Két éve jött össze Tünde és Judit A második aranykor záró epizódjában. Az első magyar leszbikus websorozat alkotói egy sikeres fordulatnak köszönhetően folytathatták a két nő szerelmének történetét. Elkészült, sőt, már túl is van a bemutatón és egy teltházas mozis premieren az A második aranykor, egy szerelem kihívásai címet viselő emberi jogi szappanoperaként jegyzett film, mely sorozat is egyben. Arról, hogyan készült és milyen kihívásokat tartogat a szereplők számára az új évad, Takács Mária rendező mesélt nekünk.

Miért érezted azt, hogy kell a folytatás?

Az én fejemben ez már régóta megvolt. Az első évad végén jön össze a két főszereplő, de valójában ez nem befejezés, hanem egy új kezdet. Eddig a pontig csak online ismerkedtek, és szerettem volna megmutatni, mi történik velük ezután, hogyan folytatódik ez a szerelmi szál immár fizikai közelségben, valóságosan is.

Azok kedvéért, akik most ismerkednek a websorozattal, mi minden történt azelőtt, hogy összejött a két főszereplő, miről szólt az első évad?

Az első évad arról szólt, hogy két nő találkozik az online térben. Egyikük jobban ismeri a társkereső fórumokat, míg a másik egyáltalán nem ért ehhez. Mindkettőjüknek van egy segítője, mint a mesében, és együtt küzdenek meg a különböző akadályokkal. 

Egyik főszereplőnk a fővárosi Judit (Vasvári Emese), aki festő, és egy húszéves kapcsolat után az unokaöccse unszolására elkezd kinyílni és online ismerkedni. A másik főszereplő pedig a középkorú, lakóhelyén köztiszteletnek örvendő vidéki rajztanár, Tünde (Bacskó Tünde), akinek szinte csak az online tér marad ismerkedésre, hiszen, ha vannak is leszbikusok a vidéki kisvárosokban, ők leggyakrabban láthatatlanok. Egyiküknek menekülés, míg a másiknak egy új lehetőség az online világ. Erről szól az első évad, hat részt forgattunk a történethez. A befejező jelenetben a főszereplők táncolnak és tulajdonképpen itt kezdődik el minden. Izgatott, hogyan tudnánk ezt folytatni…

Hogyan jöhetett létre a folytatás?

A Holland Nagykövetség kiírt egy emberi jogi pályázatot, melynek egyik pontja az LMBTQ témakör volt. Először úgy gondoltam, hogy nem érdemes megpróbálni, mert már egy korábbi filmemet is hasonló úton támogatták, így kicsi az esély rá, hogy ezúttal is így lesz. Végül megpályáztuk és nagy örömünkre megkaptuk a támogatást. A pályázaton nyert pénz mellett a Labrisz Leszbikus Egyesület is vállalt önrészt azért, hogy le tudjuk forgatni a filmet.

Miben másabb a folytatás, milyen új témákat hoztál, hoztatok be a történetbe?

Az elmúlt öt évben olyan dolgok történtek Magyarországon a propagandatörvény és a különböző rendeletek hatására, amit gyomorforgatónak érzek. Fontosnak tartottam ezt megmutatni, és a magyar valóságot nagyszerűen össze lehetett szőni egy szerelmes történettel. 

Tízen írtuk, és mivel jogi esetek is szerepelnek benne, bevontam a Háttér Társaság Jogsegély Szolgálatának vezetőjét, Polgári Esztert, aki ennek nagyon örült. Amikor elkezdtük írni a történetet, elővettünk egy csomó olyan esetet, amit meg is sajtóztak. Onnantól kezdve, hogy egy lányt megtámadnak a búcsúban, amiért szivárványszínű táskát visel, őt megvédi valamelyik rokona, akit megvernek, majd nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenved. Olyan eset is volt, hogy az egyik ismerősöm kislányát csak azért igazoltatta a rendőr, mert szivárványszínű szalag volt a hátizsákján, és felszólította, hogy azt sürgősen tegye el. Volt egy olyan eset is, ami konkrétan inspirálta a mostani történetet. Valahol egy vidéki iskolában kiderült, hogy az egyik tanár azonosnemű élettárssal él együtt, ezért a helyi takarító nem volt hajlandó kitakarítani az ő termét. Ezt az esetet a Háttér Jogsegély Szolgálat vitte, segítette azt a tanárt, akit érintett ez az ügy. Egy jó tanár volt, akit kedveltek (mi így tudtuk), mégsem álltak ki mellette a kollégái, nem ment senki oda, hogy hagyd a fenébe, te is teljes értékű tagja vagy az iskolai közösségnek, a városnak… Ehelyett sunnyogásba ment át az egész. Én ettől a történettől is padlót fogtam. 

A főhősöknek is kihívásokkal kell megküzdeniük, vagy mire utal a cím?

A folytatás arról szól, hogy Judit és Tünde két év ismerkedés után összeköltöznek Tünde lakóhelyén, vidéken. Kiderül a kollégák számára, hogy Tünde egy nővel él együtt, és emellett van egy olyan művészeti projektje is, ami nem vállalható az egyik apuka szerint. Ez az egész ügy rátelepszik a kapcsolatukra, a nagy a kérdés pedig az, hogy hogyan küzdenek meg vele. A homofóbia nem csupán az iskola falai között üti fel a fejét, hanem a családi kapcsolatok révén is hoz nehéz helyzeteket. De még a postás is okoz némi fejtörést a szereplőinknek!

A film végére valahogy megküzdenek mindezzel, hiszen az is fontos volt, hogy ne csak a negatívat, hanem valamiféle kiállást is együnk a történet végére, ami a nézőt is bátoríthatja. 

Korábban utaltál már rá, de fejtsük ki kicsit bővebben, mennyivel nehezebb vidéken leszbikusként vagy LMBTQ emberként létezni?

Egy nagyvárosban sokkal jobban el lehet ezzel lenni, akkor is, ha az ember rejtőzködik. De Judit és Tünde nem akar rejtőzködni, viszont ennek vidéken vannak akadályai. Tündének ezzel mindig meg kellett küzdenie, Juditnak pedig rá kell döbbennie a lakóhelyváltozás okozta különbségekre. Vidéken jellemzően nincs leszbikus vagy LMBTQ közösség. Szerintem minimum középvárosnak kell ahhoz lenni Magyarországon, hogy LMBTQ közösség tudjon szerveződni. A történet Tiszaközön játszódik, ami ennél kisebb város, amit 3000 fősre tettünk. Egy ilyen környezetben, ha nincsen olyan hasonszőrű ember, akinek elmondhatnád a problémáidat, nagyon nehéz. Pláne, ha azt hallod a közvetlen környezetedből, hogy ezt nem lehet elfogadni. Egy ilyen környezetben nehéz magadat fölvállalni akkor is ha nincs párod, ha pedig lesz párod és láthatóvá váltok, akkor pedig még inkább nehéz. 

Kínál megoldásokat ezzel kapcsolatban a film?

Egyfajta megoldást kínál, de egyébként lehetne folytatni még és a többi megoldást is kibontani, jobban ábrázolni a személyes küzdelmeket. Nyitott vagyok a folytatásra.

Hogyan határoznád meg az alkotás műfaját?

Szeretem részvételi filmnek nevezni. Ez a kifejezés magába foglalja azt is, hogy többen írtuk a történetet. Úgy használtuk a filmet mint társadalmi és közösségalapú eszközt egyéni és csoportos fejlődésünk érdekében. A film mint alkotás jól tudja képviselni egy kisebbség problémáit, lehetőségeit, jogait. A részvételi film képes arra, hogy növelje egy közösség tagjainak a hitét és önbecsülését. A veszteségeink mellett a lehetőségeinket is beleírtuk, fellelhetőek a történet szövetében. Önkifejezésre bátorít, erősíti a kritikai öntudatot, eszközt ad a pozitív kommunikációhoz. Alapvetően az is részvételi dolog volt, hogy egy olyan könyvtárban forgattunk, ami egyik jó ismerősünk könyvtára, és egy olyan házban volt az egyik fő helyszínünk, ami az egyik Labrisz tag háza. 

A helyszínkeresésnél ütköztetek nehézségekbe?

Az iskoláknál volt nehéz kérdés, mert mindegyik a KLIK-hez tartozik, ezért mentünk egy alternatív iskolába. Alapból ezekben gondolkodtunk. Hallottunk egy jó tapasztalatról az egyik iskolával kapcsolatban, ahol Noár is forgatott, így megkérdeztem a Wesley János Iskola igazgatónőjét, Iványi Júliát, hogy helyet tudnak-e adni a filmnek. Mondta, hogy igen és megtisztelve érzi magát. Nagyon meghatódtam ezen. 

Mit szóltak a színészek az újbóli megkereséshez?

Mielőtt megírtam a pályázatot, megkérdeztem Bacskó Tündét és Vasvári Emesét, hogy szeretnék-e újra eljátszani a két karaktert, mindketten örömmel igent mondtak. Tölgyesy Zolinak (Kai) már akkor mondtam meg, amikor megnyertük a pályázatot. Neki akkor volt a születésnapja, ez volt úgymond az ajándékom, nagyon boldog volt. 

Nagyon örülök, hogy vannak roma szereplőink a gyerekek között és a felnőttek között is, a Független Színház (FüSzi) az Independent Theater jóvoltából. 

Mennyire volt nehéz gyerekszereplőket találni?

Az volt a legnehezebb. Volt egy-két liberális szülő, aki azt mondta, hogy ezzel neki nincs baja, de mi van akkor, ha a gyerek egy ilyen filmben játszik és még csak 14 éves, de majd amikor 18 lesz, ezzel problémája lesz?

Volt-e azzal kapcsolatban fenntartás vagy félelem, hogy a filmet nem engedik levetíteni sehol az LMBTQ téma és a gyerekszereplők miatt?

Egyrészt a film 5 részre bontva 2024 elején felkerül a Labrisz YouTube-csatornájára, másrészt szerintünk 18-as karikát kap, de ettől még lehet vetíteni, sőt!

Feltűnik a Meseország Mindenkié is a filmben. Mi a szerepe a könyvnek?

A Meseország… kicsit a másik pillére a filmnek. A helyi könyvtáros – aki egy nonbináris karakter és szintén nem nagyon tud beilleszkedni a vidéki világba – felolvasást szervez a mesékből és teleplakátolja az utcákat. 

Lehetsz te akármilyen fura, akkor kerülsz célkeresztbe, amikor megnevezed magad és ezzel együtt elkezdesz láthatóvá válni. Mert akkor jön a probléma, amikor azt mondod, hogy te máshogy látod a világot és más vagy. Ha a többség ezt nem tudja elfogadni, akkor abból konfliktus van. És nem kell ehhez melegnek lenni. Azzal, hogy Kai elkezdi kiplakátolni a Meseország…-ot, kilép a saját komfortzónájából.

Megéri kilépnünk?

Igen. És szerintem erre mindenkit hajt egy erős belső drive. Azzal, hogy a filmben egy karakternek lesz több támogatója és ő viszont támogat, így igen. Tünde és Kai a könyvtáros szövetségesek, számíthatnak egymásra. A film végére azt is gondolhatnád, hogy ilyen is lehetne Magyarország, mint a mesében. Ez a meseallegória is megállja a helyét, mert több szinten lehet vizsgálni a filmet. Ha picit máshol lenne az országunk, mondjuk pár ezer kilométerre nyugatabbra, akkor éppen olyan is lehetne, ahogyan a film végződik. 

Már volt egy teltházas mozis premiere a filmnek, melynek kapcsán felmerül a kérdés, hogy lesz-e a vetítéseknek még folytatása?

Szeretnénk elkezdeni moziban vetíteni a filmet, beszélgetéssel egybekötve, reflektálva a mostani helyzetre. Szeretnénk vidékre vinni, ami egyfajta misszió is. Izgalmas lesz a vidéki közönségnek vetíteni, mert akkor mi is látjuk, hogy mennyire tudnak ezzel azonosulni. A korábban is említett vállalásunk, hogy 2024-ben a folytatás is felkerül sorozatként a netre, de a mozi egy egységesebb élményt ad, így ha van rá lehetőség, érdemes nagyvásznon megnézni. A többségi társadalom tagjait is várjuk a moziba, hogy megnézzék a filmet és beszéljünk róla velük, ők pedig velünk.

Szerző: Mihucza Niki, kiemelt kép: részlet a A második aranykor, egy szerelem kihívásai című filmből