Munkái megjelentek mesekönyvek lapjain, a The New Yorker magazinban és a Hermès divatház kiegészítőin is. Illusztrációi és kiadványai a legnagyobb nemzetközi gyermekkönyv kiállításokon szerepeltek, és számos hazai díjat is bezsebelt már. Honnan indult és milyen út vezetett a szakma és a nagyközönség elismeréséig? Kárpáti Tibor illusztrátorral beszélgettünk.

Ha jól tudom, már gyermekkorod óta a rajz az egyik legfontosabb dolog az életedben. Örökölted a művészi vénát?

Igazából nem kellett sokat gondolkodnom rajta, hogy milyen pályát válasszak. Óvodás korom óta a rajzolás ment a legjobban, így adott volt, hogy ezt az utat kell tovább vinnem. A szegedi tanárképző főiskolán kezdtem el komolyabban foglalkozni a rajzolással, az ott töltött két év alatt fejlesztettem fel magam arra a szintre, hogy a MOME grafika szakára felvételt nyerjek. Családomat illetően, édesapám színész volt, mellette pedig rengeteget szinkronizált, többezer filmet jegyeznek tőle. Ő már nincs velünk, de a hangja által néha mégis.

Mikor, hogyan jött a mesekönyv illusztráció? 

Elég hamar megmutatkozott a MOME képzés keretein belül, hogy ehhez jó érzékem van. A bolognai gyerekkönyvvásár illusztrációs kiállításába beválogatták az iskolai feladatként készült munkáimat. Azután született meg az elhatározás, hogy ebbe az irányba megyek. Ez 2001-ben volt.

Az első könyvem pedig öt évvel később jelent meg a Csimota Kiadónál, Piroska és a farkas címmel. A klasszikus történet szöveg nélküli, pixeles feldolgozása nemzetközi visszhangot váltott ki. Ez tekinthető a legnagyobb mérföldkőnek a szakmai életemben, ennek rengeteget köszönhetek.

Van olyan társművészeti ág, ami hat rád az alkotáskor?

Leginkább a zenéből inspirálódom. Persze, csak akkor, ha már megvan az alapötlet és az elképzelés, de utána már nagyon jól visz tovább. Érdekes, hogy bármennyire is vidámak a képeim, ennek ellenére a szomorkás hangulatú zenék adnak hozzá leginkább az alkotásfolyamathoz.

Ha megvan az ötlet, akkor azonnal papírra veted azt, vagy először fejben vázolod a koncepciót? Miben más ez a folyamat a pixel képek esetében?

Igen, alapvetően két stílust kérnek/kértek tőlem. Az itthon készült gyerekkönyv illusztrációimat szinte kivétel nélkül a rajzos stílusommal csináltam, de amióta megritkult az ilyen jellegű megbízásom, egyre kevesebbet kerül elő ez a stílus és szinte csak a pixeleket használom.

A rajzos stílusnál az a bevált recept, hogy csak akkor kezdek neki az alkotásnak, amikor a megfelelő rajzeszköz van a kezemben. Mivel ezek gesztus rajzok, nem firkálgatok vázlatokat, mivel az a tapasztalatom, hogy szinte mindig az első skicc a legjobb és legkifejezőbb. A pixelek esetében nincs ilyen megkötésem magammal szemben, hiszen inkább egy tervezőgrafikusi attitűdöt kíván a kockák pakolgatása.

A The New Yorker magazinnak is készítettél illusztrációkat, majd a Hermès art directorának figyelmét is felkeltetted. Mesélj ezekről a találkozásokról!

Valóban dolgoztam nekik hosszú éveken keresztül, 2006–2018 között jelentek meg a magazinban képeim, képregényeim. Összesen nagyjából 50 számban szerepeltek a pixeleim. Illetve a 2011-es The New Yorker Festival arculati eleme lett a városról készített rajzom, a New York-i taxik tetején és a buszok oldalán ott díszelgett a pixelképem. Erre azért büszke voltam. Bányai István volt az, aki beajánlott az újság művészeti vezetőjének anno. Ő épp a sokadik címlapját készítette nekik ebben az időben, példaképem és mentorom azóta is.

A kérdés második felére válaszolva, még 2007-ben, Bolognában, a könyvvásáron találkoztam össze a legnagyobb sikereket jegyző francia gyerekkönyvkiadóval, az Éditions MeMo-val. Később meg is jelent náluk egy könyvem, majd ezt fedezte fel magának az Hermès egyik művészeti vezetője. Ha jól emlékszem, akkor a Pompidou központban található könyvesboltban talált rám. 

Hogyan zajlott az együttműködés?

2018-ban találtak meg először a kiegészítők őszi-téli kollekciójának művészi katalógusával. Jó pár éve bevett gyakorlat, hogy a termékeket bemutató fotókatalógus mellé nyomtatnak egy illusztrált, művészi kiadványt is. Abban az évben a játék volt a kollekció tematikája, így jöhettem én a képbe, a pixeleimmel videójátékot imitálva. Amikor újra megkerestek, már egy komolyabb megbízást kaptam, egy emblematikus Hermès terméket tervezhettem, egy 1×1 méteres férfi sálat. A Faubourg Party címet kapta, mivel a párizsi üzlet bulihelyszínné alakul a képen. Öt színvariációban jött ki, illetve nyakkendő is készült a sálon szereplő figurákkal, hét különböző színben.

A legújabb, általam tervezett Hermès sál a Madison Party címet kapta. Kifejezetten a New York-i Madison Avenue 706 alatt található bolt megnyitójára készült limitált példányszámban. 500 darabot csináltak belőle és három nap alatt el is kapkodták. A másik büszkeségem egy Haut à Courroies (HAC) Cargo táska a sálon található figuráimmal kihímezve. Szintén nagyon kevés készült belőle, az árát pedig nem is merem elárulni.

Mennyire kapsz szabad kezet az alkotás során?

Első körben viszem az ötleteket, majd közösen gondolkodunk rajta tovább. Nagy hangsúlyt helyeznek a csapatmunkára, ami remekül is működik. Az Hermès-nél inkább az együtt gondolkodásban hisznek, de nincs megkötve a kezem.

Mit tanácsolnál egy pályakezdő grafikusnak?

Dolgozzon nagyon sokat és csináljon nagyon jót! És azonos színvonalon dolgozzon, bármilyen megbízás is találja meg. És reklámozza magát minél több felületen (nem úgy, mint én), hogy látható is legyen, amit csinál.

A MOME egyébként már harmadik éve szervez tanfolyamot kifejezetten illusztrátoroknak és a képzésen belül havonta 7-8 előadó tanár váltja egymást. Ezen a képzésen én is előadó vagyok, és mindegyikünk célja, hogy tudásunk maximumát nyújtsuk. Ezt a képzést abszolút ajánlom azoknak, akik jobban bele szeretnének látni az illusztrációs munka világába, mert többféle megközelítésből is megérthetik az illusztrátor szakma rejtelmeit.

Szerző: Pölz Klaudia