárhol vagyok, egymás után gyújtom meg a cigiket, ha pedig nem tehetem, kiakadok. Nem tudtam kényelmesen utazni, nem mertem bevállalni olyan dolgot, ami mellett nem tudok dohányozni. Lekorlátozott. És ekkor rájöttem, hogy túlmisztifikálom a leszokást, túl nagy feneket kerítek a ciginek és a leszokásnak. Ennél sokkal nagyobb és fontosabb dolgokról kell döntenem az életem során. Ez a dolog ráadásul, mármint annak eldöntése, hogy magam mögött hagyok egy káros szenvedélyt, pedig csak pozitív kimenetelű lehet, már amennyiben sikerül.

De ha tényleg ezt szeretnéd, akkor sikerülni fog, és ez nem csak egy üres frázis. Én is erre gondoltam mindig, amikor valaki ezt mondta nekem, de végül számomra is bebizonyosodott, hogy így van. Pedig, ha valaki, akkor én tudom, milyen évekig dohányosnak és függőnek lenni. Szóval egyre erősödött bennem a felismerés, hogy a cigi letétele elkerülhetetlen, és hogy meg kellene próbálni, de úgy igazán – anélkül, hogy bármilyen cigaretta alternatívát vagy leszokást segítő eszközt alkalmaznék. Szerettem volna bizonyítani magamnak, a lelkemnek, a testemnek és másoknak is, hogy meg tudom csinálni. Elkezdtem olvasgatni cikkeket a témában, hogy milyen káros hatásai vannak a dohányzásnak – ezeket most ide nem írom le, valószínűleg az érintettek tisztában vannak vele, de a Google is meg tudja mondani.

Tény továbbá, hogy cigizni drága mulatság, és persze a leszokók tudnak spórolni is, de ne legyenek illúzióid: ez nem lesz annyira szignifikáns összeg, ne várd, hogy most aztán rengeteg megtakarításunk marad a leszokás miatt. De az biztos, hogy a mai árak mellett a dohányzás egy teljesen felesleges luxus.

És amitől mindenki fél: a nikotin utáni keserves sóvárgás… Én épp betegségből lábadozva döntöttem el, hogy akkor ez lesz a tökéletes alkalom a leszokásra, hiszen míg az ember náthás, rosszabbul esik neki a cigi. Nem is gyújtottam rá 2022. április eleje óta. Azóta egy szálat sem szívtam, és elképzelni sem tudom már, hogy újra dohányos legyek. Nagyon örülök, hogy nem vagyok az, hogy nem vagyok függő. Az eleje szar volt, tényleg, de kibírtam, mert kibírható. Miért ne lenne az?

Lassan 8 hónapja nem cigizek, aminek köszönhetően aktívabb életet tudok élni, sokkal jobban érzem az ízeket és illatokat, nőtt a magamba, a kitartásomba vetett hitem, nem a cigi keretezi és osztja be a napjaimat. Sokkal jobb kedvvel ébredem, élvezem a kávézást cigi nélkül, nagyokat tudok szippantani a friss levegőbe, és nem kell már attól tartanom, hogy bírok ki egy háromórás utat, csak mert nem tudok rágyújtani. Nem szennyezem a környezetemet. Többet vagyok a természetben, írok és dolgozom ugyanúgy, sőt, kevesebb stressz mellett. Elengedtem az egyik legnagyobb mumusomat.

Azért ennek a 17 évnek pszichésen is van lenyomata: néha álmodom arról, hogy dohányzom, egy-egy szálra rágyújtok, de már akkor is gyomorideget érzek, mármint az álmomban. Nagyon rossz érzés kerít hatalmába. Éppen ezért nagy megnyugvást jelent felébredni egy-egy ilyen álomból.

Útravalóul pár tanács azoknak, akik szintén szeretnének elköszönni a cigitől:

1. Ha ideges, vagy nyűgös vagy a nikotinéhség miatt, emlékeztesd magad, hogy valószínűleg azért érzed ezt, mert szervezeted épp hozzászokik a nikotinmentességhez. Vegyél néhány mély lélegzetet, és emlékeztesd magad, miért hagyod abba a cigizést! Egy ideig hagyj fel azokkal a tevékenységekkel és kerüld el azokat a helyeket, amelyek triggerelhetnek!
2. Az első napokban gondjaid adódhatnak a koncentráltsággal, fókuszáltsággal. Próbálj meg ellazulni, meditálj, különösen a leszokás utáni első napokban. Ha teheted, próbáld meg korlátozni az erős koncentrációt igénylő tevékenységeket!
3. Ha alvászavarral küzdesz, kerüld a kávét és a koffeintartalmú italokat; a nikotintapaszt vedd le egy órával elalvás előtt; mielőtt lefekszel, ne egyél nehezet és ne igyál alkoholt; mozogj többet napközben; kövess alvási rutint, amit tarts be hétvégén is!
4. Néhány ember számára úgy tűnhet, hogy a dohányzás segít a szorongáson vagy a depresszión, de ez ne tévesszen meg! A dohányzástól rövid távon jobban érzed magad, de ez azért van, mert a cigarettában lévő nikotin megakadályozza az elvonási tüneteket, nem pedig azért, mert segít a szorongáson vagy a depresszión. Ha szorongsz a leszokás fázisaiban, mozogj többet; strukturáld a napjaidat; jutalmazd magad rendszeresen; beszélgess többet szeretteiddel, vagy súlyosabb esetekben, keress fel szakembert!
5. Oszd meg barátaiddal, családtagjaiddal, hogy elkezdted a leszokást! Az, hogy másoknak is beszámolsz róla, segíteni fog abban, hogy kitartó maradj!
6. Ha attól tartasz, hogy elhízol, ha leszoksz: tessék mozogni és odafigyelni az étrendre. Ha pedig feljön pár kiló, hát van ilyen. Majd lemegy, vagy nem. Most ne erre koncentrálj, hanem arra, hogy megszabadulsz valamitől, aminek már nincs helye az életedben.

A dohányzásról való leszokás minden embernél más és más. Amikor abbahagyod, a testednek és az agyadnak meg kell szoknia a nikotin hiányát. Ez, ahogy korábban is írtam, kellemetlen lesz az elején, de tudatosítsd magadban, hogy a nikotinelvonás nem árthat neked – hacsak nem adod fel és szívsz el még egy cigit!

Egy határozott döntés és egy nagy adag kitartás, ami megerősít testileg, lelkileg, egy kis szenvedés és kész – ne úgy gondolj a leszokásra, mint életed legnagyobb próbatételére, hanem úgy, hogy itt az ideje, hogytúl legyél rajta minél előbb. Ha készen állsz, hajrá, ha nem, akkor bízom benne, hogy hamarosan a te időd is eljön.

Ha bármilyen kérdésed van a dohányzással és a leszokással kapcsolatban, tedd fel nyugodtan, készséggel válaszolok rájuk!

Szerző: Zahorján Ivett, kiemelt kép: Unsplash