A címben lévő idézet a melegellenes törvény kapcsán kapott szárnyra, amelyre nem szeretnék annál több több karaktert pazarolni, minthogy leírom: a létezés nem propaganda vagy reklám, és pláne nem fikció. Úgy gondolom, hogy a hiteles iinformáció és megismerés a két alappillére annak, hogy képet kapjunk olyan emberekről és csoportokról, akikről szinte semmit sem tudunk. Ehhez a dokumentumfilmeket tartom az egyik legjobb eszköznek, ezért most hátom LMBTQ témájú dokut hoztam nektek. Azt gondolom, amíg vannak itthon ilyen kiváló alkotók és hétköznapi hősök, akik vállalkoznak arra, hogy az élettörténeteiken át láthatóvá váljon az igazság, addig nincs minden veszve. Innen is üzenem: köszönöm, hogy vagytok!

Eltitkolt évek (2009)

Sokan még mindig azt gondolják, hogy leszbikusok, melegek nem is léteztek a rendszerváltás előtt, és az, hogy megjelentek és láthatóvá váltak, csak valamiféle nyugatról jött divathullám része. A filmben 11 magyar (45 és 70 év közötti) nő beszél arról, milyenek voltak eltitkolt éveik: hogyan fedezték fel identitásukat és hogyan próbálták magukat megnevezni. Igalmatlanul bátor dolognak tartottam, hogy a filmben megszólaló leszbikusok vállalkoztak arra, hogy elmeséljék nekünk igaz történeteiket. Mindegyik sztori más, mindegyik hihetetlenül érdekes, emellett elgondolkodtató.

Napjainkban egy bizonyos korosztály már elképzelni sem tudja, milyen az, ha nem tudsz azonnal elérni valakit, kapcsolódni valakihez, pláne azonos neműként ismerkedni. Felvállalni és megélni sokszor pedig még ma sem könnyű, sőt. Felmérések sora bizonyítja, hogy messze vagyunk még attól, hogy senkit ne érjen hátrányos megkülönböztetés a többségtől eltérő orientácója vagy identitása miatt. Ráadásul a jelen politikai helyzet arra enged következtetni, hogy vissza akarnak vinni egy egész társadalmat a tűrt és tiltott dolgok korszakába. Kábé oda, amiről a film több szereplője is mesél. Kérdés, hogy hagyjuk-e.

Leszbikusok (ahogyan melegek, biszexuálisok, queerek, aszexuálisok, transzneműek…) mindig is voltak és lesznek. Ezt az Eltitkolt évek is bizonyítja, melynek történetei a rendszerváltáson innen és túlról is szólnak; az 56-os forradalomtól kezdve a megalkuvó 60-as 70-es éveken keresztül, a 80-as évek alternatív kultúráján át a rendszerváltás által lehetővé tett meleg és leszbikus mozgalom megszerveződéséig. A sokszor feltett „de minek kell vonulniuk?” kérdésre és az „oké, de csinálják a négy fal között!” mondatra is választ kaphat bárki, aki megnézi a filmet.

Hiszen honnan kaphatna az ember valódi, hiteles információkat, ha nem azoktól a nőktől, akik tetőtől talpig tudják, hogy milyen leszbikusként élni? És azt is tudják, milyen éveket, életeket eltitkolni…

Rendező: Takács Mária (A film megtekinthető az Indafilmen.)

Anyáim története (2020)

„Minden gyerek története úgy kezdődik, hogy megszületik. Egészen biztosan veled is így történt. Van, akit az a néni nevel fel, aki megszülte, és van, akit másik. Van, akinek egy anyukája van, és van, akinek még több.” – így kezdődik az a mesekönyv, amit Nóra és Virág kezd el írni érkező gyermeküknek, a várakozás időszakában. A filmben egy leszbikus pár és örökbefogadott kislányuk családdá válásának lehetünk részesei. És valóban olyan, mintha mi is végig ott lennénk velük, köszönhetően az alkotók által különös érzékenységgel végigkísért időszaknak.

A film közel öt éven át készült, felölelve és a főszereplők személyes történetén át bemutatva azt az élethelyzetet is, amin nagyon sok azonos nemű párnak át kell mennie, ha családot szeretne. 2021 márciusától a magyar kormány törvénnyel akadályozza, hogy azonos nemű párok egyedülállóként fogadjanak örökbe, de ezt megelőzően többen éltek ezzel a lehetőséggel. Így tett Virág és Nóra is. A bürokrácia útvesztőin át mi is végigkísérjük őket és láthatjuk, hogyan változik meg az életük, amikor két év várakozás után végre velük lehet Melissza. Akit, ha anyukáik nem akartak volna örökbefogadni – mert rajtuk kívül senki nem akarta – akkor ki tudja, hol lenne most. Részesei lehetünk az anyává válás hullámvölgyekkel, olykor kételyekkel teli folyamatának, illetve a szép és küzdelmes mindennapoknak is.

Virág ösztönösen ráérez az anyaszerepre, míg Nóra nehezebben találja helyét a családban „második anyaként”. A szülővé válás nehézségei mellett meg kell küzdeniük a szivárványcsaládok kirekesztettségével és meg kell hozniuk egy nagy döntést. Ha a regnáló hatalom minden eszközével azt üzeni nekik hogy az anya nő, az apa féri, a család egy apából és anyából áll, akkor muszáj elgondolkodni a továbbiakon. Amit láthatunk az Meli, Nóra és Virág őszinte és személyes története, ami több rangos elismerés mellett a közelmúltban elnyerte a legjobb filmnek és legjobb vágásnak járó díjat a Moszkvai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon. A család alapja a szeretet, és ahol szeretet van, ott család van, normáktól és formáktól függetlenül, mert a család az család.

Rendezők: Dér Asia, Haragonics Sári (A film elérhető az HBO GO-n.)

Tobi színei (2021)

A film a Szabolcs megyében élő, női testbe született tizennyolc éves kamasz fiú, Tóbiás történetéről szól. Édesanyja, családja támogatja, de szűkebb-tágabb környezetében mindennapos küzdelmeket kell átélnie azért, hogy megértsék és elfogadják transzneműségét. Hiánypótló, érzékeny és kreatív alkotás ez.

Magyarország kormánya a pandémia ideje alatt megszavazta a salátatörvény-javaslatot, melynek 33. paragrafusa úgy rendelkezik, hogy az anyakönyvi nyilvántartás kizárólag a születési nemet tartalmazza, amely adat nem változtatható meg. Tömören: az okmányaid nem azt az embert igazolják, aki vagy, és ez rengeteg nehéz és sokszor megalázó szituációt szül. Ez egy nyíltan diszkriminatív és alaptörvény ellenes jogszabály a transznemű és interszex emberek ellen. De több tucatnyi kérelmező és civil szervezet rendíthetetlen és áldozatos munkájának köszönhetően az Alkotmánybíróság megsemmisítette a 33-as paragrafus folyamatban lévő eljárásokra való alkalmazását. Ez jó és bíztató jel.

Mindeközben, szinte a legjobbkor érkezett el hozzánk Tobi. Egy nem akármilyen történettel és példaértékű családdal, akik mind részeseivé válnak az ő történetének, hangsúlyozva ezzel a támogató környezet és elfogadás jelentőségét, fontosságát. Bemutatva azt, hogy a transzneműség nem hóbort, a nemi identitás körüli kérdés nem lázadás, provokáció vagy divat. Nemzetközi körökben hatalmas érdeklődés övezi a filmet, melynek bemutatója a világ legjelentősebb LMBTQ filmfesztiválján, a BFI Flare-en is volt idén márciusban. Nem is olyan régen pedig elnyerte a legjobb LMBTQ-filmnek járó Mermaid-díjat Thesszalonikiben.

A zsűri indoklása: a „Mermaid díjat a Tobi színeinek ítéljük a nem bináris identitás és az útkeresés friss ábrázolásáért, az érzékeny fényképezésért és azért, mert hangsúlyosan kiáll az LMBTQI+-jogok mellett abban az európai országban, ahol azok jelenleg sérülékenyebbek”. A Tobi színei hidat képez az LMBTQ emberek és a ciszheteró emberek között. Egy lebilincselő történet az elfogadásról, az elengedésről és önmagunk megtalálásáról.

Rendező: Bakony Alexa (A film elérhető a mozikban.)

Szerző: Mihucza Niki, kiemelt kép: Eltitkolt évek/hatter.hu