Tapasztalataim szerint sajnos sok kezdő, fiatal divatmárka végzi a süllyesztőben – ennek számos oka van, de ez az anyag most nem erről fog szólni. Hanem pont ellenkezőleg, egy sikervárományos duóról, a BEBI loungewear márka alapítóiról, akikkel webshopuk készítése során ismerkedtem meg. Tudatosak, lazák és stílusosak, akárcsak a brandjük, úgyhogy itt az ideje, hogy ti is betekintést nyerjetek a BEBI világba. Interjú.
Eltelt pár hét, mióta elköszöntünk és sok sikert kívántam a webshop launch-hoz. Hogy vagytok azóta, hogy sikerült a márkátok debütálása?
Bori: Köszönjük a kérdést, jól vagyunk! Négy hete indult a BEBI, és eddig úgy tűnik, hogy minden szuperül alakul. Kapunk sok-sok pozitív visszajelzést és megkereséseket is. Sokszor mi is meglepődünk, milyen gyorsan terjednek az információk. Most elsősorban arra fókuszálunk, hogy minél több emberhez eljusson a márka híre valamint, hogy kialakítsunk egy kis közösséget.
Ha jól tudom, fiatal korotok óta ismeritek egymást. Hogyan találkoztatok és hogyan jött az ötlet, hogy együtt alapítsatok márkát?
Dóra: Igen, együtt jártunk gimnáziumba, ott lettünk barátnők. Már akkor is rengeteg közös tervünk volt, hogy mit szeretnénk csinálni a gimi után, hol akarunk lakni, milyen egyetemre akarunk menni… Nagyon sok minden nem úgy jött össze, ahogy 16 évesen kitaláltuk, de a barátságunk és a kedvünk ahhoz, hogy valamit együtt hozzunk létre, kitartott. Így amikor Bori visszaköltözött Budapestre Linzből (ahol az alapképzését végezte) és újra egy városban éltünk 8 év után, végre eljött az ideje, hogy belevágjunk.
Miért pont loungewear?
Bori: Az első karantén alatt fogalmazódott meg bennünk, hogy nehezen találni olyan helyet – elsősorban itthon – ahol kimondottan pizsama/loungewear termékeket lehetne vásárolni. Mi is, csakúgy, mint sokan mások, online oktatásban vettünk részt és home office-ban dolgoztunk, így szükségét éreztük a kényelmes, ugyanakkor esztétikus otthoni viseletnek.
Egyre inkább előtérbe kerülnek a minőségi, fenntartható ruhadarabok, de ezek sokszor kizárólag utcai viseletre alkalmasak. Mi olyan ruhadarabokat szerettünk volna megalkotni, amik nemcsak otthon hordhatóak, hanem tökéletes viseletet biztosítanak a rohanós hétköznapokra is.
Ami a kényelmes fazonokon túl egyből feltűnik, ha a darabjaitokra nézünk, az a sajátos mintavilág. Hogyan találjátok ki a printeket, honnan jön az inspiráció?
Dóra: Mindig máshonnan. Én alapvetően grafikus vagyok és az illusztráció a legkedveltebb területem, így már máskor is nyúltam papírkivágásos technikához. Általában vázlatok alapján dolgozom, de ennél a mintacsaládnál egyfajta asszociációs játék során születtek a kész tervek. Minden digitálisan nyomott mintánk először papírból kivágott elemként jött létre. A nehéz időszakban nagyon sokat jelentett számomra az, hogy szabadon alkothattam és kísérletezhettem a formákkal.
Honnan ered a BEBI márkanév?
Bori: A név egy hosszú brainstorming session során született, amikor a barátainkkal összeülve rengeteg potenciális nevet összegyűjtöttünk. Mivel egyik sem volt az igazi, a végén már teljesen random dolgokkal álltunk elő, egy érzelmi hullámvasút volt őszintén szólva. Aztán a földön ülve egyszer csak eszünkbe jutott, hogy jó lenne valami, ami lehetne akár egy kedves becenév is, de azért mégsem annyira konkrét.
Így lett a márkanév BEBI, és a mai napig nagyon szeretjük.
Hogyan fogalmaznátok meg a márka filozófiáját?
Dóra: A két legfontosabb szempont nálunk a kényelem és az egyediség. A célunk olyan limitált darabszámú loungewear kollekciók megalkotása, amik alapja egy adott koncepcióra épülő mintacsalád. A mintáinkat nem tervezzük újranyomni, hanem már készülünk a következő kollekcióra. Ezzel szeretnénk folyamatosan frissen tartani a márkánkat, a mintáinkat pedig az aktuális inspirációinknak alárendelni. Így minden kollekciónk core eleme egy mintacsalád, a szabásoknál pedig elsősorban a kényelemre és a sokoldalúságra törekszünk.
Talán az teszi a márkát igazán egyedivé, hogy minden kollekcióval egy külön kis világot szeretnénk teremmteni, amiben mindenki találhat magának valamit, ami megszólítja. Ezért sem húztunk határokat, hogy milyen termékkategóriákon belül szeretnénk mozogni. Ezen kívül a jövőben szeretnénk a márkát egy olyan platformként is használni, ami más művészeknek/designereknek is megjelenést biztosít, kollaborációk révén.
Mit gondoltok a divat jelenéről és jövőjéről?
Bori: Csakúgy mint más iparágakban, a helyi termékek piaca felívelőben van, főleg azért, mert
a vásárlókban is megnőtt az igény arra, hogy tudatosabb döntéseket hozzanak. Ez úgy a legkönnyebben kivitelezhető, ha vásárlóként lokális megoldásokat keresünk és a helyi kisvállalkozásokat támogatjuk. Mi elsősorban Magyarországon és a környező országokban szeretnénk jelen lenni, nem célunk a világ másik felére szállíttatni a termékeinket.
Ez a fenntartható divatmárkáknál az egyik legfontosabb szempont kellene, hogy legyen. Nekem személyesen is szívügyem a mára már teljesen megszűnt magyar textilipar felélénkítése, amihez mi úgy járulunk hozzá, hogy olyan szakemberekkel dolgozunk együtt, akik évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, és a mai napig szeretik, amit csinálnak.
Webshop: bebiloungewear.com
Szerző: Zahorján Ivett