„Mindegy, hogy min, csak olvasson a gyerek!” – A BOOKR Kids alapítóival beszélgettünk

Kádár Annamária pszichológus szerint a gyermekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék és szellemi síkon a mese. A BOOKR Kids 2015 tavaszán indult azzal a céllal, hogy hidat építsen a digitális világ és a mesekönyvek között. A startup munkatársaival, Horváth Dorkával és Karányi Danival beszélgettünk többek közt a hagyományos gyermekeknek szóló kiadványok és az elektronikus formátumú mesék viszonyáról, a kortárs és esélyegyenlőséget árnyaló szövegekről, a képernyőfüggőségről és arról, hogy hogyan formálják a mesék a szülő-gyermek kapcsolatokat.

Kérlek, mutassátok be nekünk pár szóban a BOOKR Kids-et! Hogyan született meg az ötlet a fejetekben és miért tartottátok fontosnak egy ilyen projekt megvalósítását?

A cég alapítója és vezetője Horváth Dorka, aki gyerekkora óta irodalmi közegben mozog (édesapja alapította többek között a Geopen Kiadót, amit jelenleg Dorka édesanyja vezet), így az olvasás szeretete és népszerűsítése mindig is fontos volt számára. A digitális gyerekkönyvek készítésének ötletét az a vitathatatlan, kutatások által is bizonyított tény adta, hogy a 21. századi gyerekek képernyőideje folyamatosan növekszík, míg az olvasó gyerekek száma évről évre csökken.

A BOOKR Kids új lehetőséget nyújt a digitális világban felnövő gyerekek számára. Célja, hogy az okoseszközök használata mellett az irodalom is életük természetes részévé váljon. Szeretnénk bebizonyítani, hogy lehet értelmes, képességeket fejlesztő, tanulást segítő alkalmazásokat is találni a digitális térben, és hogy nem minden eleve ördögtől való, ami a képernyőhöz kötődik. A jól megválasz­tott, minő­ségi, hasz­nos játé­kok ugyanis — jól ada­golva — nagyot len­dít­het­nek a gyerekek kibon­ta­kozó képes­sé­gein, mi pedig ezt a BOOKR Kids-nél nagyon fontosnak tartjuk.

Kép: facebook.com/bookrkids

Hogyan választjátok ki a meséket; melyek a legjellemzőbb műfajok és milyen korcsoport az irányadó?

A Mesetár könyvtár-alkalmazás jelenleg több mint 400 interaktív, hangos felolvasással és készségfejlesztő játékokkal kiegészült klasszikus és modern mesekönyvet tartalmaz. Tartalmaink jelentős része a nyomtatásban megjelent könyvek digitalizált változata, illetve saját készítésű – szakmai csapat által kitalált és tehetséges illusztrátor kollégáink keze által életre keltett – történetek is megtalálhatók a polcokon. Egyedülálló módon, szinte az összes hazai könyvkiadóval (pl. Móra Kiadó, Libri csoport, Daifilm, Babilon-Tessloff) kapcsolatban állunk, és a náluk nyomtatásban megjelent könyvek digitális forgalmazási joga minket illet meg.

A könyvek kiválasztásakor fontos szempont a korosztály figyelembe vétele; a Mesetárat 2-12 éves gyerekek számára ajánljuk. Az olvasni még nem tudó óvodás korosztály számára lapozókat és mondókákat készítünk (pl. A török és a tehenekKi ette meg a málnát? és A tücsök és a hangya), míg a nagyobbaknak szóló történetek és feladatok már jóval hosszabbak és összetettebbek. Figyelembe vesszük az iskolai tantervet is, így olyan memoriterekkel, regényekkel és ismeretterjesztő történetekkel találkozhatnak a velünk olvasó gyerekek, mint a János Vitéz, A Pál utcai fiúk, a Tanár úr kérem vagy A két Lotti.

Mit gondoltok a hagyományos mesekönyvek 21. századi helyéről? Kiszoríthatja a fizikai köteteteket a digitális formátum előbb-utóbb, vagy épp ellenkezőleg, egymást tudják támogatni ezek a médiumok?

Mi abszolút hiszünk az utóbbiban. Nem célunk és nem is szeretnénk a hagyományos könyveket helyettesíteni, inkább azt kiegészíteni, támogatni! A könyvek rengeteg úgynevezett “ellenséget” túléltek az elmúlt évtizedekben, a rádiótól kezdve a televízión át egészen az internetig. Az azonban bebizonyosodott, hogy nyomtatott könyvekre mindig lesz szükség és igény is! Digitális platformunkkal mi csak egy extra lehetőséget szeretnénk kínálni az olvasni vágyók számára, amit a megnövekedett ingerigényű Z és alfa generáció tagjai talán egy kicsit közelebb érezhetnek magukhoz. A hangsúly szerintünk nem a felületen, hanem a tartalmon van; erre a kérdésre röviden azt is szoktuk mondani, hogy mindegy, hogy min, csak olvasson a gyerek!

A képernyőfüggőség kétségtelenül a gyerekeket is érinti. Mi a teendő akkor, ha egy szülő úgy érzi, gyermeke túl sok időt tölt a mobiltelefonjával, tabletjével?

Mindennek a kulcsa az egyensúly. Manapság már nem igazán lehet az internet és az okoszeszközök adta lehetőségek nélkül létezni. Ha pedig a gyerek azt látja, hogy a szülő életének szerves részét képezik a “kütyük”, számára is természetessé válik ezeknek az eszközöknek a mindennapos használata. Az, hogy a gyerekek mikor és mennyi időt tölthetnek a képernyők előtt, családonként eltérő; a szabályok meghatározása és betartatása a szülők felelőssége. Persze vannak javaslatok, hogy hány éves kortól és mennyi időre ajánlott először képernyő elé ültetni a gyereket, de általános szabályt nehéz megfogalmazni. Mi a napi egy BOOKR mese olvasását szoktuk javasolni a legkisebbeknek, ami a játékokkal együtt maximum 15 perc.

Kép: facebook.com/bookrkids

Milyen hatással vannak a digitális mesekönyvek a szülő-gyermek kapcsolatra tapasztalataitok szerint?

A 2019-ben megjelent Így mesélj, hogy olvasson című kötetünkben részletesen foglalkozunk ezzel a kérdéssel is. A gyermekkel való közös meseolvasásnak és történetmesélésnek több pozitív hatása ismert: megerősíti a szülő-gyermek kapcsolatot, a mesék kapcsán sokszor bensőséges beszélgetés alakul ki, a félelmet és szorongást oldja a szülő jelenléte, nem beszélve arról, hogy azok a gyerekek, akikkel olvasnak a szüleik, társaiknál több szót ismernek meg és használnak érzelmeik kifejezésére, amivel más óvodás korban előnyre tesznek szert. A 2011-es népszámlálás becslése szerint Magyarországon a lakosság 25%-a funkcionális analfabéta, vagyis olyan ember, aki ismeri a betűket, de nem képes értelmes szavakká, mondatokká olvasni azokat. Ez a probléma visszavezethető az alapszintű szövegértési készség elsajátításának hiányára, vagyis, az iskolai évek előtt a szülők feltehetően nem olvastak mesét gyermekeiknek. A BOOKR Kids alkalmazásait úgy alakítottuk ki, hogy legyen lehetőség a közös meseolvasásra. Bár minden könyvünkhöz anyanyelvi narráció tartozik, ez bármikor kikapcsolható, így a szülők, nagyszülők vagy nagyobb testvérek is felolvashatják a történeteket a kicsiknek. Persze, van olyan, hogy erre nincs lehetőség, vagy, hogy a gyerek egyedül akarja hallgatni a mesét, de megfelelő odafigyeléssel szerintünk itt is fenntartható egyfajta egyensúly.

Mennyire tartjátok fontosnak az esélyegyenlőség jegyében íródott szövegek elérhetővé tételét a Mesetárban?

Kezdettől fogva arra törekszünk, hogy minél színesebb könyvfelhozatalból válogathassanak alkalmazásainkban a gyerekek. Így lehetséges az, hogy helyet kapott egymás mellett az ókori görög meseköltő, Aesopus számos tanulságos meséje (pl. A róka és a holló, A teknős és a nyúl, Az oroszlán és az egér) és Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakértő Mosó mese, avagy a kézmosás eredete című írása. Utóbbi ötletét a tavaly tavasszal kialakult vírushelyzet adta; a történet játékos módon kalauzolja el olvasóit a dirib-darab lények (baktériumok) mesebeli életébe, miközben észrevétlenül felhívja a legkisebbek figyelmét a kézmosás fontosságára. Annak érdekében, hogy a Mosó mese minél több emberhez eljusson, a történetet ingyenesen elérhetővé tettük a Mesetárban, valamint a Youtube csatornánkon is teljes terjedelemben megtalálható.

Pár évvel ezelőtt a TASZ-szal (Társaság A Szabadságjogokért) közösen együttműködve készítettünk egy kétrészes interaktív mesekönyvet az általuk gyártott jogtudatosító kártyajátékból, a MONDÓ-ból. Aki hallott már a kártyáról és a TASZ tevékenységéről, az tudja, hogy olyan fontos témákra hívják fel a figyelmet, mint a véleménynyilvánítás, a fogyatékossággal való együttélés vagy a bántalmazás. Ezekről — a  gyakran felnőttek körében is tabunak számító témákról — nem könnyű beszélgetni a gyerekekekkel, de a meséket bármikor eszközül hívhatjuk a kommunikációs nehézségek leküzdésére.

Kép: facebook.com/bookrkids

Ahogy nézegettem a Mesetárat, úgy láttam, a kortárs mesevilág is megjelenik benne.

Igen. A hazai kiadóknak hála a kezdetek óta lehetőségünk van olyan kortárs írók és illusztrátorok műveit digitális formában megjelentetni, mint például Lackfi János, Varró Dániel, Hohol Ancsa, Laik Eszter, Nyulász Péter, Tasi Katalin és Szabó T. Anna. Az általános tapasztalatunk az, hogy a mai szerzemények kevesebb figyelmet kapnak a klasszikus művekkel szemben, sajnos gyakran az irodalomórákon sem jut rájuk elegendő idő. Szerintünk viszont kiemelten fontos, hogy a gyerekek olyan kortárs írók alkotásaival is találkozzanak, akik a ma eseményeire reflektálva, a 21. századi gyerekek számára is érthető szókincset használva tudják megszólítani az olvasókat. Ezt a jelenséget Lackfi János, József Attila-díjas író, költő fogalmazta meg talán a legjobban:

“ (..) Ágnes lányomnak feleségem olvasta fel a Tüskevárat, mert bizony abban is sok minden titokzatos: hány mai srác látott szelement például, vagy egyáltalán gerendát? Hányan tudják, mi az SZTK? Mi, felnőttek, elolvasnánk-e olyan szöveget, melynek minden oldalán újabb húsz ismeretlen japán szót találunk?”[1]

Milyen visszajelzéseket kaptatok a szakemberektől, a szülőktől és az oktatási intézményektől a projekttel kapcsolatban?

Szerencsére az első pillanattól kezdve egy nagyon erős pedagógusi és szülői bázis áll mögöttünk. Ők azok, akik folyamatos visszajelzéseikkel segítenek minket a termék- és tartalomfejlesztésben, ezért nem túlzás azt állítani, hogy nélkülük nem tudnánk ilyen magas színvonalú platformot biztosítani a gyerekek számára.

Bármennyire is furcsának hangzik elsőre, a legnagyobb fordulatot a cég életében a 2020-as tavaszi karantén hozta meg. Az online otthonoktatás bejelentésének éjszakáján ugyanis azonnal felajánlottuk minden magyarországi pedagógus és diák számára oktatási felületeink ingyenes használatát. Ennek köszönhetően több mint 5000 pedagógus és 40 000 tanuló használta napi szinten a magyar szövegértést fejlesztő BOOKR Sulit és az angol nyelvtanító BOOKR Class-t. Hatalmas elismerés számunkra, hogy heti 1 000 000 percet olvastak velünk a gyerekek!

Ráadásul a BOOKR Classt még a karantén előtt tankönkönyvvé nyilvánította az Oktatási Hivatal, amely így, egyetlen hivatalos, teljesen online tananyagként felkerült a magyar tankönyvjegyzékre. Elképesztően büszkék vagyunk erre az eredményre, különösképp, hogy 2020 szeptemberében 200 iskola döntött úgy, hogy a 2020/2021-es tanévben szeretné használni a BOOKR Classt az angolóráin. Jelenleg tehát 25 000 diák tanul a mi alkalmazásunkkal!

Fotó: facebook.com/bookrkids

Végezetül, milyen újdonságokra számíthatunk tőletek idén?

2021 legelső fejlesztésén már túl is vagyunk! Január első hetében jelent meg a BOOKR Class desktop változata, így már nem csak tableten vagy okostelefonon, hanem asztali számítógépen és laptopon is olvashatók angol nyelvű meséink. Ez a Class-szal tanító pedagógusok számára hatalmas segítséget jelent. Reményeink szerint idén a BOOKR Suli is felkerül a tankönyvjegyzékre, így még több diák olvashatja majd interaktív formátumban a kötelező olvasmányokat, és fejlesztheti szövegértését játékos módon. Egy 3000 fős pedagógus csapattal mindennapi kapcsolatban állunk, többek között az ő igényeiket figyelembe véve várhatóak fejlesztések. Újdonság és meglepetés például, hogy a meglévő 1-6. korosztályt bővítjük, így az év közepétől már 7-8. osztályosoknak szóló tartalmakkal is találkozhatnak a BOOKR Suli olvasói.

Terveink között szerepel természetesen a Mesetár frissítése is. Amellett, hogy a könyvtár tartalma folyamatosan bővül, az applikáción és a honlapon is újításokat kívánunk bevezetni a felhasználói élmény növelése érdekében. Célunk tehát, hogy tovább növekedjünk és nemzetközi téren is terjeszkedjünk. A világ minden tájáról érkezik megkeresés a BOOKR-formátum iránt; azt tapasztaljuk, hogy Magyarország határain túl még nagyobb a kereslet a digitális, innovatív oktatási megoldások iránt.

Egy biztos, unatkozni idén sem fogunk!

A BOOKR Kids applikációk ingyenesen letölthetőek IOS és Android eszközökre.

Mesetár:

BOOKR Suli:

BOOKR Class:

Intézmények számára tanári adminfelület hozzáférés is biztosított, ebben az esetben a suli@bookrkids.hu vagy a hello@bookrclass.com e-mail címen lehet érdeklődni.

[1] Idézet az Így mesélj, hogy olvasson című könyvből

Kiemelt kép: Karányi Dani és Horváth Dorka

Szólj hozzá!