2023 március közepe, vége felé érkeztünk haza Miamiból, emlékszem, annyi minden járt a fejemben e cikk írása közben, hogy fogalmam sem volt arról, hogy kikerekedik-e belőle egy értelmes gondolatfolyam, és ki tudom-e fejezni azt, amit érzek ezzel az utazással kapcsolatban. Ha gondolod, hallgasd meg a Miamiról készült podcastet is!

Szóval az úgy volt, hogy eredetileg azt terveztük, hogy visszatérünk New Yorkba, bepótolni a 2019-ben kihagyott dolgokat. Az az utazás végül nem jött össze, így a kapott voucher birtokában elkezdtünk agyalni, merre lenne jó menni. Év elején szerettük volna lebonyolítani a tripet, és nyugati irányba nézelődtünk. Ekkor jött a képbe Miami…

Jó tudni, hogy a Florida államban található Miami csupán két szélességi fokra északra található a Ráktérítőtől, a Csendes-óceán partján. Éghajlata a trópusi és a monszuni között van, emiatt a nyarak itt forrók és csapadékosak, míg a telek melegek, a novembertől májusig tartó időszakban lényegesen kevesebb csapadékkal. Mi ugye márciusban voltunk ott, az idő pont olyan volt, amit egy Miamitól várni lehet – meleg volt, sok napsütés és csak az utolsó napon esett eső. Viszont, ha kicsit később, mondjuk a nyári hónapokban mentünk volna, fullasztó meleg várt volna minket. A nyár forró, a tenger és a sok, tényleg sok, eső miatt pedig nagyon nagy a páratartalom, akár 80-90%-os is lehet. Hurrikánszezon is van a térségben, ez hivatalosan június 1. és november 30. közé esik – noha a hurrikánok általában elkerülik Miamit, viharok, tornádók előfordulhatnak. Az óceán vize amúgy egész évben extra kellemes, januárban is 22 fok körül van, ezt a langyos Golf-áramlatnak köszönheti. Az előrejelzések szerint Miamiban márciusban 59% esély van napos időre, 41% felhős időre és kb. 18mm csapadék hullhat ebben a hónapban. Szóval a klíma több, mint perfect és ilyenkor nincs annyi belföldi turista sem. 

Na, akkor érjünk oda végre! Sok óra repülés és egy röpke háromórás londoni átszállás után az esti órákban landoltunk Miamiban, egyébként a British Airways-szel repültünk. (Talán azt nem írtam még, hogy általában a Skyskanneren vagy a Google Flights-on keresgélek repjegyek után, de sokan a Momondo-t is használják.) Szóval a Miami reptér előtti káoszból az Uber sofőrünk mentett ki, akit nagynehezen sikerült megtalálnunk (akkor még nem volt netünk, csak wifi, ami kint a parkolóban nem nagyon működött). Szóval miután ráakadtunk a sofőrünkre, ő egyenesen a kertvárosi, AirBnB-n foglalt apartmanunkig vitt minket. Ez a szállás akkor, 2023-ban 2 főre, 7 éjszakára 278 000 forint volt. Ez Miamiban elég jó árnak számít és a környék is biztonságos, őrzött terület volt, a 89. és 90. utca tájékán. Egy kedves nő volt a házigazdánk, a családi háza mellett voltak az apartmanok, ennek az egyikében laktunk mi. 

Pár óra alvás és a helyi városi wifi (Xfinity) beszerzése után másnap fejest ugrottunk abba, amit én úgy hívok: óvatos hedonizmus. Ez nem más, mint a dolgok éber, tudatos befogadása úgy, hogy közben teljes mértékben átadjuk magunkat mindannak, ami ránk vár.

Aha, de miért pont Miami?

Noha Miami egy amerikai nagyváros, inkább egy álmos, lelassult, tipikus déli hely, ahol az emberek tényleg jól akarják érezni magukat, de csak délelőtt 11-től. A luxusszállodák és a milliárdosok villái mellett az ottani középosztály visszafogottabb, csendesebb életmódja is megelevenedhet előttünk, ha elhagyjuk Miami Beach-et és kicsit beljebb megyünk a Downtownból, valamint a szegényebb lakónegyedek is felfedik arcukat.

Drága, giccses, harsány, felszínes, rongyrázós – sokak fejében így él a dél-floridai város, amit a tagadhatatlanul impozáns óceánpart, az óriási felhőkarcolók, a luxusautók, a pörgős éjszakai élet és annak minden velejárója kereteznek. Tény, hogy ez az oldala is megvan, de nem kifejezetten csak erről szól. Nekem gyerekkori vágyam is volt ide eljutni, szóval amikor ez valóra vált (jóval később), már csak azt kellett kitalálni, hogy miből, hogyan, mit, mikor… és miből. 😀

Ami az anyagiakat illeti, akárcsak Szingapúrban, az is jól tudja magát érezni, aki nem ragasztotta magát körbe nyolc rétegben dollárral. Való igaz, vannak dolgok, amik relatív drágák, főleg South Beach-en, de ha elárulnám, mennyi pénzzel érkeztem, lehet nem hinnétek nekem. Szóval az a lényeg, hogy nem voltam annyira kitömve, mégis jól éreztem magam. Volt, hogy bicikliztünk vagy tömegközlekedtünk (bár a busz gyakorlatilag akkor jön, amikor akar, nem a legkényelmesebb közlekedési mód, cserébe a Lyfttel és társaival lehet spórolni, de erről majd később), nem ettünk fancy helyeken mindennap és nem shoppingoltunk feleslegesen. A szállást megoldottuk jó áron, a repjegyhez pedig volt voucherünk egy lemondott New York-i út miatt. Úgyhogy nem kell annyira megijedni a költségektől, bár tény, hogy oda kell figyelni, ha valaki spórolni akar.

Na de jöjjönek a programok! Miami Beach-csel kezdtük, és persze nem csalódtunk. A legendás, 16 km-es óceánpart hozza azt, amit a filmekből, sorozatokból ismerünk, és erre persze a valóság jócskán rá is tromfol. South Beach-re érve sokféle étterem, bár, kávézó csábítja azokat, akik a város legdrágább részén szeretnék jól érezni magukat. Ha nem is ülünk be kajálni, akkor is érdemes eltekerni South Beach végére, tényleg megéri, a bájos pasztelles, retro feelingű Art Déco negyed különleges látványt nyújt. A Citi Bike-ot igénybe véve South Beach-ről Mid Beach-re, majd North Beach-re tekertünk. Utóbbinál több „hagyományos” üzlet, kisbolt, street foodos található, jóval megfizethetőbb áron. Ezen a környéken több bevándorló él, kevésbé turistás, sok nemzetiségi hely, elég autentikus a környék.

Ha valakit érdekelnek a celebek villái, a Biscayne-öbölben sétahajóval meglesheti Antonio Banderas, Puff Daddy, Gloria Estefan, Shakira, Cher, Matt Damon, Ricky Martin, Jennifer Lopez, valamint neves üzletemberek rezidenciáit és a kisebb szigeteket. A hajóról páratlan kilátás nyílik a belváros felhőharcolóira és a kikötőre.

Fiesztával dicsérd a napot

Ami különösen szimpatikussá tette a várost – már az odautazásunk előtt is – az az, hogy közel van Dél-Amerikához és a Karibi-térséghez, így sok ponton kapcsolódik e kultúrkörökhöz. Ezeknek az etnikai, vallási, kulturális közösségeknek a tagjai jóllehet, egy jobb élet reményében hagyták el hazájukat, majd honosították meg hagyományaikat, szokásaikat a határaikon túl is. Mindennek köszönhetően Miami tényleg egy izgalmas, sokszínű olvasztótégellyé vált, és talán már korábban is jeleztem, hogy én ezt nagyon szeretem egy városban.

Ha latin-amerikai, azon belül is kubai vibe, akkor Little Havana. Ezt a negyedet vétek lenne kihagyni azoknak, akik szeretnének egy nagy kanállal merni Miami autentikus déli hangulatából. Little Havanában élnek hondurasiak, nicaraguaiak és más Közép-Amerikából és a Karib-térségből érkezettek is. Arról, hogy milyen a városrész egy átlagos hétköznapon, személyes tapasztalatunk nincs, hiszen ottjártunkkor zajlott az USA legnagyobb latin-amerikai fesztiválja, a Calle Ocho. A kávézókkal, éttermekkel, cukrászdákkal, szalonokkal, zenei klubokkal telepakolt főutca ilyenkor egy óriási fieszta helyszíne lesz – élő zene, street food, rengeteg ember és egy óriási latin-amerikai karnevál képe fogadja az odalátogatókat. Percekig megszólalni sem tudtunk, jóleső kultúrsokk lett úrrá rajtunk; csak figyeltünk, mosolyogtunk és igyekeztünk teljesen átszellemülni, hogy nehogy lemaradjunk erről a tényleg nem mindennapi élményről…

A déli életérzésből Little Havanában kaptunk a legtöbbet, bár a latin-amerikaiakkal való együttélés nyomai mindenhol jelen vannak a városban, ahogy a karibi diaszpóráé is. Ha azonban még inkább szeretnénk elmerülni a karibi stílben és a spanyol hagyaték esszenciáiban, érdemes kicsit „lejjebb” vonulnunk, egyenesen Key Westig, ami mindössze 151 km-re van Kubától.

Egy bájos, nagy verandás házakkal, apró üzletekkel, egzotikus növényekkel, chilles romkocsmákkal és hangulatos vendéglőkkel, valamint mesés óceánparttal szegélyezett szigetről van szó, amibe Tennessee Williams és Ernest Hemingway is beleszeretett. Kicsit turistás, kicsit kiművelt, de még így is nagyon szimpatikus.

Ez a paradicsomi kis üdülőhely olyan 3,5-4 órányira van Miamitól. Mi autóbérlés helyett egy GetYourGuide-on foglalt buszos tripen vettünk részt, így jutottunk el a szigetig. Azt leszámítva, hogy biztonságban odaértünk, majd vissza Miamiba, sok jót nem tudok elmondani erről az útról – a busz kényelmetlen volt (keskeny ülések, indokolatlan légkondizás este is, lapos gumi miatt – hagyok időt – az út második felében lassabb haladás stb). Nem beszélve arról, hogy majdnem egész úton igyekeztek ránk tukmálni a partnercégek szolgáltatásait. És hát összességében – a mi meglátásaink, igényeink alapján – Key Westre nem elég pár óra, visszagondolva örültünk volna még egy-két teljes napnak a szigeten.

Key West az a hely, ahol életem főművét írva szívesen eltölteném öreg napjaimat – gyakran járnék a Schooner Wharf Barba Strawberry Prosecco Martinit vagy Key West Sunset Ale-t szürcsölgetni, finom grillkajákat enni, majd kiruccannék biciklivel a partra, aztán a verandámon üldögélnék, és elmerengenék az életen újra és újra. Talán majdnem ezt egy olcsóbb helyen is megtehetem, de a gondolat maga olyan szép. Na mindegy.

Művészet, meg amit akartok

A Pérez Art Museum Miami egy művészeti múzeum (gondoltad volna?), aminek fókuszpontjában a 20. századi és kortárs művészet, valamint az Atlantic Rim kultúrái állnak; találhatunk itt alkotásokat Amerikából, Nyugat-Európából és Afrikából egyaránt. Februárban nyílt meg Yayoi Kusama „Love is Calling” kiállítása a Pérezben, de többszöri próbálkozásra sem sikerült megnéznünk. A múzeum hiába próbálkozott a sávos beosztásokkal, egyszerűen túl sokan érdeklődnek a japán művész tárlata iránt, így mindig teltházba futottunk. Ha olyasmi, mint amit Japánban láttunk, akkor nem kár érte.

Számos izgalmas művészeti törekvést láthattunk az intézményben Kusamán kívül is, különösen a latin-amerikai és a karibi alkotóktól. 

Jobb fent: Firelei Báez: Bloodlines (részlet), bal lent: Leonardo Eirlich: The Classroom & The View, jobb lent: George Segal: Abraham’s Farewell to Ishmael

És ha már kortárs művészet, az ingyenesen látogatható Institute of Contemporary Art Miami is megér egy misét. Ez a Design Districtben található, ami köztéri szobrairól, izgalmas építészeti megoldásairól, sztárséfeket alkalmazó éttermeiről, luxusüzleteiről híres. Visszatérve a múzeumra, ahogy a weboldalán is olvasható, a kiállításain, programjain, illetve állandó gyűjteményén keresztül az intézmény fő célja, hogy nemzetközi platformot biztosítson a helyi, feltörekvő és alulértékelt művészek munkáinak.

Értékelhető volt a „Hervé Télémaque: 1959–1964” című tárlat, amely a művész első öt évére ad mély rálátást, valamint a „Michel Majerus: Progressive Aesthetics” kiállítás, ami a kapitalizmus és a kulturális imperializmus gazdag és változatos interpretációinak áttekintését végzi a művész látásmódján át. Nem gondolom, hogy rengetegen látogatnák a múzeumot – mivel hamarabb értünk oda kicsivel, az utcán összefutottunk a múzeum egyik dolgozójával, aki kedvesen beinvitált minket és szinte promózta a múzemot. Mondtuk, thank you, épp oda tartunk. 

Bal fent: Allora & Calzadilla: The Camels Hump and the Ironing Board, jobb fent: Hervé Télémaque: Étagére (pour une carte du tendre), jobb lent: Michel Majerus: Pornography Needs You

Kilépve a kortárs művészeti terekből és a Design District csillogásából, onnan 1-2 kilométerre találjuk a graffitikkel tarkított, kiállítótermekkel, galériákkal, laza vendéglátóhelyekkel, kézműves sörfőzdékkel tűzdelt Wynwood negyedet és a Wynwood Walls-t, ami nem más, mint egy szabadtéri graffiti múzeum. Az underground kultúra érintése és a hanyag elegancia miatt ez lett az egyik, ha nem a leginkább kedvelt városrészem Miamiban. A Little Haiti mellett elhelyezkedő területnek gazdag történelme van, egy ipari negyedből fejlődött ki, majd a gangek uralták. És noha észlelhetők még bandatevékenységek, valamint az elszegényedés, szerhasználat jelei is láthatóak, van egy sajátos hangulata, amit mindenképpen érdemes megtapasztalni. 

Zöld, zöld, zöld

Miami belvárosa amolyan betondzsungel – felhőkarcolókkal, rengeteg autóval, sőt, minirobotokkal, amelyek afféle futárokként funkcionálnak (igen, tényleg!). A város igyekszik fejleszteni a tömegközlekedési rendszerét is, de egyelőre az elég esetlegesen működik, ahogy fentebb is emlegettem a buszok kapcsán. A városnak van metrószerű tömegközlekedési formája is, ezt mi nem használtuk. Ha nem vagyunk nagyon időhöz kötve, akkor igen jó dealeket tudunk leakasztani a Lyfttel. De ettől függetlenül is elmondható, hogy ez a szolgáltatás sokkal olcsóbb, mint az Uber – akkora a különbség köztük, hogy utóbbit egyáltalán nem ajánlom. A sofőrök barátságosak, bár sokan csak spanyolul tudnak. Aki angolul is beszél, azzal jót társalogtunk például arról, hogy a Miamiban élők mennyire nem szeretik a pörgős New Yorkot, hogy Wynwoodban a graffitik vonzották be a turistákat, ami visszafogta a bandák uralmát a rendőrség közbelépése miatt, hogy vannak férfiak, akik szeretik elhúzni a romantikus online társalgásokat azzal, hogy kéretik magukat, vagy, hogy melyek a legjobb kubai vagy mexikói kajáldák a környéken stb.

Hogy innen hogyan fogok áttérni Miami gazdag növényvilágára, nem tudom, de a lényeg, hogy azt is megszerettük ebben a városban, hogy minden, még a Downtown Area is, telis-tele van pálmafákkal és különböző egzotikus növényfajokkal. Sőt, az apartmanunk környékén sok gyíkkal, mókussal és kakassal (!) találkoztunk. (Kubában a kakas az erő és a hatalom jelképe, Little Havannában sok ilyen szobrot is lehet látni.)

De, ami számunkra az egyik „legvadabb” és legemlékezetesebb (helyi faunával kapcsolatos) élmény volt az utazás alatt, az a mintegy 6 ezer négyzetkilométer területű Everglades Nemzeti Parkban látott vadon élő aligátor volt. Mi az Everglades Holiday Park nevű létesítménybe érkeztünk, szintén busszal és szintén a GetYourGuide-on foglalt trip keretében. Ez egy jóval kényelmesebb és jobban szervezett út volt. Első körben az airboatozáshoz álltunk sorba (az airboat egy sima aljú, fémtestű, légcsavaros meghajtású csónak – ezzel a legkönnyebb bejárni a sekély vizenyős terület egy részét (ahogyan Horatio Caine is tette a Miami helyszínelők főcímében). Ezután volt egy úgynevezett wild life show is és baby aligátorral is lehetett fotózkodni. Ezeknél a programoknál a nagyüzemi turizmus elevenedett meg előttünk, ugyanakkor ahhoz, hogy a veszélyeztetett világörökségi helyszínként számontartott Nemzeti Park érzékeny ökoszisztémája fennmaradjon, támogatásra van szükség, a gyűjtések pedig a hasonló programokon is folynak. Hogy nem lehet-e esetleg más programmal helyettesíteni a kis aligátorok fogdosását, gyömöszölését, az már egy másik kérdés…

Az Everglades-ben aligátor mentés is zajlik – azokat a példányokat, amelyek lakott területeken tűnnek fel, alapesetben elaltatnák, de az Everglades és a Gator Boys munkája révén megmenekülnek és élhetnek tovább, igaz, fogságban.

Záró gondolatok

Létezik egy olyan jelenség, amit úgy hívnak: „utazók bűntudata”. Korábban hallottam már róla, de az utazás előtt olvastam jobban utána és a Glamour+ felületén is megjelent azóta egy cikkem ebben a témában.

Nos, ez elsőre elég „first world problem”-nek tűnik, de manapság egyre több dolgot bélyegzünk annak, majd hagyjuk elsikkadni, pedig szerintem érdemes a hasonlókról beszélni. Persze lehet, hogy nem én vagyok a legalkalmasabb személy arra, hogy elindítsam/folytassam az erről szóló párbeszédet, az utazással vagy utaztatással hivatásszerűen foglalkozók valószínűleg többet és hitelesebben tudnak az ilyesmiről beszélni. Az utazók bűntudatát ugyanakkor bárki érezheti; a digitális nomádok és azok is, akik évi kétszer utaznak.

Az infláció, az ingatag politikai helyzet, a háborúk, a járványok, a természeti katasztrófák, a klímaválság és a személyes krízisek közepette az emberben felmerülnek bizonyos kérdések. Helyénvaló-e utazni ilyenkor? És ha már úgy döntöttem, lesz-e elengedő időm, lehetőségem arra, hogy felfedezzem az adott helyet A-Z-ig? Milyen hatásom lesz a helyi közösségekre és a természeti környezetre? Mi lenne, ha az utazásra szánt pénzt inkább félretenném? Mit éreznek az utazásom alatt a hozzátartozóim, barátaim, akiket „otthon hagytam”? 

Azt gondolom, fontos, hogy felismerjük, hogy attól még, hogy lehetőségünk van utazni, még érezhetünk bűntudatot ezzel kapcsolatban. Ezzel együtt elgondolkodtam a fenti kérdéseken és a következőkre jutottam: én választottam azt, hogy utazásra költöm a pénzemet, aminek következményeivel szembe kell/tudok nézni (kevesebb megtakarítás és anyagi kitettség a válságosabb időszakokban, továbbá adott esetben több adakozás, önkéntes munka az egyensúly fenntartása érdekében). Az utazást, bárhová megyek is, igyekszem mindig alaposan megtervezni, hogy legyen időm, energiám felfedezni annyi dolgot, amennyit csak tudok. Ugyanakkor előfordul, hogy az útiterv módosul – hagyni kell alkalmat az improvizálásra is, mert sokszor ezek adják a legemlékezetesebb élményeket. Környezetvédelmi szempontból számos praktikus dolgot lehet tenni annak érdekében, hogy még fenntarthatóbb legyen az utazás – a szálláshely kiválasztásától kezdve a közlekedési módokon át az étkezésig. Igyekszünk mindig támogatni a helyi kereskedőket, szolgáltatókat. Érdemes továbbá felkészülni arra, hogy ezek közül egyik vagy másik nem mindig jön össze – ezzel így vagy úgy, de együtt kell tudni élni, vagy nem kell utazni.

Helyi dolgok Miamiból és Key Westből

Voltak, vannak bennem ellenérzések, de összességében a magam nevében kijelenthetem, hogy sokkal többet kaptam Miamitól, mint amennyit vártam tőle.

Azok a dolgok, amelyek ma meghatározzák jelenünk valóságát, sokszor nagyon frusztrálóak és nyomasztóak, de éppen ezért fontos, hogy legyünk hálásak azért, hogy legalább pár napra kiszakadhatunk és fellélegezhetünk. Ha pedig egy ilyen sokszínű, felfedezésre váró szubtrópusi nagyváros adja ehhez a hátteret és gatyám sem megy rá… Hát köszönöm, elfogadom.

Ui.: Miami egyébként nem engedett el könnyen minket – a British Airways az indulás előtt pár órával törölte a járatunkat, így kaptunk plusz két napot. Szép volt, jó volt, megkaptuk a refundot. End of the story.

Szerző: Zahorján Ivett

Previous
Next